A téli időszak a megnyugvás, pihenés, bekuckózás időszaka. Ilyenkor egy picit letesszük az év terheit és megpróbálunk elvonulni a belső világunkba. Ehhez pedig az otthon melege mellé jól jön pár horrorfilm is. Arra gondoltunk, hogy megírjuk nektek, hogy mi, milyen filmeket szeretünk nézni ebben az időszakban. Egy film emiatt kétszer is szerepel, illetve egy film kicsit kilóg, de majd meglátjátok. :) Következzenek tehát a CreepyShake szerkesztőinek kedvenc horrorjai, melyeket minden évben elővesznek a téli időszakban.

Gaerity: A téli évszak mindenkinek jelent valamit. Egy nem is olyan régi kedves emléket. Az otthon melegét. A nagymama karácsonyi vacsoráját. Vagy éppen az ajándékok kibontásának izgalmát. A tél a készülődés, az ünnepek és a család időszaka. Azonban nem minden esetben ilyen idilli a kép. Tökéletesen bizonyítják ezt az alábbiakban bemutatott kedvenc horrorfilmjeim, amik nem csak az évszakhoz kötődnek szervesen, hanem szülőatyjuk is közös, hiszen mindkettő történetét korunk legismertebb írója, a horror királya, Stephen King alkotta meg.

Az első ezen filmek közül nem is lehetne más, mint a King által sokat kritizált, 1980-ban bemutatott Kubrick-i mestermű, a The Shining. A rendező bár jelentősen eltért az alapműtől és annak súlypontjait is áthelyezte, mégis igazán zsigeri élmény a film megtekintése. Az Overlook Hotel izolált helyszíne, Jack Nicholson félelmetesen erős játéka, az ikerlányok és Danny találkozása és az a bizonyos 237-es – a könyvben 217-es – szoba. Mind-mind filmtörténeti mérföldkövek, amik több mint négy évtized után is képesek sokkolni a nézőt. Zseniális, kötelező, kultikus. Ez a film megtanít minket arra, hogy a valódi ridegség nem a falakon túli hóviharban fenyeget minket igazán, hanem azok kiüresedett lelkében, akikről azt gondoljuk, hogy közel állnak hozzánk.

A második alkotás a Mester egyik legjobb művének adaptációja, az 1990-es Misery. Egy igazán borzongató kamaradarab, a pszichológia horror mélységes sötétjéből. Kathy Bates – akit joggal jutalmaztak Oscar-díjjal a remek alakításáért – és James Caan párosa a színművészet magasiskolája. Bates olyan hitelesen formálja meg a pszichopata Annie Wilks karakterét – amivel elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is – hogy arra szinte szavak sincsenek, Caan pedig úgy képes hozni a fizikailag és lelkileg is megnyomorított író karakterét, hogy minden pillanatban képes magával ragadni a nézőt szenvedéseinek fájóan lüktető realitásába. A tél ebben a filmben is az elszigeteltség eszköze. Annie házából nincs kiút, a falakon túl nincs megváltás. A házban viszont csak az őrület és a fájdalom maradt. Páratlan remekmű. Tökéletes választás egy téli éjszakán. Főleg azoknak, akik érdeklődnek a horror pszichológiai vetületei iránt.

Murdock: A tél a régi időkben a sötétség és a hideg uralmának az időszakát jelentette. Samhain úgymond még csak a bemelegítés volt, amivel megkezdődött az új év, és annak sötétebb oldala. A zord időjárás, és a meghosszabbodott éjszakák remek táptalajt biztosítottak a mitikus szörnyetegeknek és démonoknak, valamint az emberi borzalmaknak. És bár a történelem előrehaladtával egyre modernebbek és civilizáltabbak lettünk, a téli időszakkal való sötét asszociációk nem koptak ki a tudatalattinkból, karácsony ide vagy oda. Még a viktoriánus korban is erősen élt az a szokás, hogy télen és karácsony idején rémtörténeteket meséljenek. És még ha ez a szokás manapság jobbára kikopott a köztudatból, azért akad jó pár horrorfilm, amivel feleleveníthetjük ezeket a hagyományokat és kedvünkre borzonghatunk, bekuckózva otthonunk melegében, elzárkózva a kinti fagy világától. Talán nem is lehetne ennél alkalmasabb időszak az évben a horror számára, és nekem is megvannak a magam kedvencei, amiket ilyenkor szívesen előveszek. És pár egy kisebb listát össze is tudnék állítani, azért van két határozott kedvenc, amik már gyerekkoromban beleégtek ifjú elmémbe.

Az első nem más, mint Stanley Kubrick örökérvényű klasszikusa, a Ragyogás. Jómagam azok közé tartozom, akik jóval előbb látták a filmet, minthogy olvasták volna Stephen King eredeti regényét, és lehet ezért vagyok én is megbocsátóbb a történet beli változtatások tekintetében. De sosem fogom elfelejteni azt a hatást, amit ez a film gyakorolt rám. Teljesen letaglózott, és amolyan sötét meditatív állapotot idézett elő nálam. Ez egy igazi mélymerülés az emberi elme és lélek sötétjébe, és a téli fagy, ami elzár a külvilágtól, dermesztő módon van érzékeltetve, mind ténylegesen, mind pedig metafórikusan. Rémálomszerű, nyomasztó hangulat és képi világ jellemzi a filmet, ami végig nem ereszt. És természetesen nem lehet szó nélkül elmenni Jack Nicholson hátborzongatóan fantasztikus alakítása mellett. Mind tudjuk, hogy ha Jack Nicholson egy szerepben kiengedheti saját őrültségét, abból valami zseniális és félelmetes dolog születik, és ennek talán itt adja a legfényesebb tanúbizonyságát. Már a kezdetektől aggodalmat áraszt belőlünk, ami a film utolsó harmadára totális rettegéssé erősödik. Legendás alakítás egy legendás filmben, amit mindig örömmel veszek elő, ha eljön a tél, és otthonom magányában bekuckózva, elvonulva a kinti hidegtől, még meg is száll az az érzés, mintha magam is a Panoráma szálló kihalt folyosóin lennék.

A másik nagy kedvencem pedig a nagyra becsült John Carpenter mesterműve, A dolog. Carpenter munkásságáért már egészen ifjú horrorrajongóként odavoltam. A Halloween, A köd, a Menekülés New York-ból és A sötétség fejedelme mind nagy hatást gyakoroltak rám kiskamaszként, és A dolog ezekre csak rátett egy lapáttal. Akárcsak a Ragyogás esetében, a bezártság és a külvilágtól való teljes elszigeteltség itt is végig erősen jelen van, és ehhez pedig egy iszonyat feszült paranoia hangulat társul. Kurt Russel MacReady-je egy nagyon laza és azonosulható hős, de a többi karakter is egy nagyon színes és kedvelhető csapatot alkot. Aztán a szörny effektek. Te atya isten! Már első megtekintéskor is lehidaltam tőlük, és a maszkmesteri munka iránt érzett csodálatom azóta sem múlt el. Rob Bottin valami eszméletlen effekteket és lényeket alkotott, amik az azóta eltelt 43 évben egy szemernyit sem öregedtek, és bármilyen CGI effektel megkreált kreatúrát a porba aláznak. Ezek a látványosan groteszk és visszataszító lények minden igazi horrorrajongó álmai, és ettől a teremtménytől tényleg lehet félni. Főleg egy ilyen paranoid szituációban, amit ez a film teremt. Az év bármelyik szakában hatalmas élmény megnézni ezt a filmet, de a tél kellős közepén még inkább. Nálam ez egy igazi kortalan mestermű.

eN.Dé.: Nos, teljesen egyetértek a srácokkal, ezek a filmek az én téli toplistámon is szerepelnek. Klasszikus, borzongatóan jó alkotások. Ugyanakkor én szeretek ilyenkor picit lazább és modernebb vizekre is evezni. Az elmúlt évekből is akadt már pár alkotás, mely a meleg szoba ellenére megdermesztette a szívemet, mint a Longlegs, az Enged be!, a Halálhegy, a Nem vagyok sorozatgyilkos, a Wind River, vagy most már a Fekete telefon 2. Ám mégis, van két film, amit egyszerűen nem tudok kihagyni ebben az időszakban. Az egyiket azért, mert baromi szórakoztató, a másikat pedig azért, mert kifejezetten szeretem ebben az időszakban nézni a története miatt.

Ha tél, ha hó, akkor nálam az elsők között szerepel Tommy Wirkola filmje, a Náci zombik és annak folytatása. Norvégia, fiatalok, hegyek, derékig érő hó és nácik, akik zombiként rejtőznek a hótakaró alatt és eljönnek érted, ha elveszed, ami az övék. Ez egy véresen szórakoztató darab, aminek nagyon jó a humora és olyan elvetemült, amennyire kell. Komolyan vették, hogy nem veszik komolyan magukat. Belek, humor, vér a hóban és zombik, akik nácik. Finomkodásnak nincs itt helye, csak féktelenségnek és ez nagyon jól áll neki. Szeretem, hogy a hideg környezet ellenére mégsem egy fagyos alkotás. Ez kifejezetten az a film, ami arra szolgál, hogy kipihend a mögötted álló hónapokat. Végre ne agyalj, csak élvezd a műsort, mert baromi jó és mert megérdemled.

A másik film, amit nagyon szeretek elővenni ebben az időszakban az Ómen. Tudom, ez most kicsit formabontó, vagy talán mégsem. Általában, ha téli horrorokra gondolunk, akkor a csontjainkig hatoló hideg, a havas tájak jutnak az eszünkbe. Nálam azonban van még egy szempont és az a téma. Elvégre adventi időszak van, várjuk Jézus születését, várjuk, hogy valami jó köszöntsön ránk. Szeretet, meghittség, jóság hatja át a szívünket. Na, de mi van akkor, ha nem Jézus jön el, hanem épp az ellenkezője? Én hívő vagyok, éppen ezért kifejezetten erősen hat rám az Ómen. Azért szeretem ilyenkor elővenni, hogy emlékeztessem magam a gonosz létére is. Emlékeztessem magam arra, hogy az árnyékban, a sötétben olyan erők munkálkodnak, amiket nem szeretünk látni, mégsem tehetjük meg, hogy nem veszünk róluk tudomást. Nem pusztán az Antikrisztus eljövetele a lényeg számomra, hanem hogy mindig akadnak segítői, valamint az, hogy minderre, hogyan reagálunk. Ez a film pedig egy valóságos mestermű, kortalan klasszikus. Éppen ezért az igaz, hogy az Ómen évszaktól függetlenül elővehető bármikor, de én úgy gondolom, hogy ebben az időszakban hat a legerősebben és ilyenkor, Advent idején érdemes elővenni, mert egészen más a jelentése. Ekkor kap igazán értelmet.