Imádom a gótikus horrorokat, nagyon szeretem Edgar Allan Poe műveit és az egyik kedvenc színészem Christian Bale. Tehát, amikor meghallottam, hogy hamarosan érkezik a The Pale Blue Eye, akkor nem is lehettem volna izgatottabb. Nyomozós, gótikus hangulatú film, amiben Poe is benne van, ráadásul Bale a főszereplő?! Kell ennél több a boldogsághoz?! Látva az eredményt, már most mondhatom: igen, kell.

1830, West Point. A katonai akadémia egyik kadétját megölik és a vezetés Augustus Landort kéri meg, hogy nyomozza ki, ki volt a tettes. Landor munkáját azonban nagyban nehezíti az áldozat társainak hallgatása, ráadásul kevés határidőt is kapott az ügy felgöngyölítésére. A férfinak végül egy olyan fiatalember segít a nyomozásban, akit a világ később Edgar Allan Poe néven fog megismerni.

Kezdjük azzal, hogy a színészeken az ég adta világon semmi nem múlott. Pazar alakítást nyújtottak. Bale persze mindig nagyon jó, de a Poe-t játszó Harry Melling (akit fel se ismertem, pedig vagy 10000x láttam a Harry Potter filmeket) egészen erős alakítást nyújtott. Már-már jobb volt, mint Bale, ami pedig nagy szó. A kettőjük közötti összhang pedig kifejezetten erős volt, ami nagyon jót tett a filmnek. De ott volt még Gillian Anderson, Timothy Spall, Robert Duvall, Toby Jones, Lucy Boynton és Charlotte Gainsbourg is, tehát a gárdára egy szavunk sem lehetett. Tényleg mindenki kihozta a maximumot magából és a szerepéből.

A környezet is kellően rideg volt, gyönyörűek voltak a képek, a beállítások, a ruhák, megvolt a gótikus hangulat is. A zord vidék és időjárás, a sötét képek mind-mind nagyon jó alapot adtak a filmnek. Igen ám, csakhogy az atmoszféra teremtése leginkább a képekben merült ki és nem pedig a cselekményben. Itt érkezünk el a gondokhoz. Ugyanis a történet ugyan izgalmasan kezdődik, kellően felkelti a néző érdeklődését és nagyjából negyven percig ez ki is tart, majd szépen lassan unalomba fullad az egész nyomozás. Olyan tét nélküli lesz az egész. Nyilván nagyon arra mentek rá, hogy majd lesz a nagy csavar akkor, mikor már azt hinnénk, vége a filmnek, de sajnos annyira elnyújtották az egészet és úgy nem figyeltek a szálak megfelelő kidolgozására, hogy egyáltalán nem csapja meg a nézőt a végeredmény. Az utolsó képsor meg eléggé banálisra sikerült.

A The Pale Blue Eye tipikus példája annak, hogy egyszerűen nem elég a kiváló színészgárda és színészi játék, mint ahogyan a téma és a környezet sem, ha nem figyelnek oda a cselekményre. Nem volt elég benne a gótika, az okkultizmus, a dráma, a könyörtelenség. Pedig minden adott volt hozzá és látva-tudva, hova futott ki a történet, még jobban fáj, hogy nem sikerült ebből az alapanyagból kihozni valami igazán jót.

Összességében tehát elmondható, hogy a hangulatos felütés, impozáns, borongós környezet és jó színészgárda ellenére a The Pale Blue Eye bizony nagyon halovány lett. Hiába lett a végkimenetel sötét és szívbe markoló, sajnos az odáig vezető út ásításokkal teli döcögés lett. Teljesen indokolatlan a játékidő hossza, mert nem tudják kitölteni. Érdemes tenni vele egy próbát, de ez bizony egy egyszernézős film lett.

IMDb