Norbi ismét itt és ezúttal King mester egyik monstrumával jelentkezik.

1500 oldal. Stephen King esetében joggal adhat okot az aggodalomra ez a terjedelem – legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint. Ennek megfelelően, jó sokáig halogattam az elolvasását, egészen pontosan nyolc évig porosodott a polcomon ez a kétkötetes monstrum, többször is levettem, majd visszatettem, míg végre úgy istenigazából rászántam magam, hogy nekiveselkedjek. És, ha hiszed, ha nem, pozitívan csalódtam a Mesterben, ennek az irdatlan terjedelmű regénynek ugyanis minden egyes oldala maga a nagybetűs SZÓRAKOZTATÁS.

A Maine államban található Chester's Mill nevű kisvárosra egy reggelen láthatatlan búra ereszkedik. A mintegy háromezer lakos teljes izolációba kerül, mivel az ismeretlen eredetű erőteret sehogy sem lehet megsemmisíteni. A teljesen magára hagyott város lakóinak ezután nem csak az októberi hőség, az egyre rosszabb minőségű levegő és az egyre fogyó készleteik jelentenek gondot, de meg kell küzdeniük a hatalommániás városvezetés által rájuk szabadított, kontrollt vesztett rendőrséggel is. Az alaptörténet akár a 2007-es A Simpson család – A film című egész estés rajzfilmből is ismerős lehet, és sokáig én is azt hittem, hogy King innen vette az ötletet a regényhez. Az utószóban azonban leírja, hogy először 1976-ban látott hozzá a könyvhöz, csak aztán félretette, mert nem rendelkezett elegendő (tudományos, technikai stb.) ismerettel ahhoz, hogy hitelesen bemutathassa a búra által elzárt világot.

Bár az alapkonfliktus is érdekes, illetve millió kérdést vet fel – melyekre nagyon sokáig nem kapunk választ, s azután is csak alig – az A Búra alatt igazi ereje a karakterekben rejlik. Az író ugyanis olyan alapossággal mutatja be a kisváros mindennapjait, olyan részletességgel merül el az egyes szereplők elméjében, motivációiban, hogy az néha már lelkileg megterhelő. Míg egyes városlakókért végig izgulunk, addig mások esetében azért szorítunk, hogy végre kapják meg méltó büntetésüket. Vannak köztük fontos és (a történet alakulását tekintve) kevésbé fontos szereplők – és egyikük iránt sem maradunk közömbösek, pedig jó sok karakterről beszélünk.

A történet egyik fő mozgatórugója az a – nem találtam rá jobb kifejezést – szarkavarás, amit, a város sorsának alakulásában betöltött szerepe miatt nyugodtan főgonosznak nevezhető Jim Rennie tanácsos visz végbe a búra alatt eltöltött napokban. Áskálódásaiban, játszmáiban nincs semmi természetfeletti, mégis – vagy talán pont emiatt – hátborzongató, amiket művel ez a helyi kiskirály. Belegondolni is szörnyű, hogy a cselekmény hozzá köthető szálai bárhol, bármikor megtörténhetnének, hiszen a mi hétköznapi életünket is a hozzá hasonló telhetetlen és korrupt politikusok alakítják, akik úgy tudnak alkalmazkodni az adott helyzetekhez, hogy nekik jó legyen – pontosabban, hogy csak nekik legyen jó. Ez a képmutatás egyébként rengeteg apró gegnek, komikus helyzetnek ágyaz meg, amik szintén növelik az olvasmány élvezeti értékét.

Ezzel el is érkeztünk a regény másik fő pozitívumához, ami nem más, mint az egész történeten átívelő, ráadásul végig jól működő vallás-és társadalomkritika. Stephen King nagyon ért ahhoz, hogy görbe tükröt állítson az Egyesült Államok külsőségeiben konzervatív (sokszor bigottan keresztény), a felszín alatt viszont romlott, vidéki fehér népeinek, ami sokszor túlzásokba csap át, itt viszont nagyon jól működik.

A fekete humor mellett a mű horror része is rendben van, sőt, az írótól már megszokott henteléseken túl jó sok fojtogató feszültséget is kapunk. Mindemellett a regény tele van nagyon erős „képsorokkal”, amik még a könyv befejezése után is napokig fogva tartják az olvasót.

Ami a megoldást illeti, kimerítő magyarázatra senki ne számítson az olvasottak vonatkozásában. Emiatt megértem, ha sokaknak túl gyors a lezárás, vagy ha valakit zavarnak az elvarratlan szálak, megmagyarázatlan kérdések. Itt be kell érni azzal, hogy azért történt, ami történt, „mert csak”. Vagy mert „miért ne?” Nekem viszont éppen az tetszett benne, hogy nincsenek szájba rágva a dolgok, sokat bíz az olvasó fantáziájára az író – ami végül is sokkal jobb, mintha hülyének nézné.

Sok szereplőt mozgató izgalmas, feszült eposz tehát az A búra alatt, aminek igazából egyetlen sebezhető pontja van: a terjedelme. Mert 1500 oldal még akkor is sok, ha egyébként minden fronton megállja a helyét az alkotás.