A gnóm elnevezésű sorozatgyilkos 17 év után ismét lecsap. A régi eseteit megörökítő saját dokumentációja egy figyelmetlenség miatt eltűnik, ezért igyekszik mindenkitől megszabadulni, aki kicsit is közel kerül a megfejtéshez. A rendőrség visszahívja Moretti nyomozót (Max von Sydow), hogy segítsen nekik az ügy felgöngyölítésében. Moretti azonnal elvállalja az ügyet, mivel megígérte egy kisfiúnak, hogy mindent el fog követni, hogy megtalálja a szeme láttára kivégzett édesanyja gyilkosát. Vajon ezúttal sikerrel jár?

Argento ezzel a filmjével akart visszakapaszkodni a megtépázott, régen üstökösként hasító hírneve sajnos már nem létező csúcsára. Igazság szerint sikerült is neki, meg nem is. Az Álmatlanul egyáltalán nem egy katasztrófa vagy egy félresikerült próbálkozás. A történet nagyon fordulatos, logikus, érdekes és összeszedett. Nem lehet benne hibát találni, és a csavar tényleg üt a film végén, bár Argento ebben mindig is jó volt. Szépen építkezik, a nyomozás nagyon érdekes. Kapunk gore-t és erotikát is rendesen. Látszik, hogy a rendező igyekezett visszatérni a gyökereihez, ami nagyrészt sikerült is, igazán jó kis giallót hozott össze. Nagyon jót tett a filmnek, hogy amerikai koprodukcióban készült, ezáltal pedig megkaptuk az egyik főszereplőnek Max von Sydow-t, aki kifogástalan alakítást nyújt a nyugdíjazott, állhatatos nyomozó szerepében.

A rendezőre mindig is jellemző volt, hogy más művészeti ágakat is vegyített a filmjeiben: festészet, opera, rockzene világa, vagy éppen a táncművészet. Az Álmatlanul-ban ez utóbbi kapta a főszerepet, méghozzá A hattyúk tava szerepeltetésével. A szokásos Goblin zenekar zenéje mellé így bekerült Csajkovszkij is, ami még különlegesebb hangulatot adott a filmnek. Argento mindig is kifogástalan munkát végzett ezen a területen, de az Álmatlanul-ban tényleg fantasztikus a zene.

Sajnos gondok ettől függetlenül akadnak. Sydow mellett a többi színész, habár nagyon jó, kidolgozott, szépen megírt karaktereket kapott, nem tud annyira érvényesülni, ami igencsak ront a néző szimpátiájának kialakításában. Nagyon nagy szívfájdalmam, hogy Argento ebben a filmjében sem nyúl annyira a színekhez, mint régen. Pedig nagy erőssége a már-már festményszerű, szürreális képi világ megalkotása, de sajnos ezt ebben a filmjében nagyon hanyagolja. A régebbi filmjeivel ellentétben az erotika itt is túlságosan dominál, ami miatt nekem az az érzésem támad, hogy nem tudták, mivel töltsék ki a játékidőt, így a jól bevált szexhez nyúltak (mondjuk a férfiközönségnek nyilván nem lesz egy rossz szava sem erre, mert igencsak szép meztelen hölgyeket kapnak, akik nagyot domborítanak ezekben a jelenetekben). Csak a sztori szempontjából az a nagy gond, hogy ezek a jelenetek nagyon feleslegesek és megtörik a film ritmusát. Illetve a gore-t leszámítva ez a film nem több, mint egyszerű krimi, feszültség nélkül. Mivel Sydow-t megkapta Argento, így a nyomozás kapta a cselekményben a nagyobb hangsúlyt, így pedig sok lett a filmben a magyarázatkeresés és a duma. Sokszor annyit beszélnek, olyan sokáig, hogy megváltás egy-egy gyilkosság, amik viszont tényleg kreatívak és szépen fényképezték őket.

Argento nem csinált rossz filmet, de nagyon erőlködésszaga van az egésznek. Nem tudom, talán úgy gondolta, hogy az addigi rossz kritikáknak a sajátos stílusához van köze, ezért nagyon lekorlátozta magát, és ez szerintem ártott a produkciónak. Az viszont üdítő, hogy végre sikerült neki egy rendes férfi főszereplőt találnia a filmjéhez, bár ez lehet, hogy tényleg csak Max von Sydow érdeme. Mindenesetre, akik szeretik a lassabb tempójú, sok párbeszéddel, némi gore-ral és erotikával tarkított giallót, azoknak kellemes kikapcsolódást nyújthat az Álmatlanul.

5/10

IMDb | mafab