Nagyon bírom a spanyol alkotásokat, mert a horroroknál is nagyon figyelnek arra, hogy tényleg igazi drámákat és megrendítő sorsokat mutassanak be nekünk. Még a legmisztikusabb helyzeteket is olyan realisztikussággal adják elő, hogy egyszerűen tényleg csak azt tudjuk gondolni, hogy amit látunk az a valóság. Éppen ezért nem szoktam aggódni amiatt, hogy a horror műfaj lerágott csontnak nevezett zsánereihez nyúlnak, mert tudom, hogy ezt olyan stílusban adják elő, hogy azzal képesek megújítani a már milliószor látott toposzokat is, sőt nem egyszer előfordult már, hogy olyan csavarral éltek, amire tényleg nem lehetett számítani. Éppen ezért reméltem, hogy a Malasaña 32 meglepetésekkel szolgál majd, de sajnos tévedtem.

A történet szerint egy faluban élő család úgy dönt, hogy szerencsét próbál a nagyvárosban. Eladják mindenüket, jelzáloghitelt vesznek fel és elindulnak a remélt jólét felé. Ám rossz lakást szúrtak ki maguknak. Már a beköltözésükkor érezhető, hogy itt valami nagyon nincsen rendben. A legkisebb gyerek, Rafi és nővére kerülnek a bizarr események középpontja. A boldog életről szőtt álmok pedig egyszercsak rémálommá válnak.

Mint látható elég sablonos a film története, sőt nem egy horrorból kölcsönöztek jeleneteket (a Poltergeist biztosan szerepelt az inspirációik listáján), ugyanakkor volt ebben a sztoriban bőven potenciál. Ugye egy klasszikus "gonosz entitás tör a családra" felállással állunk szemben. Ilyenkor, ha jól megírják a családot, ügyesen adagolják a feszültséget és frászt tudnak hozni ránk a jelenetek, valamint erős háttértörténetet írnak a szellemnek/démonnak, valamint kellően hatásos és a látottak alapján logikus véget írnak a filmnek, akkor nem nagyon lehet baj. Azonban a Malasaña 32 esetében több dolog is félrement, de kezdjük először a jó momentumokkal, mert akadt egy pár.

Először is gyönyörű az operatőri munka és nagyon hangulatosak a színek, valamint a zene. A helyszínt is jól eltalálták és meglepő módon nem az ijesztgetésekkel van a probléma. Persze akad pár kiszámítható jumpscare, de ezt leszámítva tényleg jól adagolták a feszültséget és képesek feljebb vinni a néző pulzusszámát is. A színészekkel sincsen baj, különösen Iván Renedo maradt meg bennem, aki Rafit alakította és nagyon cuki volt. Begoña Vargas Amparot, a legidősebb testvért keltette életre és szintén nagyon jól hozta a karakterét. A többiek nem voltak sem rosszak, sem kiemelkedőek, egy ilyen filmnél pedig ez már dícséretnek számít. Ráadásul Javier Botet volt az entitás, akiről tudjuk, hogy nagyon profi ijesztgető és mesterien tudja kamatoztatni a betegségéből fakadó bizarr képességeit. Tehát ezen a téren sem volt gond. Akkor mégis mi a baj?

Mint mondtam a spanyolok ügyesen használják a valóságot és a drámát, megtöltik realitással a hihetetlent, ráadásul a saját történelmük darabkáit is nagyon jól építik bele a filmjeikbe. Tudnak meglepetéseket is okozni. A Malasaña 32 esetében azonban a varázs elmaradt. Nem dolgoztak eleget a karaktereken, a háttérsztorit összecsapták, a történelmükkel se foglalkoztak eleget, a család drámáját csak érintik és még az is előfordult, hogy az adott szituációnak nem megfelelő reakciókat adtak a karakterek. Ráadásul az egész film teljesen kiszámítható volt. Semmi csavar, semmi meglepetés, csak sablonok. A tragédia izgalmas volt egy darabig, de aztán teljesen szétverték az egészet. Sajnálom, mert ennél sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a filmből és akkor tovább gazdagíthatták volna a spanyol extrém gyöngyszemeinek listáját. Kreativitás és szív hiányában azonban belefulladtunk a középszerbe.

Pontszámom: 5/10

IMDb | mafab

Ui.: A magyar fordítók igazán befejezhetnék már, hogy a rémület, rémisztő, borzasztó, sötét, gyilkos, halál, halálos és démoni jelzőket aggatják a horrorok címébe. Katasztrófa, hogy ennyire nem bírnak elvonatkoztatni...