Charles Cullen hidegvérű sorozatgyilkos (63 éves és börtönbüntetését tölti), aki a legkiszolgáltatottabbak között szedte áldozatait. Ápolóként dolgozott, gyalázatos tevékenysége pedig a kilencvenes években kezdődött és egészen a kétezres évek elejéig tartott. Ez idő alatt rendszeresen mérgezett meg betegeket. De nem a megszokott halál angyala kategóriába tartozott, hiszen az ő áldozatai jellemzően olyanok voltak, akiknek az állapota már javulni kezdett és a gyógyulás útjára léptek. Ekkor Cullen lecsapott rájuk és a halálba taszította őket. Áldozatainak pontos száma nem ismert, de nagy valószínűséggel több száz beteggel végzett. Joggal merül fel bennünk a kérdés ezt a döbbenetes számot olvasva, hogy mégis, hogyan? Hogyan történhetett meg ez? Hogy nem vette észre senki, mit csinál ez az ember? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tobias Lindholm rendező is.

A történet a túlterhelt, egyedülálló édesanyára, Amy Loughren fókuszál. Amy éjszakás ápolónőként dolgozik egy New Jersey-i klinikán, miközben súlyos szívbetegséggel küzd, de szüksége van a biztosításra, így erején felül végzi a munkáját. Közben igyekszik ellátni két kislányát is. Egyik nap új munkaerő érkezik a kórházba. Charlie nagyon rendes, segítőkész és hamarosan a nő támasza lesz. Ám eközben érthetetlen halálesetek történnek. A klinika vezetése pedig nem igazán tesz semmit. Amyt végül megkeresik az FBI-tól, hogy segítsen nekik kideríteni, mi is történik. A nőnek pedig hamarosan szembesülnie kell az igazsággal: az, akit élete eme nehéz szakaszán mellé sodort a sors és a támasza lett, egy kegyetlen sorozatgyilkos.

Ahogyan a felvezetésben is írtam, Lindholm megtörtént esetet dolgozott fel. Ám nem a szokásos módon tette ezt, nem Cullenre koncentrált, hanem az őt lebuktató Amyre és a rendszerre, mely hagyta, hogy a férfi újra és újra elvegye védtelen betegek életét. Ugyanis Cullen nem tett semmi mást, mint kihasználta több rendszer hibáját, megtalálta a kiskapukat és azt, hogy a kórházak egy dologtól rettegnek a legjobban: a botránytól. Így ahelyett, hogy a hatóságok kezére adták volna a férfit, gátolták a nyomozást, hogy mentsék a bőrüket. Cullen rémisztő tettei mellett ez volt a legborzasztóbb az egészben. Mindenki tudta, hogy mit művel ez az ember és hagyták. Részükről azzal el volt intézve a dolog, hogy felmondták a szerződését valami mondvacsinált ürüggyel.

Mint említettem a filmben Amy nehézségeit élhetjük végig, ezáltal megértjük, miért engedte közel magához a férfit. Ugyanakkor a ő bátorsága és a betegek iránt érzett felelősségtudata mindennél erősebb és ő végre megteszi azt, amit előtte senki: lebuktatja a férfit és döntő bizonyítékokat szerez, ezzel megállítva az esztelen gyilkolását. Nagyon szimpatikus karakter, akiért lehet izgulni. Teljesen megértjük, miért engedte közel magához a férfit, de azt is látjuk, hogy ő tényleg egy jó nővér, aki nem csak a biztosítása miatt végzi a munkáját, hanem teljes odaadással és szeretettel fordul a betegek felé. A kötelességtudata pedig legyőzi a félelmét.

Mivel olyan történetről van szó, aminek lehet tudni a végkifejletét, így nagyon fontos volt, hogy olyan színészeket találjanak a szerepekre, akik képesek érzelmileg bevonni a nézőket. Jessica Chastain és Eddie Redmayne párosa pedig nagyon jó munkát végez. Chastain már rutinból hozza az erős, független női karaktereket, de ahogyan az AZ-ban, itt is képes megmutatni az esendőbb, elesettebb oldalát is. Redmayne viszont remekel. Bevallom, nem tartozik a kedvenceim közé, nekem ő már túl fura, de ebben a szerepben kifejezetten erős a játéka. Különösen az a rész tetszett, amikor megmutatja Cullen igazi énjét. Amikor benézhetünk a kedves fiú álarca mögé. Na, akkor a hideg is kirázott.

Összességében elmondható, hogy nem egy akciódús, pörgős sztorit raktak össze, hanem sokkal inkább a sztori érzelmi oldalára fókuszáltak a készítők. Ez a része a filmnek nagyon erős lett. A kiszolgáltatottság, tehetetlenség érzése mindent áthat. A gondom azzal van, hogy magára a rendszerre nem fordítottak elég időt. Persze a cím is mutatja, hogy Amy lesz a főszereplő és ezen a téren nincsen baj. Együtt lehet vele érezni, nagyon szimpatikus nő, akit féltünk és szurkolunk a sikerének, de közben mégis ott van az a hideg pofátlanság, ahogyan a klinikák kezelték a helyzetet. Nagyon jó kontrasztot adott Amy és a klinika vezetése, csak sajnos nem foglalkoztak vele eleget. Jobban örültem volna, ha erre is nagyobb figyelmet fordítanak, de ezt leszámítva A másik nővér egy kifejezetten jó alkotás, melynek igazán erős az érzelmi töltete és nagy érzékenységgel mutatja be Cullen tetteit és annak hatásait. Ezzel pedig ismét egy új irányból közelítik meg a sorozatgyilkosos zsánert.

IMDb