A Shudder horror streaming csatorna mára már elég nagy nevet vívott ki magának a zsáner szerelmesei körében, és nem véletlenül. Egy olyan streaming platform ez, ami azt a feladatot tűzte ki magának, hogy a horror műfaj egyik modern zászlóshajója legyen, és ennek érdekében nem kevés filmmel és sorozattal kápráztatja el folyamatosan a nagyérdeműt. A nagyobb kínálat és termelés következtében természetesen ebben a felhozatalban vegyesen felmerülnek remek, zseniális, emlékezetes, nézhető, felejthető, rossz vagy egyenesen borzalmas alkotások is. De hát, ilyen a nagy számok törvénye. Ám tagadhatatlan, hogy napjainkban a Shudder és a hozzá hasonló platformok szolgáltatnak igazi alternatívát a nagy stúdió horrorokkal szemben. Aki már belefáradt az egy kaptafára készülő, sablon horrorokba, amik ráadásul a plázába járó átlag közönség nem túl magas igényeinek kívánnak megfelelni, azok örömmel keresgélnek ezen alternatívák sikátoraiban, és nem is kevés sikerrel. Számtalan underground remekmű került már ki a Shudder kezei alól, amik amúgy nem is jutnának el a nagyközönséghez, és ezeket a darabokat bűn lenne kihagyni. Ezek fényében szinte már meg sem lepett, hogy minden előzmény, beharangozó és előzetes híján került elém a streaming csatorna egyik legújabb, idei darabja, a The Cycle, ami, ahogy utána néztem, egy eléggé érdekes darabnak tűnt. Egy hangulatos, sötét horror/thrillernek, ami már az előzetes alapján is kicsit kiemelkedett az átlag közül. Aztán, amikor egy jelentős történetbeli csavart is lelőttem magamnak, azután csak még jobban elkezdett érdekelni ez a film, és nem kellett csalódnom.

Dr. Megan Garland (Deborah Ann Woll) igazságügyi antropológusként dolgozik, főleg a holttestek állapotát és bomlási folyamatait kutatva. Egyszer csak felkeresi őt a rendőrség egy eléggé szokatlan és felkavaró esettel. A hatóságok egy brutális kettősgyilkosság ügyében nyomoznak. Egy édesanyát és annak kislányát brutálisan lemészárolták azok saját otthonában, és a helyszínen, a háztól nem messze, találtak még egy holttestet, ami viszont sehogy sem illik oda. A szóban forgó test jóval régebbinek tűnik a másik kettőhöz képest, és amikor azonosítják, kiderül, hogy Meg több mint harminc éve eltűnt apját, Peter Stumpot (David Myers Gregory) találták meg. A férfi még Meg gyerekkorában hagyta el a családot és tűnt el minden nyom nélkül, így a nő és annak anyja mély megvetést tápláltak iránta ennyi év után is. Így, amikor Ian Marks rendőrfőnök (Will Hochman) megkéri Meget, hogy segítsen nekik a nyomozásban és vizsgálja meg az apja holttestét, a nő először érthető módon nemet mond, ám végül még is beleegyezik, mert ő is válaszokat akar. Ahogy hozzálátnak a vizsgálathoz, azt tapasztalják, hogy bár Peter teste eléggé rossz állapotban van, ám fizikai sérülések és a bomlás legkisebb jele sem tapasztalható rajta. Rövidesen újabb incidensek és támadások érik a nyomozótiszteket, Meg pedig összefüggést talál az apja eltűnése és egy akkor történt brutális támadás között, amik szintén kapcsolatba hozhatóak a legújabb esetekkel. Ezzel pedig egy olyan sötét titokra bukkannak, aminek jobb lett volna rejtve maradnia.

Nem könnyű a The Cycle-ről teljesen spoilermentesen beszélni, de talán úgy jó leülni elé, ha az ember minél kevesebbet tud a lényegi dolgokról, ezért ebben az írásban most én is tartózkodni fogok attól, hogy lelőjem a cselekmény nagyobb fordulatait. A film játékideje két órás, és ez a nagy leleplezés pontosan a cselekmény felénél, az első óra végén történik meg, ami így valamennyire meg is felezi a filmet. A film első fele olyan kicsit, mint egy X-akták epizód. Adott egy nagyon különös rejtély, és a nyomozás ezen ügy felderítésében, valamint a folyamatosan gyűlő egyértelmű jelek és bizonyítékok, hogy itt valami nagyon nincs rendben, ami hétköznapi dolgokkal nem is magyarázható. A hangulat végig komor és nyomasztó, mintha csak végig azt éreztetnék velünk, hogy itt valami igazán borzalmas dolog van a háttérben és hamarosan valami nagyon rossz dolog fog történni. Ez a félelemmel vegyes frusztráltság szinte az elejétől ráül a szereplőinkre, és velük együtt ránk is. Ezt a zene és az operatőri munka is kiválóan megsegíti. A zene visszafogott, de kellően baljós és hidegrázós. A színek fakók, kicsit élettelenek, és afféle hidegséget árasztanak, és a környezet is gyakran kietlen tájakból áll. Még, ha egy városrészben, vagy házak között vagyunk, az is olyan kiüresedettnek érződik. Ez már megteremt egy barátságtalannak érződő közeget. Aztán emellé érkeznek az apró nyomok és furcsa jelek, amik szép fokozatosan vezetnek be minket a thrillerből az abszolút természetfeletti elemekkel rendelkező horrorba.

Maga a nyomozós szál jól fel van építve. Ez a vonal tényleg simán elmenne egy jobb X-akták vagy True Detective sztorinak is. A szereplőinkkel együtt mi is egyre jobban izgulunk, hogy hova jut ki ez a sztori, ám ennek sötét mivoltát olyan jól érzékeltette a rendező, hogy a kezdeti kíváncsiság csakhamar átvált egy fojtogató félelemmé, hogy milyen borzalomról is fog itt hamarosan fellebbenni a fátyol. Ahogy a jelek és az aggasztó események érzékeltetve vannak, úgy minden újabb infómorzsától inkább tartunk, mert itt ebben az esetben tényleg igaz, hogy minél többet tudunk meg, az igazság annál rosszabb lesz. Ám még ezen pozitív erényeivel együtt is a film első fele kicsit sokáig van húzva. Túl sokat vagyunk a nyomozós vonallal és mellékszereplők olyan történetei merülnek fel, amik nem sokat adnak hozzá az összképhez, inkább csak félreviszik kicsit. Ezeket a szálakat olyan sokáig húzzák, hogy egy idő után már majdnem a feszültség kárára válnak és csak azt várjuk, hogy derüljön már ki végre miről van szó. Aztán a film közepén ki is derül. Örök probléma mindig, hogy ha egy rejtélynek kiderül a megfejtése, utána már nem lesz olyan érdekes. Ez a helyzet nyilván itt is fennáll, mert miután kiderül miről van szó, az addigi misztikum eloszlik, és anélkül, hogy bármit is elárulnék, nem biztos, hogy sokan elégedettek lesznek a megoldással. Én elégedett voltam, mert egyrészt ezen a ponton egy olyan alzsáner jön be a képbe, ami hozzám mindig is közel állt, másrészt pedig ezt a vonalat is nagyon jól használják. És ami még fontosabb, hogy a film ezután a pont után is félelmetes. A cselekmény első fele inkább volt nyomasztó és ott a suspense dominált, míg a második fele pedig totális horror lesz, és amit ott tapasztalunk, az tényleg ijesztő tud lenni. Nem is azért, mert nem láttunk már ilyent korábban, és én is elég sokat tapasztalt horror fogyasztó vagyok, de még is, a készítők nagyon átérezhetően érzékeltették velünk, hogy ezen a ponton mennyire kilátástalannak és reménytelennek tűnik az egész szituáció. És mivel eddig is végig bevonódva éreztük magunkat a szereplőkkel együtt a sztoriba, így emiatt ezeket a részeket is sokkal intenzívebben éljük át. Ráadásul a feszültség mellett a gore is nagyon felpörög. Eléggé brutális jeleneteket kapunk, amik nem is azért olyan durvák, mert annyira el vannak túlozva, hanem mert szinte olyan realisztikusan húsba vágóak. És ezen a ponton muszáj vagyok ódákat zengeni a maszkmesteri munkáról és a praktikus effektekről, amik valami fantasztikusak lettek. Mindig öröm számomra, amikor a mai modern világban valaki inkább visszatér a klasszikus, jól bevált effektekhez, és azt ráadásul jól is csinálja. A The Cycle esetében ez maximálisan sikerült, olyannyira, hogy meg is idézi számunkra a nyolcvanas évek praktikus effektjeinek világát, azon belül is főleg két klasszikus horrorfilmet is megidéz, de ha elárulnám melyik az a kettő, az már hatalmas spoiler lenne.

A történet szerencsére hasonlóan remek szereplőkkel is dolgozik. A főszereplőnket, Meget, Deborah Ann Woll játssza, aki főleg a True Blood és a Daredevil rajongóknak lehet ismerős. Woll kisasszony nagyszerűen játszik, és a karaktere végig szerethető és átérezhető marad. Alapból egy kedvelhető és talpraesett figura már az első pillanattól kezdve, de az apjával kapcsolatos viharos érzéseit is át tudjuk élni. Az ő családi drámája a történet egyik fő mozgatórugója, és ez a szál végig jól van kezelve a filmben. Meg egy nagyon jó főszereplő, akiért tényleg tudunk izgulni egészen a feszültséggel teli fináléig. Rajta kívül a többi szereplő is nagyjából jó, de akiket érdemes megemlíteni még, azok Ian rendőrfőnök, és az ő apja Marks. Az őket játszó Will Hochman és Jeffrey Donovan szintén jó munkát végeznek, bár kettejük közül inkább Donovan kap jelentősebb szerepet, aki méltó partnere lesz Megnek a nyomozásban. Illetve még Meg apját, Petert lehetne még megemlíteni, aki elég keveset szerepel, jóformán csak visszaemlékezésekben és videófelvételeken látjuk őt, de így is egy jellegzetes, szinte már kísérteties jelenséggé válik. Az ő szála egészíti ki Meg családi drámáját, ami így együtt egy nagyon erős pontja lesz a történetnek.

A The Cycle egyértelműen az év meglepetése a számomra. Egy kiváló horror, ami egyben egy eléggé nyomasztó és feszültséggel teli nyomozós thriller is, ami visszanyúl a zsáner klasszikus témáihoz és eszközeihez is, és azokat kifogástalanul alkalmazza. Egyetlen hibája talán tényleg csak annyi, hogy a cselekmény első fele sokáig van húzva, illetve az addigi felvezetés után a megoldás lehet nem mindenkinek lesz kielégítő, de még ezzel együtt is megér egy próbát. A Shudder ismét egy hamisítatlan kis gyöngyszemet adott nekünk, aminek a megtekintését bátran javasolnám mindenkinek. Csak aztán óvatosan a spoilerekkel.