
Folytassuk akkor kalandozásainkat a Pokol háza világában. Az első rész meglepetésszerű, erős színvonala után voltak fenntartásaim a folytatást illetően. Igyekeztem magamban helyre tenni azt, hogy nagyon kevés második rész képes tartani, vagy megugrani az első szintjét, de persze mindez nem lehetetlen. Ám, ha már nem esik vissza nagyot a történet, már az is sikernek mondható. Szóval lássuk, hogy Stephen Cognetti mit hozott ki a Hell House LLC második felvonásából.
A sztori közvetlenül veszi fel az előző rész fonalát. Egy csapat újságíró vállalkozik arra, hogy kideríti az Abaddon Hotel rejtélyét. Nyolc éve már annak, hogy sikoltásokkal és vérrel övezett megnyitót tartottak a Hotel falain belül és azóta folyamatosan gyűlnek a bizarr esetek. Jessica Fox oknyomozó újságíró kap egy tippet arra vonatkozóan, hogy a döntő bizonyítékokat rejt a hotel. Ahogy az lenni szokott neki is indulnak, bemennek a házba ésssss... a többit nagyjából tudjátok.
Nyilván mindannyiunkban felmerül a kérdés, hogy de miért?! Miért kell ennyi sztori birtokában bemenni a házba?! Sokan vélhetik úgy, hogy ez badarság, pedig nem az. Az ember ilyen. Ha példával kellene szemléltetnem ezt, akkor olyan, mint a kisgyerek, akinek elmondjuk, hogy forró a kályha, de csak izgatják a lángok, a látvány, a meleg. Mondod neki, mutathatsz is képeket, elmesélheted a saját eseteidet, de valahogy csak nem nyugszik és csak megfogja a forró üveget. Megégeti magát és ez az a tapasztalat, ami után már tudja, mi az arra. Nagyjából ez a logika uralja az ilyen típusú sztorikat is. Kétkedés, önmagunk tévedhetetlensége vezérel minket, míg meg nem égetjük magunkat. A tudás mellé tehát tapasztalás is társul, csak éppen egy Abaddon hotel esetében nem igazán lesz lehetőséget levonni a konzekvenciákat. Na, de hagyjuk a filozófiát, beszéljünk a filmről.
Nyilván nagyon hasonlóan épül fel a történet, megint kapunk ijesztegetéseket, semmibe meredő, zavart tekinteteket. Jumpscare megint akadt szép számmal, hol jobb-hol rosszabb minőségben, de legalább nem volt fárasztó, ami azért nagy teljesítmény. A történettel viszont már akadnak bajok. Az jó megint, hogy vannak szakértői beszélgetések, meg van némi érthető motiváció is, miért térnek vissza a hotelbe. Az előző rész az a misztikumról szólt, tehát ennek tényleg a nyomozás lenne a lényege. Lenne. Ugyanis ezzel nem foglalkoznak eleget. Ismétlik a formulát, hoznak be még egy-két szálat, de aztán elveszítik a fonalat. A film vége felé látható ebédlős jelenet meg már tényleg a vicc kategóriája volt. Mintha A texasi láncfűrészes hasonló jelenetét kapnánk meg, csak éppen a gagyibb folytatások még gagyibb verzióját. Ez volt az a pillanat, amikor a fejemet fogtam, hogy ezt most miért kellett?! Mint ahogyan a "főgonosz" is kritikán alulira sikerült és teljesen felesleges is volt, nem ebbe az irányba kellett volna elvinni, mert itt siklott ki a sztori.
Az nem gond, hogy ismételnek formulákat. Az is egy jó ötlet volt, hogy megmutatják, hogyan csalják lépre a hotel gonosz lelkei az embereket. Ez kifejezetten tetszett. Az viszont már kevésbé, hogy nagyon rossz volt a látvány. Elkezdték fullba mutogatni ezeket a démonokat/kísérteteket/valamiket és nagyon nem néztek ki jól. Gagyi volt. Ráadásul rontottak a misztikumon is, mert nagyon felesleges dolgokat építettek be. Kábé a cselekmény feléig egész jól haladtunk, majd az utolsó harmad az agyonvágta az egészet. Meglepetést se tudtak okozni az utolsó jelenettel, mert ezt is láttuk már és mivel nem volt előtte rendesen felépítve a dolog, így kiszámítható volt az egész.
Nem mondom, hogy rossz volt a film, de azt se, hogy jó. „Nem volt rossz, de a jó nem ilyen” – kategóriába sorolnám. Potenciál volt benne, nagyon jó ötleteket is kaptunk és az Abbadon továbbra is para, csak nem találták meg azt az irányt, melyen haladva építkezni és nem pedig rombolni tudnak. Felesleges megtekintésnek se mondanám, mert tud azért hozzáadni az első részhez, de semmiképpen sem ad olyan élményt.
Pro
- A hotel misztikuma
- A csalogatás rész
- Az első 40 perc
Kontra
- Az utolsó 35 perc
- A látvány nagyon gagyi
- Az ebédlős rész és a "főgonosz"
![]() | ![]() | 53% |
A hotel misztikuma | Az utolsó 35 perc | |
A csalogatás rész | A látvány nagyon gagyi | |
Az első 40 perc | Az ebédlős rész és a "főgonosz" |