Rendezte: Alain Corneau / Brian De Palma
Alábbi filmünk nem biztos, hogy felkerült volna az oldalra, ha a remake-et (Passion) nem a hetvenes-nyolcvanas évek egyik ikonikus horrorrendezője készítette volna el.
A Szerelmi bűnök (Crime d’amour) Alain Corneau utolsó rendezése volt, mivel nem sokkal később meghalt. Filmográfiáját áttekintve előszeretettel készített romantikus filmeket és krimiket. Alábbi filmünk részben mindkettőnek tekinthető.
Az alapvető különbség voltaképpen a két rendező különböző stílusa. Míg Corneau egy enyhén tévéfilmes drámát alkotott, melyben a feszültség szépen fokozatosan bontakozik ki és egy csavaros történetet formál meg, addig De Palma a nyolcvanas években is alkalmazott erotikus thrillert igyekezett megalkotni, melyben a feszültség már az elejétől kezdve igyekszik előbukkanni.
Történetileg egyébként semmi különbség nincs a kettő között. Főszereplőink Isabelle és Christine (igen, mindkét filmben ugyanazok a nevek vannak), akik egy hatalmas cégnél vezető pozíciót töltenek be. Christine barátságos és nyitott az ő első embere felé, de Isabelle egyre jobban úgy érzi, hogy főnöke csak kihasználja az ő szorgosságát, és minden egyes bevált ötletét a sajátjaként mutatja be.
A kezdeti enyhén feszült kapcsolatból aztán szépen lassan egy verseny alakul ki, melyben Christine minden trükköt bevet, hogy Isabelle-t tönkretegye. Ám ekkor...
Egyelőre ennyit szeretnék mondani a történetről. Spoileresen csak a cikk végén írnék.
Az alapvető különbségek ugye a hangulatkeltésen is észrevehetőek, ám összességében De Palma verziója... nos, elég lelombozó. Hiába alkotott több emlékezetes filmeket fénykorában, mostanra érződik rajta a kimerültség. Valahogy képtelen megalkotni azt, amit akkor. A két szereplő erotikus jelenetei kimerülnek a leszbikus csókolózásban. Ez azért 2012-ben szerintem már kevés. A kulcsfontosságú szexjelenet is elég siralmas lett, ám a legjobban mégis a bújtatott reklámok zavartak. A tíz másodpercig az arcunkba tolt Apple-logónál rendesen felnevettem (Nagyjából olyan spontán jelent meg, mint a Gonosz halott remake-jében a Converse felirat.). Emellett a francia film jól kigondolt részletességét sem vette át. A végére pedig beletett egy nagyon oda nem illő jelenetet, amit őszintén szólva nem tudtam hova tenni.
Azért a francia film sem hibátlan. A kétórás játékidőnek hála eléggé lassú lett. A rendező láthatóan nem akart része lenni az újhullámnak, így egy enyhén művészi alkotást igyekezett megalkotni. Az érzelmi szál itt csak afféle lábjegyzetként jelenik meg, ám mégis érezhető. Csókjelenet itt nincs, mégis elhisszük, hogy a két szereplő vonzódik egymáshoz.
A színészekkel egyik változatban sem volt problémám. A Szerelmi bűnökben és a Gyilkos vágyakban is található egy-egy húzónév. Míg a franciában Christine Scott Thomas, addig az amerikaiban Noomi Rapace. De Rachel McAdams és Ludivine Sagnier is tökéletesen hozzák szerepüket.
{spoiler}De Palma kezdeményezése érthető, hiszen a benne látott gyilkosságot egy teljesen más szemszögből igyekezett bemutatni. A Szerelmi bűnökben Isabelle a folytonos megaláztatás következtében egy szépen kitervelt gyilkossággal akar megfizetni Christine-nek. Ezt mi mindvégig láthatjuk is, ahogy a gyilkosságot követve a rendőrségnek bevallja tettét, majd szépen visszavonja és azt a látszatot kelti, mintha valaki rá akarta volna terelni a gyanút. Ez egy nagyon szépen kivitelezett folyamat, ami előtt emelem kalapom. A tökéletes gyilkosság ilyen formáját még sosem láttam vásznon. Ez így úgy jó, ahogy van.
De Palma azonban csavarni akart a történéseken. A gyilkosságot látjuk (ami, megjegyzem, szerintem sokkal hatásosabb lett), azonban a tettes kilétét nem tudjuk. Isabelle kálváriája a nézőnek teljesen hiteles, ahogy az antidepresszánsoktól nem tud rendesen figyelni, és elsőnek bevall mindent, majd ezt követően visszavonja a vallomását. Ez egy ötletes változtatás, hiszen így, mikor fény derül az igazságra, a néző kap egy gyomrost. Azonban sajnos pont a részletesség hiánya az, ami miatt mégsem tud igazán működni. Nem kapjuk meg azokat a cselekménymorzsákat, amiből a néző aztán rájön, hogy valóban ő tette. Emiatt kissé összeszedetlennek is hat.{/spoiler}
Összességében lehet velük tenni egy próbát, ám ha igazán őszinte szeretnék lenni, akkor a francia filmet ajánlanám, mert az működőképesebb. A Gyilkos vágyakban is vannak jó ötletek, mint a fétisálarc, de egy elemében lévő fiatalabb rendező kezében sokkal jobb film is születhetett volna.