
Javában tart a Comic-Con San Diego-ban. Az Universal pedig mindent megtett, hogy a látogatók kedvében járjon. A várva várt Glass trailer után újabb – ebben az esetben sajnos zártkörűen vetített – trailer látott napvilágot a rendezvény keretein belül, egy klasszikus slasherhez, a Halloween-hez, ami ebben az évben kap egy újabb filmet, egyfajta újraértelmezést. A vetítésen részt vevő egyik riporter, Rafael Motamayor, úgy nyilatkozott, hogy a már közétett trailer képsorai mellett, többet láthattak Myers ámokfutásából, a bemutatóban látható volt egy kalapáccsal végrehajtott halálra verés és egy nyakon átvillanó penge által végrehajtott klasszikusnak számító gyilkosság is.
Az Universal is nyilatkozott az anyagról, ebből az derül ki, hogy a trailer-ben igyekeztek Laurie alakjára is koncentrálni, több képet is láthatunk a házáról, a fegyvereiről és a házban elhelyezett több csapóajtóról és biztonsági ajtókról is, ezen kívül pedig a nő és Michel dulakodásába is bepillantást nyerhettek azok a szerencsések, akik részt vettek a vetítésen. Remélhetőleg a bővített trailer-t mi is mihamarabb láthatjuk, ezzel is enyhítve a várakozás fájdalmas időszakát.
2018. október 19-én térhetünk vissza Haddonfield-be Michel Myers oldalán.