Horrortörténelmi mérföldkő, egy igazi klasszikus, hivatkozási alap, megkerülhetetlen alkotás. Az ördögűző mindezek egyszerre. Úgy tökéletes, ahogy van. Ám, ami sikeres az sosem kerülheti el a folytatásokat, amik valljuk be őszintén nem szoktak a legjobban sikerülni. Különösen nem olyankor, amikor tényleg egy ilyen zseniális első részt kell folytatniuk, mint Az ördögűző esetében. Borítékolható volt tehát, hogy esélye sem lesz a második résznek felérni a nagy elődhöz, de ilyen pusztulatra, azért nem számítottam. Nem véletlenül kapta meg a 10 legrosszabb horrorfolytatás című cikkünkben az előkelő első helyezést Az ördögűző második része.

A történet szerint Lamon atya azt a megbízást kapja a katolikus egyháztól, hogy derítse ki, mi történt Merrin atyával. A pap eljut Reganhez, aki pszichiátriai kezelés alatt áll és próbálják kiszedni belőle, hogy mi is történt vele. Dr. Tuskin mindenféle unortodox dologgal próbálkozik, többek között a kívánt eredmény elérése érdekében beveti a szinkronizátor nevű gépet is. Ez a gép nem csak a pácienst, hanem a dokit is hipnotizálja... Nyilván Lamon atya is beszáll a buliba, mi pedig megtudjuk, hogy Merrin atya 40 évvel ezelőtt már megküzdött Pazuzuval Afrikában, amikor egy Kokumo nevű fiút szállt meg. Lamon atya nem nyugodhat, így elmegy megkeresni a fiút...

Hol is kezdjem?! Jóbarátok idézettel élve: óóó, te jóságos ég?! Ha az volt a cél, hogy olyan kifacsarva és szarul érezzük magunkat, mint akit megszáll egy démon, akkor gratulálok a készítőknek, mert ez sikerült! Az agyam kifolyt a fülemen ettől a förmedvénytől. Hiába van itt nekünk Richard Burton (aki szerintem végig részeg volt) vagy éppen Louise Fletcher, ha ilyen borzadmányt szenvednek össze az alkotók. Ráadásul majdnem két órán át szenvedtetnek! Ez azért már tényleg kínzás. Ha a film fele a vágóasztalon végezte volna, már az is bőven sok lett volna belőle.

Kezdjük ott, hogy a forgatókönyv katasztrófa. Ellen Burstyn fájóan hiányzik az egészből (mondjuk szerintem egyedül ő olvasta a szkriptet, amit egyből tűzbe vágott). Az, hogy pont az anya nincsen benne a filmben már hazavágta az egészet, hiszen pontosan ezért volt annyira megrázó és lélekig hatoló az első rész. Az anya és lánya közötti kapcsolat miatt, amit teljesen figyelmen kívül hagytak. Ráadásul, ha ezt vitték volna tovább, akkor még értelme is lehetett volna a folytatásnak, így viszont belegabalyodtak a dologba, mint majom a házicérnába.

A szinkronizátoros részek valami egészen elképesztően gagyik, idegesítőek és fájóan szánalmasak. A képi világ förmedvény, a maszkokat a lányaim is csinálhatták volna, a látvány kínzóan pokoli, elég annyit mondanom magyarázatképpen, hogy vetített háttér... A párbeszédeket egy ötéves is megírhatta volna, semmi nem hiteles, semmi nincs a helyén, a sztoriban hatalmas lyukak vannak. Nemcsak az érzelem, hanem az értelem is hiányzik az egész folytatásból. A képeket egymásra okádták (ez mondjuk elférne egy ilyen filmben, csak a hányást, nem itt kellett volna alkalmazni). Komolyan mondom, hogy nem tudom, milyen lehet ha totál be van valaki lőve, de ehhez hasonlónak képzelem el, mint amit itt látunk. Random dolgok történnek egymás után, amik között semmi összefüggés nincsen, miközben Linda Blair szétripacskodja magát, Richard Burton részegen dőlöngél, de józan pillanataiban azért kiül a jeges döbbenet az arcára amiatt, hogy mit keres itt. Max von Sydow az Isten tudja, mit csinál, miközben Louise Fletcher szívét markolásszák... Ha pedig ez nem lenne elég, akkor jött az a sáskafejű izé. Na, hát az tényleg Isten csapása volt.

William Godhart és John Boorman tett arról, hogy komolyan vegyük a démoni megszállást, mert hacsak nem voltak végig LSD vagy más tudatmódosító szer hatása alatt, akkor más nem tudok elképzelni csak azt, hogy megszállta őket valami és ennek eredménye lett ez a förmedmény. Arról pedig már tényleg ne beszéljünk, hogy a zenét Ennio Morricone követte el, akire szerintem ráragadhatott valami, mert még ő is bőven alulteljesített. Egy valamit azonban ne vitassunk el: a címválasztás tökéletes volt. Ez a folytatás tényleg egy eretnek.

IMDb | mafab