Elgondolkoztató, hogy a svédeknek kell-e filmet forgatniuk. A szinopszis alapján izgalomra kell számítani…
Caroline Menard (Lanna Ohlsson) beköltözik egy csúnya, sivár lakásba. Nagy úr az albérlet, tudom, de amilyen szomszédokat felvonultatnak, én visítva menekültem volna a házból. A nő viszont marad, mert férje elhagyta, és nincs hová mennie.
Elvileg gyerekük is volt (vagy lett volna), de azonkívül, hogy egy telefonbeszélgetés alkalmával megemlíti: "Te hagytál el minket!", nem tudjuk meg, mi történt vele. Egyetlen barátja Emma (Alida Morberg), akinek látogatásai életben tartják. A film lassan építi fel a feszültséget azáltal, hogy bemutatja, ahogy Caroline szinte katatón állapotban vegetál, az érzékei eltompultak, már ő sem tudja, hallucinál-e. Furcsa dolgok történnek körülötte, a tárgyak leesnek, elmozdulnak, az elektromos berendezések megőrülnek, a furcsa zajokról már ne is beszéljünk. A film elején lelövik a poént, hogy szellemekre számíthatunk, különleges ijesztgetések nélkül.
A film közepén Caroline és Emma csinálnak egy szelfit, amin a nő piszkosul el van mosódva. Szerinte ez egy jel arra, hogy elveszítette önmagát, szerintem meg feleslegesen ábrázolták, hogy bizony lesznek még vele bajok. Tekintettel arra, hogy Caroline egyértelműen sérült, a fent említett természetfeletti sem tűnik furcsának. Javarészt azon munkálkodtak, hogy a nő szemszögéből láttassák a világot, de ez nem sikerült túl jól. A szekrényajtó kinyílik, kiesik egy tányér, a nő becsukja, és megy tovább, erre azért egy normális ember legalább káromkodik (részemről én felnyitnám az egyik csomag sót, a mindig itthon tartott 10 kg-ból). Talán ha teletűzdelték volna random jump scare-ekkel, elérhettek volna valami hatást, azon kívül, hogy bő 82 percen keresztül szidtam a készítőket.
A film egy H. P. Lovecraft-dézettel kezdődik: „Az intelligens emberek tudják, hogy nincs éles különbség a valós és a valótlan között.” Ez a kijelentés megfogalmazza, hogy mi a jó a szellemtörténetekben. Na, pont ez hiányzik a filmből. Elég merész ötlet volt Lovecrafttal dobálózniuk, ha a végére egy ilyen alkotást dobnak elénk. Kár volt rákölteni a pénzt. A film fele azzal telik el, hogy a nő pakolgat, elmereng, látunk valamit, amiben utána nem is leszünk biztosak, ezzel szemben ő nem látja, csak eléldegél. Borzasztó komolyan. Értem, hogy valamit nagyon meg akartak mutatni, de:
- egy magányos nő új helyre költözik;
- furcsa és egyben ijesztő emberek veszik körül;
- szellemjárásra utaló jeleket tapasztalunk;
- kezd bekattanni.
Hány filmet tudnátok kapásból mondani, amire illik a fenti séma? 10-et? 20-at? Ez is csak egy a sok közül, csak rosszabb.
A színészek szánalomra méltóak, egyikük sem tudta elérni a kívánt hatást, a főszereplő szimplán olyan, mint egy fáradt, sokgyerekes anya, aki unatkozott otthon, ezért elvállalt egy szerepet. Talán a legérdekesebb a perverz szomszéd lehetett volna, de azt a lehetőséget is szépen elcseszték a készítők.
A rendezői és operatőri munkát sem szidnám már feleslegesen. Nem tudom, mennyi munka lehet egy film elkészítésében, de vicc, hogy egyes jeleneteket többször is bevágtak (talán a spórolás miatt, talán azért, hogy érzékeltessék a valóság-kitaláció közötti vékony választóvonalat). Állításuk szerint ez nem egy hagyományos szellemtörténet, hanem arra utal, hogy körülvesznek minket a szellemek és ezzel együtt kell élni. Az értelmezést a nézőkre hagyják. Akik szeretik a csendes, monoton, klausztrofóbiás városi horrorokat, azoknak kötelező, a többiek felejtsék el.
2/10