Nick Antosca még márciusban vághatott bele a Péntek 13 következő részének megírásába. A Hannibal sorozat író-producerétől Twitteren kérdezték, hogyan halad a munkával, amire úgy válaszolt, hogy pár héttel ezelőtt leadta a szkript első változatát. Illetve sajnos nem tudja, hogy mi a stúdió szándéka, így sajnos nincs információ arról, hogy mi az ütemterv.
Mit lehet eddig tudni a filmről? A found footage ötletet elvetették, mivel a producerek figyelmét nem kerülte el, hogy a neten nem lelkesednek érte. Szeretnék megidézni a 80-as éveket, éppen ezért eléggé valószínű, hogy ebben a korszakban fog játszódni a sztori, tehát nem a 2009-es alkotás folytatása lesz. A cselekmény egy nyári táborban fog játszódni, és egyúttal kibővítenék Jason „mitológiáját”. David Bruckner rendezése 2016. május 13-án kerül bemutatásra.