A Predator franchise sorsa hosszú ideig nagyon bizonytalan vizeken sodródott. Az éveken át tartó hallgatásokat csak néha szakította meg egy-két közepes vagy egyenesen vállalhatatlan produkció, és lassacskán kérdésessé vált, hogy fogjuk e még valaha régi dicsfényükben látni a ragadozókat. A Fox felvásárlása után azonban az új jogtulajdonos, a Disney, látott még fantáziát (vagy legrosszabb esetben is, soksok dollár jelet) a szériában, és az Alien univerzummal együtt, a Predatorokkal is voltak terveik a jövőre nézve. Ezen új tervek első állomása volt 2022-ben a Préda, ami végre kezdett is valamit azzal a koncepcióval, ami szinte már a kezdetek óta ott lebegett a sorozat univerzumában. Nevezetesen az az ötlet, hogy a ragadozók már évszázadok óta ide járnak a Földre emberekre vadászni. Ez a koncepció rengeteg lehetőséget és jobbnál jobb történeteket rejt magában, hiszen ki ne akarná látni, ahogy a predatorok az őskorban, a vikingek korában, a feudális japánban, a középkorban, a viktoriánus Angliában, a vadnyugaton, vagy a két világháború valamelyikében vadászgatnak kedvükre? Ám ezekkel az ötletekkel sokáig csak a képregények és a könyvek lapjain mertek érdemben is foglalkozni. Filmes fronton viszont a Préda volt az első olyan produktum, ami végre meglépte ezt, és a ragadozók egyikét az 1700-as évek Amerikájába repítette vissza, szembe állítva őt a vidék őslakosaival, a komancs törzzsel. A film legnagyobb negatívuma, hogy nem a mozikba küldték, hanem egyből a Hulu streaming platformján debütált, ám a rajongók körében így is hatalmas sikert aratott, és úgy tűnt, hogy a ragadozók újra méltóak lettek régi nagy hírnevükhöz. A film rendezője, Dan Trachtenberg rövidesen be is jelentette, hogy újabb Predator projekteket fog szállítani a stúdió égisze alatt, és 2025-re két ilyen alkotás is be lett jelentve. Az egyik a novemberben érkező új film, a Badlands lesz, a másik projektet viszont sokáig titok övezte, ám tavasszal az első előzetes végre felfedte nekünk, hogy egy animációs filmről van szó. Ez volt a Predator: Gyilkosok gyilkosa, ami ismét a ragadozók évszázadokat felölelő vadászati szokásait mutatja be, és talán sokkal átfogóbban és kreatívabb módon, mint eddig valaha.

A cselekmény három fő történetszálat követ végig. Először a vikingek korában találkozhatunk Ursa-val (Lindsay LaVanchy), aki fia, és a klánja társaságában egy hatalmas hadjáratra indul egy ellenséges törzs, és annak vezetője ellen, hogy bosszút állhasson apjáért. Ezt követően a feudális japánban láthatjuk Kenji (Louis Ozawa), a magányos nindzsa történetét, aki fivérén, egy nagy hatalmú szamurájon akar elégtételt venni egy múltbéli sérelemért. Végül a második világháború amerikai flottájának mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, ahova a kötelesség szólította el Torrest (Rick Gonzalez) a fiatal gépészt, aki minden erejével azon van, hogy pilóta lehessen, és bizonyíthasson a fronton. Ezt a három harcost a történelem századai elválasztják egymástól, ám egy dolog mégis közös bennük. Mindhárman szembekerültek a csillagok közül érkezett vadászokkal, a félelmetes ragadozókkal, és ezek a találkozások mindhármuk életét örökre megváltoztatták.

Az alapötlet valami fantasztikus, és már nagyon ideje volt, hogy valaki meglépje ezt. Dan Trachtenberg már amúgy is úgy néz ki, hogy a Predator franchise új, modern kori megreformálója lesz, és valóban, mint egy lelkiismeretes atya, úgy őrködik a ragadozók krónikája felett. Ebben a kis animációs filmben kapásból már három olyan történetet szállított nekünk, amik mind megállnák a helyüket egy teljes filmként is. Ezért kicsit sajnálhatjuk is, hogy ezeket a történetszálakat egyenként húsz perc alatt letudjuk és nem időzhetünk el bennük több ideig. Illetve ezeket a történeteket nagyon szívesen megnéztem volna élőszereplős formában, de ebből a szempontból teljesen érthető az animációs formátum. Három külön korszakot kellett itt megjeleníteni, a viking korszakot, a feudális japánt, és a második világháború időszakát, utóbbi esetében ráadásul nem kevés, és kifejezetten látványos légicsaták kíséretében is. Ezt mind egyben megvalósítani pedig, élőszereplős formában, egy Predator film esetében nagyon drága mulatság lett volna. Ha ezek közül egyet kiválasztanak, akkor működhetett volna, de így mindhármat egyszerre már nem. Ebből a szempontból megérthető, hogy az animációs formátum mellett döntöttek, de szerencsére itt nem csak az anyagi körülményekről van szó. Mert bizony a készítők nagyon is tisztában voltak vele, hogy az animációs közeg milyen remek lehetőségeket biztosít számukra, és ezekkel maximálisan éltek is.

Kezdjük akkor már egyből ezzel is. A látvány valami szemet gyönyörködtetően pazar. Többször olyan, mintha egy mozgó festményt látnánk. A készítők nem érték be azzal, hogy az animáció csak egy egyszerű felület legyen, hanem felhasználták a történetmesélésben. Akár a viking faluról, akár a japán palotáról, akár az amerikai hadsereg flottájáról van szó, mindegyik esetben nagyon nagy részletességgel és jó ízléssel tálalták nekünk ezeket a helyszíneket. Nagyon jól játszanak a fényekkel és árnyékokkal is. Emellett pedig a karakterek ábrázolásában is szép munkát végeztek. Az animált környezet ellenére is nagyon valódinak tűnnek, és ezt főleg az arcokon megjelenő érzelmekre és arckifejezésekre kell érteni. A mimikák és még a testbeszéd is teljesen élő és lélegző karakterekké teszi a szereplőinket, amit a szinkronszínészek remek munkája egészít ki. Ez az igényes megvalósítás pedig a predatorokra is igaz. Az ő esetükben külön értékeltem, hogy mennyire kreatív módon jártak el. A három történet, és bennük a három korszak mind egy saját, hozzá illő ragadozót kapott. A vikingeket levadászó predator egy hatalmas, robosztus és bestiális lény, egy igazi berserker. A japán történetben felbukkanó ragadozó egy kecsesebb, teljesen páncélozott és gyorsan mozgó halálos gyilkos, míg az amerikai hadsereg pilótáit megtizedelő vadász pedig végig a gépe és annak arzenálja mögé bújó, kicsit katonás jellegű, sebzett fenevadként jelenik meg. Ezek nem csak azért jók, hogy a történetekbe is vigyenek egy kis változatosságot, hanem a ragadozó faj ábrázolása is egy kicsit színesebbé és érdekesebbé válik. Ezen felül az akciókat is nagyon pörgősen és látványosan mutatják be. Ezen a téren bármelyik rendes akció filmmel is versenyre tudna kelni. Ám emellett még nagyon szép és ötletes vizuális megoldásokat is alkalmaznak, amire talán a japán szegmensben vannak a legjobb példák. Itt tényleg azzal a helyzettel szembesülhetünk, amikor csak a képek képesek önmagukban mesélni.

A másik nagy erőssége a filmnek a történetvezetés. Sajnos erre is limitált idő marad, és egy minimális hiányérzetünk is lehet a megtekintés után, hogy ezekből még szívesen láttunk volna többet. Mindegyik történetszálra húsz perc játékidőt kapunk, és ez elég arra, hogy gyorsan elmeséljék nekünk ezeket a történeteket, sőt, még a karaktereket is rendesen meg tudják velünk ismertetni és kedvelhetővé is tudják tenni. Viszont épp az a gond, hogy ezek a történetek önmagukban is annyira jók, hogy tényleg fáj, hogy csak húsz percet kapunk mindegyikből. Cserébe viszont a cselekmény mindegyik esetben gyorsan pörög, ám így sem válik kapkodóssá. Mindhárom történetben kapunk egy önmagában releváns alapkonfliktust, amire aztán plusz adalékként jön rá a predator megjelenése. Az események ütemezése nagyon jó, az alapkonfliktust bemutató szakaszok felvázolják és megteremtik nekünk az aktuális korszakot. Hagyja, hogy kényelmesen belehelyezkedjünk és megismerjük a szereplőinket, majd amikor ez már szilárdan megvan, akkor lép be a sztoriba egy predator, ami a horrort is elhozza a cselekménybe. Ez a fő forgatókönyv irány jellemzi mindhárom kis történetet, de mivel mindegyiknek megvan a saját stílusa és hangvétele, így eléggé el is különíthetőek egymástól. Ám a film még ezután is tartogat számunkra kellemes meglepetéseket, ugyanis a játékidő utolsó negyede képes még ezt a három különálló sztorit is iszonyat kreatív módon összefogni, és még több adalékul szolgál a predator univerzumhoz. Az ilyen remek nüanszokat látva azt tudom mondani, hogy úgy fest Dan Trachtenberg-nél tényleg jó kezekben van ez a franchise.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont egy animációs film lesz az, ami megreformálja majd a Predator franchise-t és új reménnyel tölt el annak jövőjét illetően, de a Gyilkosok gyilkosa esetében erről van szó. Trachtenberg és társai egy igazán kreatív és ihletett kis antológia filmet tettek le nekünk az asztalra, és talán pont az animációs forma volt az, ami garantálhatta nekik ezt a nagy kreativitást. Reméljük így a jövőben az élőszereplős filmek frontján is sokkal több esélyt kapnak majd a ragadozók, amit nagyban befolyásol majd a novemberben érkező Badlands sikere. Viszont, ha a jövőben is már csak animációs formában kapnánk ilyen remek sztorikat, még úgy is megérné.

IMDb