Szegény megboldogult Jigsaw-t nem hagyják békében nyugodni. A Fűrész-franchise legutolsó, 2017-es visszatérésében (Fűrész: Újra játékban) bár voltak értékes pillanatok és Tobin Bell is tiszteletét tette, összképileg nem sikerült a legjobbra, ennek ellenére mégis összejött egy újabb epizód az öreg Kramer hagyatékára hivatkozva. Ami nincs. NÉMILEG SPOILERES KRITKÁNK KÖVETKEZIK.

A rámenős detektív, Zeke Banks (Chris Rock), és újonc partnere (Max Minghella) egy szadista sorozatgyilkos után nyomoznak, aki városszerte halálra kínozza áldozatait. Az eset ijesztően emlékeztet a kegyetlen játékairól elhíresült Kirakós (Tobin Bell) vérontásaira. Minden jel arra mutat, hogy egy hasonlóan beteg elme a hírhedt játékmester helyébe lépett. Amikor a nyomozó egyre közelebb kerül a tettes kilétéhez, váratlanul csapdába kerül, és apjával (Samuel L. Jackson) együtt a gyilkos morbid játékának középpontjában találja magát.

Az amerikai komikus Chris Rock, akit jóformán mindenki kizárólag csak vígjátékokból ismer, négy évvel ezelőtt - legnagyobb megdöbbenésünkre - büszkén újságolta, hogy kitalált egy nagyszerű történetet, amivel új irányban lehetne folytatni a Saw-showt, és ezen ötletére a Lionsgate és az eddigi részeket gyártó Twisted Pictures rögtön le is csapott. Felbérelték a sorozaton bábáskodó, a 2-3-4. részt dirigáló Darren Lynn Bousmant, akinek hosszú ideje egy épkézláb alkotás nem hagyta el a keze nyomát, és karöltve az előző epizódot író Pete Goldfinger és a vele a Piranha 3D-n is együtt dolgozó Josh Stolberg párossal, közös erővel tető alá hoztak egy újabb felvonást. A pandémia miatt az eredeti bemutatóhoz képest (2020. május 15.) egy évvel későbbre halasztott Spirál: Fűrész hagyatéka köré a készítők nagyszabású nyilatkozatokkal, plakátokkal és inspiráló előzetesekkel próbálták minél nagyobb hype-ot csapni, így a vérbeli rajongók és az egyre lagymatagabb horrorfilmeken csalódott közönség (Vágyak szigete, most rád nézek) tűkön ülve várta a Kirakós gyilkos visszatérését. Azonban hiába minden igyekezet, az immár kilencedik (!) részét taposó széria legfrissebb tagja nem váltotta meg a világot, sőt, mérsékelt csalódás lett. Ha nem láttad az első hét részt, semmi baj, nincs semmiféle hagyaték, a Spirálnak gyakorlatilag alig van köze az elődökhöz. Az igyekezet látszik, mert a film pörög, feszült és nyomokban emlékeztet egy Fűrész epizódra, azonban sorra elbukik a filmes sablonok tömkelegében. Kis túlzással élve kapunk egy buddy-cop movieba öntött, vontatott, klisékkel teletűzdelt és mindenféle csavart nélkülöző lagymatag, 93 percnyi átlagos horrorfilmet.

A rendező igyekezett leszögezni, hogy Tobin Bell egyáltalán nem fog részt venni a filmben, így egy teljesen más gyilkost köszönthetünk, aki csupán Jigsaw módszereit másolva igyekszik felnőni hozzá. Valóban így lett, az ikonikus főgonosz csupán említésekben és egy-egy fényképen vagy újságcikkben van jelen, ám az igazi gyilkost borzasztó csalódásként éljük meg, aki egy végtelenül bugyuta történetszálat kapott. Rá már a film első tíz percében gyanakodni lehet, és SPOILER: nem tévedünk. A Spirál olyan szinten mellőzi a meglepetés erejét, az első pár részre jellemző fordulatos csavarokat, hogy már szinte fáj a faék egyszerűségű történet levezetése. Emellett a színész egésze, a megjelenése, a játéka és karakterének indítéka is röhejes, tipikusan idézi egy random 90-es évekbeli, bosszúálló akciófilm klisés sztorivonalát (aput/anyut/testvért/kiskutyát lelőtték, ezért ha nagy leszek, megyek és levadászom a gyilkosát). Azonban nem csak ezzel a vonallal van gond, maga a főszereplő és ötletgazda Chris Rock is totálisan megbukik a komoly nyomozó szerepének eljátszásában. A komikusi vénákban gazdag színész mimikája bántóan fájó, az állandó hunyorgással kísért arcjátéka (hasonlóan Will Smith kisfiához, a mindig érdekesen, szintén hunyorogva néző Jadenhez) a komolyságát erősítendő helyett inkább röhögésre készteti a nézőket, kvázi egy színesbőrű Arató „Hide the pain Harold” Andrást kapunk, és ezen a borzasztóan sikerült magyar szinkronhang (a vígjátokban hozzá nagyszerűen passzoló, egyébként zseniális Kálloy Molnár Péter) csak még jobban rontja az élvezeti faktort. A többi szereplő, mint például Marisol Nichols vagy Richard Zeppieri sem erőlteti meg túlzottan magát, mindegyikük a rendőri sztereotípiákat erősíti, így van keménykedő rendőrfőnök, utálatos kolléga vagy épp gyanúsítgató helyszínelő. Az egyetlen kivételt Samuel L. Jackson jelenti, aki a szokásos „motherfucker”-stílusát ismételten megvillogtatja, afféle kiégett Nick Furyként fogja össze a szálakat és ad egy jól megkomponált végkifejletet.

A franchise-t kedvelői bizonyára joggal várják el egy Fűrész filmtől, hogy a fordulatos sztori mellett az abban szereplő csapdák minél brutálisabb kegyetlenkedéseket, emberi kínokat előidézőek legyenek, ám az előző résszel ellentétben a Spirál meglehetősen szűkmarkúan bánik velünk. Ha jól számoltam, mindösszesen öt tortúrát kapunk a játékidő alatt, amelyből csupán az utolsó kettő sikerült igazán kreatívra. Ezek miatt már megérné megtekinteni a filmet, azonban a maradék teljesen átlagos vagy semmilyen, sokszor látott variációban előfordulóak lett. A gyártó által hetekkel ezelőtt közzétett, nyelvletépős nyitójelenet meghozza a kedvet a „torture porn” zsáner szerelmeseinek, ám a közbenső szegmensekben a meglehetősen szellősen előforduló gyilkos szerkezetek, pl. az ujjletépős szakítógép a „láttuk már ezerszer” kategóriát képviselik, hogy aztán a film végére kapjunk két olyan állatian brutális csapdát, különösképp az üvegszilánkokat kilövellőt emelném ki, amelyek láttán elégedetten csettinthetünk.

Nem mehetünk el az audiovizuális megjelenítés mellett sem. A fényképezés kiválóan sikerült, a fényviszonyokkal és a látószögekkel játszadozó kamerakezelés hiba nélkül hozza az előző részekben megszokott színvonalat, amelyekhez nagyszerűen társulnak az aláfestő zörejek és dallamok, sőt, Charlie Clouser kultikus filmzenéjét sem kell nélkülözni, egy adott ponton visszaköszön a harmadik részben hallható és kiforrott lassított verzió módosított változata (Hello Zepp Nine címmel) és felidézi a klasszikus elődök hangulatát. Ez utóbbiért a parádésan sikerült vágás is nagyban hozzájárul, melynek köszönhetően a film egy pillanatra sem ül le, folyamatosan követeli a figyelmünket és bőven kielégítőnek érezzük ezt a kicsivel több mint másfélórányi játékidőt. Mivel a Twisted Pictures még a bemutató előtt bejelentette, hogy biztosan lesz tizedik epizód, amely egyelőre Saw X munkacímen fut, így nem meglepő a klasszikus első részre hajazó, cliffhangerrel zárt befejezés… ámbár nem mondhatnánk, hogy az előzmények tekintetében bizakodva várjuk.

Minden hibája ellenére a Spirálra nem lehet haragudni. Klisés a története, inkább hajaz egy félbehagyott buddy-cop mozira (lásd Az utolsó akcióhős, Az utolsó cserkész, Az utolsó… izé, Bad Boys), mintsem egy fordulatos és véres horrorfilmre. Pár kivétellel szörnyű a szereplőgárda és a forgatókönyvírók a már az elején kikövetkeztethető gyilkos kilétét sem igyekeztek semmiféle módon megnehezíteni. Azonban a hangulat, a csapdák (főleg az utolsó kettő) kivitelezése, a klasszikus első részekre hajazó piciny pillanatok és hangulatelemek a szuperjó vágásoknak köszönhetően megmentik a filmet, így nem távozunk végtelenül csalódottan a moziból. Darren Lynn Bousman, mint a franchise jobban sikerült részeit szállító rendező próbált egy, az elődökkel felérő alkotást összehozni, amelyen érezhető az igyekezet, ám Chris Rock nélkülözése és Tobin Bell szereplése most nagyon jól jött volna. Talán majd a tizedik felvonásban.

IMDb | mafab