Kifejezetten szeretem a pszichológiai thrillereket, különösen olyankor, ha nem csak a gyilkosságokra koncentrálnak, hanem agyalásra is késztetik az olvasókat. Nagyon sokszor van az sajnos, hogy a történet nem ad kihívást annak a kézbe veszi a könyvet. Nyilván szeretünk elmerülni a mocsokban, a rosszban és a gyilkosságokban, de azért nem árt, ha ennél többről szól egy mű. A madártollas gyilkosságoktól nem vártam túl sokat, viszont kellemesen csalódtam.

Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérek – Michael kamionsofőr, Megan pedig pszichológiát tanul az egyetemen –, akik borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk.

Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz?

Dobbs és Gimble versenyfutásba kezd az idővel, és átszelik az egész országot Kalifornia partjaitól egészen New York államig, hogy megállítsanak egy rendkívül találékony és elmebeteg sorozatgyilkost, akinek olyan sötét és furcsa étvágya van, hogy ellene a logika és a tapasztalat már nem segít.

J.D. Barker és James Patterson neve külön-külön is nagyon jól cseng. Nyilván lehetett tudni, hogy valami jó fog kisülni az együttműködésükből, de azért voltak veszélyek is. Elvégre karakteres, ismert szerzőkről beszélünk, akiknek megvan a saját egyedi stílusa. Így lehetett volna az is, hogy inkább gyengítik és kioltják egymást. Az írók azonban nagyon ügyesen megtalálták a közös nevezőt. Pattersonnak köszönhetjük a pörgős tempót, Barkernek pedig a mélységet. Ebből pedig egy kifejezetten élvezetes és izgalmas regény kerekedett.

A szerzők nem sokat teketóriáznak, hanem egyből bedobják az olvasóikat a mélyvízbe. Igazán csavaros és izgalmas a nyitány. Az különösen tetszik, hogy a fejezetek teljesen más stílusban íródtak ugyanis több oldalról ismerhetjük meg az előttünk kibontakozó rejtélyes történetet. Mindig jelzik nekünk, hogy éppen kinek a beszámolóját olvassuk. Erre különösen érdemes odafigyelni, mert sok mindent elrejtettek előlünk a szerzők és tényleg nem mindegy, hogy éppen ki a kvázi mesélő. A végkifejlet szempontjából lesz ennek különösen nagy jelentősége.

Sejtettem én, hogy valami turpisság van a dologban, de ügyesen elterelik az írók a figyelmet. Az elején rengeteg dolgot behoznak a képbe, hogy aztán szépen leegyszerűsítsék a cselekményt. Ám ezt nem azért teszik, mert kifogytak az ötletekből, hanem azért, mert nagyon rafináltak. Tessék vigyázni velük, mert ebben a könyvben semmi és senki sem az, ami és akinek látszik.

Nem volt egyetlen olyan rész sem, ami ne kötötte volna le teljesen a figyelmemet. A karakterek nagyon szerethetőek voltak, az események pörögtek, a cselekményt okosan építették fel. Csak úgy száguldott a történet velünk, miközben meg-megálltuk azért, hogy a jelen történései mellett megismerhessük a múlt árnyait is. Kifejezetten brutális dolgok bontakoznak ki a háttérben és azt nagyon sajnáltam, hogy ezekbe nem mentünk jobban bele. Szerintem az írók nagyon arra koncentráltak, ami a mostban zajlik és kevésbé figyeltek arra, hogy belemerüljenek a múltba. Pedig nagyon fontos lett volna a cselekmény szempontjából az, ha ebben elmélyedünk. 512 oldalas a könyv, ami persze nem rövid, de szerintem indokolt lett volna a bővebb kifejtés.

A nyelvezete kifejezetten jó, olvasmányos. Tényleg nem unalmas, sok váratlan dolog történik és habár a megoldást ki lehet találni, azért be tudnak minket vinni az erdőbe. Ha jobban odafigyelnek arra, hogy a múltbéli részeket kifejtsék, akkor még erőteljesebb élményt tudtak volna adni. Szerintem a lélektépésben is mehettek volna messzebbre. Persze így is elég durva, amit kapunk, de a történet elviselte volna a keményebb, sötétebb tónust.

Összességében elmondhatom, hogy kifejezetten jó és érdekes élmény volt A madártollas gyilkosságok. Pörgős, borús, néhol kegyetlen alkotás, ami megérdemli a figyelmet. Akik szeretik a pszichológiát és a kicsit agyalósabb thrillereket, azoknak biztosan tetszeni fog.