2015-ben hatalmas sikert aratott a Jurassic World, melynek második felvonása, a Bukott birodalom június 7-én tépi szét a magyar mozikat. Ugyan még be sem mutatták a folytatást, de bízva a sikerben, már be is jelentették, hogy a harmadik részt is berendelte a stúdió, ami előreláthatólag 2021. június 11-én debütál majd.
Spielberg pedig most az Entertainment Weekly-nek adott interjújában elmondta, hogy már azt is tudják, ki rendezi majd a következő részt. A Bukott birodalom rendezőjétől, J.A. Bayona-tól ugyanis a stúdió megvált, kreatív nézeteltérésekre hivatkozva. Így pedig visszatérhet a direktori székbe Colin Trevorrow, aki az első részt rendezte és a második részt írta. A Star Wars IX. miatt nem tudta vállalni anno a folytatást, de most már felszabadult, így Spielberg kapva-kapott az alkalmon. Trevorrow pedig igen mondott és nemcsak rendezni fogja a filmet, hanem a forgatókönyvet is ő írja meg.