Üdvözöljétek Ákost a CreepyShake fedélzetén.

A The Frankenstein Chronicles egy 2015-ben indult sorozat, aminek főszereplője John Marlott (Sean Bean) folyami rendőr, aki egy ópiumcsempészek elfogásáráért indított rendőri akció után, egy kislány holttestére bukkan a folyóparton. Mikor szemügyre veszi a kislány kezén lévő varratokat a holttest hirtelen megragadja a kezét. A boncolást vezető orvos a belügyminiszter jelenlétében közli, hogy 8 különböző gyermekből lett összevarrva a holttest. A miniszter úgy véli, hogy az elkövető célja az anatómiai törvény elfogadásának megakadályozása, így felkéri Marlott-ot, hogy derítse ki,  ki a felelős.

A történet a 19. századi Londonban játszódik, ennek megfelelően a készítők próbáltak sajátos atmoszférát teremteni a sorozatnak. Ez összességében sikerült is, viszont van egy-két olyan helyszín, ami pont annyira tér el a sorozat képi világától, hogy éppen csak kiszakítja az embert a környezetből. A történet nagyon ígéretesnek tűnt az elejétől fogva, de a hat részes évad első három része alatt bármikor abba tudtam volna hagyni a sorozat nézését úgy, hogy nem érdekelt volna mi lesz a vége. Ennek pedig egy oka volt, mégpedig az erős karakterek hiánya. Alapvetően minden krimi egyik legfontosabb eleme a nyomozó személye. Azonban itt a főszereplő semmilyen szimpátiát, de még ellenszenvet sem tudott kiváltani belőlem. Sajnos egyszerű közönnyel néztem végig sorsa alakulását részről részre. A forgatókönyvírók ennek ellenére mindent elkövettek, hogy a nézőben szánalmat keltsenek a nyomozó iránt.

John Marlott egy megviselt ex katona, aki elvesztette feleségét és gyermekét. Ezen felül szifilisszel küzd, amit akkoriban higannyal kezeltek, így ennek mellékhatásaként folyamatosan hallucinál. Nem kell minden nyomozónak Poirot-i magasságokba emelkednie, de néha olyan érzésem volt, hogy Marlott olyan egyszerű, mint a faék (Már a második részben kézhez kap egy csomagot, amit a sorozat készítői ettől kezdve minden részben az arcunkba nyomnak, de egyszer sem képes végignézni. Majd az utolsó részben, miután más már tálcán kínálja annak megfejtését, hirtelen megvilágosul). Persze ilyenkor elképzelhető, hogy a néző nem a szereplő intellektusával, hanem motivációival szimpatizál. Sajnos ebben sem voltak túl következetesek a készítők. Próbálták azt érzékeltetni, hogy a gyerekek megóvása a fő célja Marlottnak.  Ez azonban akkor bukik meg, amikor a házába befogadott sanyarú sorsú Flora-t (aki egyébként maga sem teljesen ártatlan) többször is felhasználja a nyomozás érdekében úgy, hogy egy fikarcnyit sem törődik a lány testi épségével. Flora szerencséjére van más, aki törődik vele, méghozzá Marlott jobbkeze, a szintén szerencsétlen múlttal rendelkező Nightingale. Ő az a tipikus naiv, ügyetlen segéd, aki minden kérését teljesíti az újdonsült főnökének, és már az első pillanatban szerelmes lesz a lányba.

A nyomozás során megismerjük mind a londoni alvilág mind a Lordok Háza „krémjét”. Utcakölykök, emberkereskedők, sírrablók, gyilkosok, egymással küzdő opportunista politikusok és emberi életet nem tisztelő orvosok, akikkel hősünk szembe találja magát. John Marlott ezen felül megismerkedik a főnemesi származású Lady Jemima Hervey-vel és testvérével Lord Hervey-vel, akik már a kezdetektől fogva ellenzik a belügyminiszter törvényjavaslatát. Jemima mélyen vallásos és bármit megtenne a bátyjáért. Többek között azt is, hogy hozzá menjen a politikus Sir Bentley Warburton-höz, és így legyen pénze támogatni testvére orvosi munkásságát. De Lady Hervey karaktere nem is ezért lényeges, hanem azért mert ő táplálja a sorozat filozófiai magját. Jemima és Marlott közötti párbeszédek, illetve a később kibontakozó vonzalmuk nem csak mélységet ad a történetnek hanem egy nagyon érdekes folytatást vetít előre. Továbbá nagyszerű ötletnek tartom, hogy a sorozatnak nem csak alapjául szolgált Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz c. klasszikusa, hanem az írónő maga is lényeges szereplő. A regényből felolvasott részletek és az eredeti illusztrációk felhasználása nem csak részletgazdaggá teszi, hanem sajátos hangulatot is kölcsönöz a sorozatnak. Mint fentebb említettem az első három rész nem volt túl meggyőző, azonban a történet második felére a cselekmény felpörög. A korábban csak néha felbukkanó horror elemek is felerősödnek és egy kifejezetten érdekes végjátékot kapunk.

{spoiler}

A finálé tartalmát semmiképpen sem szeretném elspoilerezni azonban muszáj megemlítenem azt a végtelenül ironikus összefüggést a sorozat húzóneve vagyis Sean Bean (akit a GOT-os szereplése után a szélesebb közönség az egyik legtöbbször megölt színészként tart számon) és a szereplőjének sorsa között. Ha a főszereplő kiválasztása tényleg ilyen célzott volt akkor minden elismerésem, persze lehet, hogy csak én gondolom túl.

{/spoiler}

Összességében az egész évad alatt kettős érzésem volt. Nagyon ötletes megoldásokat tartalmaz, azonban mindig volt egy kicsi hiányérzetem, és ezt sajnos a finálé sem tudta elfeledtetni. Az viszont biztos, hogy adok még egy esélyt a sorozatnak. A végjáték meggyőzött arról, hogy megéri belekezdeni a második évadba. Aki szeretne egy egyedi stílusú krimit, horror elemekkel és nincsenek különös elvárásai az nyugodtan tehet egy próbát. De azt ajánlom, hogy ezt inkább csak uborkaszezonban tegye.

6,5/10

IMDb | mafab