A DC Comics égisze alatt napvilágot látott Mocsárlénynek nem sok alkalma volt bekerülni az általános köztudatba, a kiadó sok más karakterével ellentétben. Ez köszönhető részben annak, hogy Mocsárlény alapjáraton inkább a kiadó sötétebb, horrorisztikusabb világát erősíti, másrészről pedig annak, hogy az évek során se a filmek, se pedig a sorozatok terén sem volt túl sok, értékelhető próbálkozás. Az első filmes adaptációt Wes Craven készítette el még 1982-ben, és bár Craven nem ok nélkül a horror műfaj egyik legnagyobb arca, a Mocsárlénnyel való próbálkozása minden tekintetben egy csúfos kudarcként volt elkönyvelhető. Az alapanyag arcon köpése, és a lejáratott, olcsó filmes klisék alkalmazása alaposan megásta a film sírját, és nem is csoda, hogy egy jó darabig nem is akartak foglalkozni a karakterrel. Egészen 1989-ig, amikor is úgy döntöttek, hogy talán ideje lenne folytatást készíteni Craven filmjének, de a rendezői feladatokat ezúttal Jim Wynorskira bízták. Az eredmény viszont nem sokkal lett jobb.

A csodával határos módon életben maradt Anton Arcane (Louis Jourdan) továbbra is titkos, illegális kísérleteken munkálkodik a mocsár szélén lévő birtokán, melyeknek célja az örök élet és fiatalság megszerzése. Kicsit sem hétköznapi mindennapjait azonban felbolygatja mostohalánya, Abby (Heather Locklear) érkezése, aki a családi kötelékeket szeretné ápolni. Arcane viszont felfedezi, hogy a lány DNS mintája jelentheti a végső megoldást kísérletei eredményességéhez, ezért ameddig csak lehet, marasztalni próbálja mostohalányát. Ám a birtokról elszabadult kreatúrák tombolása miatt, előkerül a mocsár mélyéről Mocsárlény (Dick Durock) is, aki hamar rájön, hogy ősellensége újabb gonosz terven dolgozik, és megpróbálja megakadályozni azt, ezzel együtt megmenteni Abby-t is, akivel egymásba szeretnek.

A film eleji „hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy mocsár” kiírás, és a feltűnően olcsó feliratok, amikkel a stábtagokat tüntették fel, már eléggé árulkodó jelnek bizonyulnak így a játékidő kezdetén. Majd a legelső, kicsit megmosolyogtató akció jelenet után megkapjuk az egyik legpofátlanabb főcímet, amit valaha láttam. A stáblista alatt végig az eredeti Mocsárlény képregényekből láthatunk képkockákat és borítókat, főleg az Alan Moore érából. Nagyon bátor gondolat, hogy ezt a fércművet az alapanyagul szolgáló képregényekhez próbálták hasonlítani, de a kettőt egy lapon emlegetni, több mint sértő a képregényekre nézve. Az előző részhez képest egy kicsit másabb irányba akarták elvinni ezt a filmet, de természetesen igyekeztek a folytatások aranyszabályait is betartani, vagyis mindenből többet és nagyobbat. Jelen esetünkben ez az elődhöz képest sokkal több akciót és poént jelent. És valóban, míg Craven filmjét egy eléggé furcsa műfaji keverékként lehet leírni, addig a Mocsárlény visszatér egyértelműen inkább egy vígjáték, gyengébb képi horrorelemekkel megfűszerezve. Mindezt egy TV filmes, vagy direkt VHS-re készült minőségben tálalva. Ez magában foglalja mind az operatőri munkát, mind pedig az effekteket, díszleteket, és jelmezeket. Mindegyiken megfigyelhető az olcsóság rákfenéje, ami még csak látszólag sem próbál kitörni a zs kategória posványából. Néhány kreatúra jelmeze mondjuk még így is elég pofásra sikerült, és még Mocsárlénynek is képesek voltak egy elfogadható küllemet adni. Itt sem egy kiváló maszkmesteri munkáról van szó, de az előző rész gumiruhájánál fényévekkel jobb.

A zs kategória szint viszont még inkább tetten érhető a forgatókönyvön, és a történet dramaturgiáján. A lehető legolcsóbb, legklisésebb elemekből építkezik az amúgy is ezerszer látott történet, amit gyenge poénokkal és fájdalmas dialógusokkal igyekeznek feldobni. A poénok többsége szerintem már akkor is fárasztónak hatott, és ha akad is néhány, amin eltudunk mosolyogni, vagy ne adj isten, elnevetni magunkat, az talán inkább csak a film alatt tartó folyamatos szellemi kínlódás eredménye. Karakterekről nem is érdemes beszélni, mindegyikük csak olcsó papírmasé figura, akik az ilyen filmek klisékaraktereit testesítik csak meg. Mindegyik figura igazából csak az általánosan jellegtelen, és az idegesítő közötti skálán ingázik. Utóbbi esetben a két, történeti szempontból teljesen felesleges gyerekszereplők azok, akiktől teljesen a falra tudtam mászni. A karakterek közti kapcsolatok is csak éppen, hogy gyorsan fel vannak vázolva. Ennek legjobb példája a Mocsárlény és Abby között kibontakozó szerelmi szál, ami jobbára egyik pillanatról a másikra történik meg, mindenféle komolyabb háttér nélkül. Ám a sok jelentéktelen figura közül így is van kettő, akiket valamennyire ki lehet emelni. Az egyik maga Mocsárlény. Ám nem azért, mert annyira komplex, vagy érdekes figura lenne. Szimplán csak azért, mert az ő esetében sikerült egy nagyon is szimpatikus és kedvelhető karaktert megalkotni, akivel legalább azonosulni tud a néző, és akinek lehet szurkolni. A másik a főgonsoz, Anton Arcane, aki az egyik legrosszabb, legnevetségesebb gonosz karakter, akivel valaha találkozhattunk, de még is valahogy ez teszi őt emlékezetessé. Louis Jourdan újfent hihetetlen átéléssel ripacskodja el a figurát, aki mostanra már megszabadult a teátrálisan túlzó idézgetésektől, de még így is olyan megszólalásai vannak néha, hogy az ember reflexszerűen kénytelen felröhögni. Egyértelműen ő az, aki a film minimális szórakoztató faktoráért felelős.

Még is, minden egyes negatívuma és hiányossága ellenére, azt mondhatom, hogy a Mocsárlény visszatér egyáltalán nem volt annyira fájdalmas, mint Craven produkciója. Ez lehet annak is az eredménye, hogy az előd ismeretében amúgy sem álltam neki nagy elvárásokkal, vagy még inkább annak, hogy itt az alkotók legalább már az elejétől tudták, hogy pontosan mit akarnak csinálni, még ha nem is voltak éppenséggel túl nagy céljaik. Egyáltalán nem egy jó film, sőt, egy felettébb gagyi, ostoba fércmunkáról van szó, amiben mégis fellelhető az a tipikus nyolcvanas évek végi báj, ami a többi akkoriban készült borzadályt is valamennyire képes menteni. Nagyobb baráti iszogatós társaságban még valamennyire szórakoztató is tud lenni, de mindent összevetve, jobb átengedni ezt a filmet is a feledés jótékony homályának. Jobb lesz ez magának Mocsárlénynek is, aki sok év, és még jó pár hasonlóan felejthető próbálkozás után, idén végre megkapta a hozzá méltó adaptációt is.

3/10

IMDb | mafab