Mi a művészet valójában? Az ismert online enciklopédia szerint maga a szó tágabb értelemben „minden alkotó célú emberi tevékenységre vonatkoztatható”. Tehát eszerint az alkotás a legfontosabb aspektus. A létrehozott mű, ami a jelentésen kívül magában hordozza az alkotót éppúgy, mint az azt szemlélő nézőt, olvasót, érdeklődőt. Egyfajta tükör, ami nem csak külsőségeket reflektál, hanem legbensőbb valónkat is. Félelmeinket, vágyainkat, érzéseinket. Véleményem szerint a művészettel és a műalkotásokkal kapcsolatban több elméleti kategória is felállítható, de most csak pár ilyet szeretnék megemlíteni. Léteznek a könnyen dekódolható és befogadható művek, a nehezen értelmezhető és ezáltal problémásnak is nevezhető darabok és természetesen léteznek azon alkotások, amiknek megszületése és élete csupán egy embernek jelent majd bármit is, a művésznek. Ezeket a kategóriákat azonban mi teremtjük, alapvetően szubjektív a természetük. Van, akinek egy performansz keretein belül bemutatott vizeletürítés a művészet valódi, nyers esszenciája. Van, aki a ’60-as évek konzervdobozos sorozatáról gondolkodik hasonlóan és van, akit a Földi gyönyörök kertje nyűgöz le visszafordíthatatlanul. Ilyen a művészet, rengeteg alkotó és számtalan befogadó. Ez a valódi varázsa, ez az a csoda, amit kaphatunk tőle.

A fenti gondolatok kavarogtak bennem, miután a közelmúltban sietve távoztam a Souloma című film zártkörű bemutatójáról – sajnos várt a munkám ezért nem tudtam tovább maradni. Az alkotás egy független, minimál költségvetésű, amatőr horrorfilm, egyfajta kísérleti projekt, amire az alkotók invitáltak meg. Mivel már foglalkoztam hasonló témájú alkotásokkal ezért nagyon örültem a lehetőségnek. Mindig izgalmas látni a filmművészet underground vonulatának rezdüléseit, ez most sem volt másképp.

Fiatalok horrorrajongók egy kis csoportja – akik nem mellesleg kritikákat is jelentetnek meg blog oldalukon – igyekszik interjút készíteni a rejtélyes rendezővel, A. Kubias-val, akinek filmötletüket is szeretnék bemutatni. Erőfeszítéseiket siker koronázza, azonban az interjú során – tudtukon kívül – drogot fogyasztanak és részeseivé válnak a rendező legújabb filmjének, aminek végkifejlete nem ígérhet mást számukra csak a biztos halált…

Nagymáté Csaba rendezésén érződik a műfaj és a projekt iránti feltétel nélküli elköteleződés. Alkotásában – véleményem szerint – olyan mozikat idézett meg, mint a ’18-ban bemutatott Climax, a 8MM vagy éppen a hírhedt Szerb film. Az említett alkotásokra jellemző a bátorság, abból a fajtából, ami sajnos már kihalófélben van a politikailag túlkorrekt filmgyártás frontvonalából. És ez a bátorság jellemzi az alkotók munkáját is. Ez a film egy valódi partizánakció, aknamunka, ami képes megmutatni a mozgóképben rejlő sötét energiákat. Egy letaglózó LSD trip. Nincs szégyenérzet, nincs kegyelem, nincs megalkuvás. Egymásba olvadó képek, vér és brutalitás, egy hitelesen prezentált történet a káoszról, arról, ami legbelül talán mindannyiunkban munkálkodik, csak túl erőtlenek vagyunk ahhoz, hogy a felszínre hívjuk és szembeszálljunk vele. Ez a Souloma. Reflexió. Tükörkép, ami megmutatja, milyen folyamatok, milyen érzések, milyen vágyak húzódnak meg hétköznapi életünk felszíne alatt. Nem csak a művészben, de a nézőkben is. Egy biztos nem fog mindenkinek tetszeni, az, amit majd lát.

Egy dolgot azonban muszáj leszögeznem, ez a film nem lesz közönségkedvenc, nem is lehet és nem is ez volt a célja. Ez egy kivetülés, amit nekünk nézőknek kell majd megítélnünk, elfogadnunk és feldolgoznunk. Befogadását pedig nagyban megnehezíti a kísérleti filmes jellege. Az effektek túlzott használata, az alacsony költségvetés, a történet egy idő után káoszba fulladó mivolta. Mind-mind az amatőr filmek sajátos gyermekbetegségei, olyanok, amik itt is megjelennek és el is sodornák a produkciót, de…
Mert itt van egy hatalmas DE. Az alkotás utolsó harmadában látható montázs ugyanis elemi erővel vágja a falhoz nézőit. Egy igazi atomvillanás, amely után leolvad a hús az elgyötört fehérlő csontozatról. Azok a pillanatok ténylegesen felérnek egy betekintéssel az elme éjsötét bugyraiba. Rendkívül tetszett ez a megoldás. Ez bizonyította számomra azt, hogy a rendezőnek és stábjának van keresnivalója a filmes világban. Idővel valószínűleg sikerül majd levetkőzni a kezdeti, káros beidegződéseket és egy nagyobb költségvetés mellett újra bizonyíthatnak majd. Én várom az újabb alkotást.

A film kísérleti jellegének köszönhetően a számszerű értékeléstől ezúttal eltekintek, hiszen ezt a nézők impressziója megteszi majd helyettem. Egy biztos. Szükség van az ilyen alkotásokra, hogy lássuk nem halt még ki a bátorság a filmes szakmában…