Az Abaddon Hotelt csak nem hagyják békében nyugodni. Kilenc évvel vagyunk ezúttal a tragikus eseményeket követően, amikor is a milliárdos üzletember, Russell Wynn ismét megnyitja a Hotelt. Egy interaktív, a közönséget is bevonó műsorral és installációval készülnek, ami már meghódította az országot és most az Abbadon Hotelt választották helyszínnek. Egy újságíró, Vanessa Shepherd lehetőséget kap, hogy dokumentumfilmet készítsen erről. A kulisszák mögött azonban egészen másra bukkan, mint gondolta.

Stephen Cognetti-től nem lehet elvitatni, hogy volt egy koncepciója, ami mentén el akarta mesélni az Abaddon Hotel történetét. Ezt azonban nem túl eredeti módon tetten. Még akkor is ezt mondom, ha amúgy a filmben voltak nagyon érdekes elgondolások és a vége egyébként kifejezetten jónak mondható. Russell karaktere volt a kulcs és benne meg is volt az az újítás, az a plusz, ami hozzáadott a történethez. Kaptunk rá választ, hogy mi a bűbánatos fenének kellett megint odamenni?! Mert valljuk be őszintén, azért csak ez bosszantotta a legtöbbünk agyát. Itt azonban van erre egy egész értelmes magyarázat.

Mint mondottam vala, Cognetti igyekezett koherensen építkezni. Csak az a baj, hogy ez nem feltétlen sikerült neki. Igen súlyos logikátlanságok vannak arra vonatkozóan, hogyan fűzi össze a három epizódot. Sok beszúrt flashback jelenet látszik, hogy azt utólag találta ki. Már pedig, ha nekem feltett szándékban áll, hogy egy trilógiát csinálok egy meghatározott koncepció alapján, akkor bizony már az előző részeket is úgy kell megcsinálni, hogy legyenek olyan szálak, amiket fel tudnak később venni és tovább tudnak szőni. Ez azonban nem feltétlenül sikerült és ez tényleg nem a koncepció hiánya miatt alakult így. Sokkal inkább a történet foghíjas megírása miatt.

Már a második részben is akadtak ismétlések, most viszont szinte csak az van. Nem pusztán arról van szó, hogy a műfaj bevett formuláit alkalmazzák, hanem önmagukat ismétlik. Ez pedig egy idő után roppant fárasztó. A maszkos jelenetek azok ötletesek voltak és azokban volt is rendesen parafaktor, vagy a fehér leples szoba is kitűnő gondolat volt. Tehát voltak jó pillanatok és Russell, valamint a film lezárása is jó volt, csak épp az egész nem állt össze. Ismétlődő és unalmas volt sok jelenet. Ráadásul a legtöbb karakterre nem is emlékszünk, semmit nem adtak hozzá a sztorihoz. Sőt, voltak olyan ökör húzásaik, hogy komolyan a fejünket fogtuk. Amire meg egyébként reagálni kellett volna, azzal nem foglalkoztak. Szóval teljesen elhanyagolható volt a szerepük. Még az átlagosnál is jobban.

Az operatőri munka hozta az eddigi szintet, a found footage és dokufilmes hangulat is működött, csak nem volt már ebben semmi eredeti. Voltak jó pillanatok, a sztorit is lezárták, kaptunk egy érdekes megfejtést is, és nyilván, ha már megnéztük az előző két részt, akkor ez se maradhatott ki, de nem tudom azt mondani, hogy megérte végignézni. Míg a legelső rész minden hibája ellenére egy üdítő és újranézhető élmény, addig a folytatásokra ez már nem mondható el.

IMDb