1959

Egy különc milliomos (Vincent Price - Az utolsó ember a Földön, Panoptikum - Viaszbabák háza, A légy) partit rendez a feleségének. Öt embert hív meg, akikben az a közös, hogy még sose találkoztak személyesen házigazdájukkal. A házat állítólag kísértetek járják, így a vendégeknek egy "játékban" is részt kell venniük: tízezer dollárt kapnak azok, akik az egész éjszakát a házban töltik. A milliomos (negyedik) felesége figyelmezteti a többieket, hogy férje viselkedése pszichotikus tüneteket mutat. Ahogy telik az idő, a vendégek egyre különösebb jelenségekkel kerülnek szembe, és tényleg kérdésessé válik, hogy mindenki túléli-e...

A kiinduló szituációról sokaknak eszébe juthat a Tíz kicsi indián. Én is így voltam vele, és itt is úgy tűnt, hogy minden adott egy hasonlóan kiváló alkotáshoz: titokzatos ház, rejtély (azért még egy milliomos sem osztogat szét csak úgy 50000 dollárt) és persze Price. Nézzük, hogyan teljesített a film:

Környezet: a ház tényleg impozáns. Kívülről nézve valóságos erődítmény ("az ablak rácsait egy börtön is megirigyelné"). Hatalmas, gazdagon díszített szobák, sok-sok egymásba nyíló helyiség, sötét pince (savmedencével), rejtett folyosók, creepy háttértörténet bizarr gyilkosságokról - megfelelő helyszín egy kísértetpartihoz.

Karakterek, színészi teljesítmény: egy kivétellel sajnos nagyon feledhető mindegyik. Három férfi (macsó tesztpilóta, pszichiáter, neurotikus háztulajdonos) és két nő (karakán idős hölgy, fiatal neurotikus nő) verseng a pénzért. A történethez csak a fiatal nő tesz hozzá bármit is (a viselkedésével), a többiek inkább csak asszisztálnak hozzá, ráadásul azt is rendkívül manírosan (oké, hogy 1959 van, de ez akkor is túlzás). A háztulajdonos meg egyenesen idegesítő a folyamatos nyavalygásával. Kedvenc főszereplőnkre azonban most sem lehet panasz. A feleséggel zajló, mézédes hangon előadott civakodás a film egyik legjobb jelenete. Mondanám, hogy priceless, de az félreérthető.

Történet, cselekmény: az alapszituációról már szóltam, a titokra természetesen fény derül a végén, egy nagy csavarral karöltve. Addig azonban sajnos igencsak bukdácsolva fogunk eljutni. Rengeteg a beszélgetés, ami megszakítja az amúgy sem túlságosan pörgő cselekményt. Én leszek az utolsó, akit bármikor zavarni fog, ha lassan halad a történet, de akkor szeretnék kapni cserébe valamit. Pattanásig feszülő, gyomorszorító izgalmat; valami érdekes karaktert, akit öröm nézni és hallgatni, mert egyből látszik rajta, hogy (mondjuk) zizzent az elméje és ennek megfelelően adja elő magát; akár sablonkaraktereket, akik elejtett információmorzsákkal hálálják meg, ha figyelünk. Itt azonban egyik sincs sajnos. Az ijesztgetések nagy része kimerül ilyen-olyan jump scare-ben, a sablontól eltérő jelenetekről (pontosabban azok kivitelezéséről) pedig a legtöbb esetben sajnos megint eszünkbe fog jutni az évszám (pedig a fényképezés amúgy rendben van). A "szellemeket" meg inkább hagyjuk.

Összefoglalva: az összhatás nagyon hangulattalan. Egyáltalán nem ilyenre emlékeztem. Most sajnos nem tudok rá többet adni.

4/10

IMDb | mafab

(Ralome)

1999

13 évesen éltem át, azt hiszem, legelső horrorfilmes mozis élményemet, márpedig ha visszatekintek az elmúlt évekre, akkor elég izmos volt a start. A Ház a Kísértet-hegyen felújított változata ugyanis minden elemében egy olyan film, amitől igazán lehet félni, és éppen ezért lehet szeretni. Már a főcím amolyan American Horror Story-stílusban vezeti fel az őrületet, amelyet aztán a nyitó jelenetek rendkívül beteg képsorai csak még tovább fokoznak. Amúgy is nagyon nagy erőssége a filmnek minden egyes jelenet, amely 1931-ben játszódik, de a nyitány tényleg az egyik legerősebb kezdés, amelyet valaha láttam.

A történetre nem fecsérelnék karaktereket, azt a kolléga már ismertette, természetesen a remake sem mond semmi újat - apró eltérésektől (no és néhány nullától) eltekintve lényegében ugyanaz. A rövid játékidő miatt keveset tudunk meg a főszereplőkről, tényleg csak a legszükségesebbeket. Hamar belelendül a cselekmény, elkezdi szedni áldozatait a ház. Kifejezetten ötletes jelenetek vannak benne, gondolok itt a vérfürdőre, a kamrára, vagy éppen a kedvencemre, a kézikamerás jelenetekre.

A színészi felhozatal nagyon erős. Ahogyan Ralome is említette, a Price-t játszó színész itt is zseniális, ez Geoffrey Rush munkáját dicséri. De Peter Gallagher, a hisztis Pritchettet játszó Chris Kattan, valamint a szöveg nélkül is elég rémisztő Jeffrey Combs is maradandót nyújt a filmvásznon. Különösen a Dr. Richard Benjamin Vannacuttot alakító Combsot emelném ki, aki tényleg "szavak nélkül is megérteti magát".

Jó filmhez kitűnő zene dukál, melyet az egyébként általam nem túlságosan kedvelt Marilyn Manson jegyez (amely, mint tudjuk, feldolgozás csupán). A zene egyébként feltűnik a Trick 'r Treat horrorban, valamint a The Following című sorozat pilotjában is.

Összegzés: a gonosz kinézete kicsit elszúrt, a film vége kicsit butácska, de ettől függetlenül rendkívül hangulatos és szerethető. Remek színészi játékokkal, élvezetes párbeszédekkel, kellő adag vérrel áll össze egy kitűnő horrorrá.

Utóirat: 15 évvel az első megtekintés után jöttem rá, hogy a stáblista után is van egy jelenet... :)

A remake-nek 2007-ben elkészült egy folytatása, Visszatérés a Kísértet-hegyre címmel, de hogy őszinte legyek, kizárólag annyi maradt meg bennem vele kapcsolatban, hogy életem egyik legborzasztóbb filmje, amit még azért sem fogok még egyszer megnézni, hogy érvekkel alátámasztva tudjam lehordani a sárga földig :)

**8.5/10 | **mafab

IMDb

(Varin)