A Lost and Found című rövidfilm igazán hangulatos, egyedi és erős témát bemutató alkotás. Répási Zsolttal beszélgettünk a filmről, a filmkészítésről és a jövőbeni terveiről.

Megnéztük a Lost and Found címet kapó, igencsak stílusos rövidfilmeteket. Honnan jött az ötlet?
Alapvetően különösen kedvelem a misztikus thriller műfaját, és a magam módján szerettem volna tisztelegni a zsáner olyan klasszikusai előtt, mint a Jákob Lajtorjája, a Nyisd ki a szemed vagy a Puszta formalitás. Ugyanakkor van egy kis kötődésem az ind-hindu hagyományvonulatok tudatállapotokkal kapcsolatos tanításaihoz, amelyek remekül megágyaznak egy ilyen típusú történetnek. Ezekből merítve, rendkívül fesztelenül és spontán módon állt össze a koncepció.

A vizualitás lenyűgöző, mint ahogyan a történetvezetés is nagyon feszes. Az egész játékidő alatt egyetlen szó hangzik el, ami az egész végén nyer értelmet. Ez nagyon bátor vállalkozás, ráadásul elég súlyos az üzenet. Miért ezt a módját választottátok az üzenetközvetítésnek?
A magam részéről ez kifejezetten személyes vonatkozással bír. Lételemem a lényegre törés, a felszín alatt megbúvó valóságok megragadása, a didaktizmus otromba ízlésrombolása nélkül. Nézd, úgy tűnik, hogy ez a világ körülöttünk egyértelmű, magától értetődő, mindenre kielégítő válasszal szolgál. Egy bizonyos rátekintésből viszont rendkívül rétegzett, tele van metaforákkal, szimbólumokkal, amelyek mindig tovább mutatnak az éppen érzékelhető valóságnál. A Lost and Found is ekképpen kommunikál.

Ez a sajátos stílus eléggé jellemző rád. Volt szerencsém a XX. Lakiteleki Filmszemlén megnézni a Sophia című alkotásodat is, ami különdíjat kapott. Ott is nagyon egyedi a film hangvétele, az operatőri munka pedig bámulatos. Szereted inkább képekkel és fény-árnyjátékkal kifejezni önmagadat?
Ez nagyon megtisztelő, köszönöm. Igen, jól látod. Nem bújok mögéjük, de az önkifejezésem biztos tárházát képezik.

A filmet saját költségen csináltátok? Nagyon profi lett a kivitelezés, mióta dolgozik együtt a csapat? Hányan vagytok? Vannak támogatóitok?
Igen, saját zsebből, mint ahogy a Sophiát is. Ez az egyik legnagyobb nehézség ebben a műfajban, de ezt nem is forszírozom tovább. Remélem sikerül ebben szintet lépni. Mindig az aktuális alkotás határozza meg a stáb összetételét. Maroknyian dolgozunk egy-egy filmen, mindannyian több feladatot ellátva, s állandó munkaerőként még ennél is kevesebben vagyunk. Van, akivel gyerekkorom óta barátok vagyunk, s van, aki éppen az adott projektnél csatlakozik a csapathoz. Nagy áldozatot követel ez mindenki részéről, hisz támogatók nélkül nem lehet ezt főállásban végezni. Ezért sokat nyom a latba a barátság és a szakmai elköteleződés, melyek nélkül nem tudnánk hathatósan együtt dolgozni.

Miért a filmek? Mi vonzott a filmkészítésben? Tanultad a szakmát, vagy saját úton tanultad ki?
Már egészen pici koromban megmutatkozott az előszele ennek. Nem lehettem több 5 évesnél, amikor is megkértem édesapámat, hogy rajzolja le nekem Schwarzeneggert. Amint kész lett ráfirkáltam a bicepszére egy sziklát, hogy megnézzem elbírja-e. :) A viccen túl nagyon korán megmutatkozott a túljáratott vizuális alkotókészségem. S ami a legfontosabb volt ebben: új világokat járhattam be általuk, mesés, csodaszerű világokat, amelyek mindig valóságosabbak voltak számomra, mint az úgynevezett realitás. Mind emellett a zene világába is belecsöppentem hosszú évekre s a költészet sem hagyott hidegen. Ahogy teltek az évek mindezek szépen összeértek a sorsomban és a filmes képalkotásban, illetve rendezésben kulminálódtak, s már ott is fognak, ameddig csak lehet. És igen, ahogy mondod: autodidakta és tanult operatőr vagyok egyszerre.

Milyen témák érdekelnek?
A zene szeretete a mai napig megmaradt bennem, ugyanis régebben aktívan játszottam több hangszeren, illetve zenekarban. A gasztronómia szintén ifjú kori hobby nálam, kifejezetten szeretek főzni, s általában más sem bánja. Általában. A már említett keleti filozófiák iránti érdeklődésem is állandó jelenség az életemben, olyannyira, hogy még egy könyvfordításnak is a részese lehettem az elmúlt években.

Vannak kedvenc alkotóid, akikből ihletet merítesz vagy akik a példaképeid?
Ihletadóim bőven vannak. A régi rendezők közül módfelett kedvelem Dario Argento, Mariano Baino vagy Michele Soavi egyes filmjeinek az atmoszféráját, ahogy Sam Raimi stílusát, valamint Terrence Malick költőiségét is. Az újak közül Robert Eggers felettébb figyelemreméltó műveket tett le az asztalra. Remélem nem darálja be a rendszer.

A Lost and Found New Yorkban, Angliában, Madridban és Berlinben zajló filmfesztiválokon is versenyprogramba és döntőbe jutott. Ha jól tudom, Los Angelesben Best Short érdemdíjas lett, illetve egy másik alkotásotok is különdíjat kapott (Sophia-Operatőri különdíj). Mik a további tervek?
Most vannak csak igazán. Három saját filmterv van előttem, köztük egy egész estés horror-vígjátékkal, ami a Hullajó, a slasherek és a 80-as, 90-es évek akciófilmjeinek kereszteződéseként írható le. Hatalmas dolog lenne számomra, ha esetleg létrejöhetne. Valamint koprodukciós ötleteink is vannak a Lost and Found főszereplőjével, Bánfalvi Richárddal.

Bónuszkérdés, amit mindenkinek szeretünk feltenni: mi a kedvenc horrorfilmed? :D
Elég bonyolult figura vagyok ahhoz, hogy beérjem egy kedvenccel. Ha nem gond, csalok egy picit, mondok hármat. Persze a kizárólagosság elve nélkül. A The Evil Dead megkerülhetetlen számomra. Serdülőkorom horror alapköve, nélküle biztos nem lennék a műfaj fanatikusa, ahogy a műfaj sem lenne az, ami. Minden hibája ellenére korszakalkotó low budget klasszikus. Zulawskitól a Possession. Idegtépő, formabontóan szürreális mélysötét, amihez foghatót azóta sem láttam. Meg a Paranormal Activity 4. Na jó, ez vicc. De a Hagazussa már nem az. ;)

Répási Zsoltnak nagyon köszönjük, hogy válaszolt a kérdéseinkre, sok sikert kívánunk és nagyon várjuk a következő alkotását!

Aki pedig még tette, az itt megnézheti a Lost and Found című rövidfilmjét: https://vimeo.com/653170331