Mielőtt még belekezdenék: igen, tudom, hogy ez egy lehetetlen feladat. Nálam jobban nem tudja senki, hiszen rajongok Quentin Tarantino filmjeiért. Mindegyiket ezerszer láttam, kívülről tudom, tetoválásaim vannak, amik hozzá köthetőek, így pontosan tudom, hogy nincs olyan, hogy 10 legjobb, legikonikusabb jelenet. Nem is akarom azt mondani, hogy ezek a legjobbak, mert nyilván mindenkinek megvan a maga kedvenc része. Sőt, van aki egyszerűen minden egyes jelenetet berakna egy ilyen cikkbe. Nekem is nagyon el kellett gondolkodnom, hogy miket válasszak. Mini közvéleménykutatást is tartottam a baráti körömben és meglepő módon 10-ből 7 jelenet mindenkinél feljött. A mostani összeállításban minden Tarantino által írt és rendezett (Tiszta románc és társai nem szerepelnek tehát a listában) filmből egy jelenetet emeltem ki és majd azt is meg fogom indokolni, hogy miért pont azt. Rangsorolás nincsen közöttük, időrendben haladunk. Csak azok folytassák az olvasást, akik látták a filmeket, mert a cikk spoilereket tartalmaz.

Reservoir Dogs - Kutyaszorítóban (1992)
Azért nem sok kezdőfilmes mondhatja el magáról, hogy az első művével ekkorát ütött, de Tarantino ilyen. A Kutyaszorítóban roppant egyszerű, de mégis annál dögösebb film, amiben csak úgy záporoznak a menő dumák és persze kézzel fogható a tesztoszteron. A film cselekménye szempontjából van egy jelenet, ami fényt derít egy nagy kérdésre és előcsalogatja a 'téglát'. Nem mellesleg ez volt az a rész, amikor Wes Craven felállt és kiment a vetítésről, mert nem bírta. Mr. Szőke (Michael Madsen) egyedül marad az elfogott rendőrrel és úgy dönt, hogy itt az ideje elszórakozni egy picit vele. Roppant kedélyesen indul el a jelenet, az ember átadja magát a Stuck In The Middle With You vidám dallamainak és élvezettel nézzük Mr. Szőke táncát. Igazság szerint annyira nem is gondolunk a székhez kötözött zsarura, mert tényleg nagyon szórakoztató Szőke műsora. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy ez már nem játék, megfagy a levegő és hopp... ott egy levágott fül. Amibe aztán Szőke még bele is suttog (ezt egyébként Madsen improvizálta). Majd kapunk egy kis pihit, amíg felfogjuk, hogy mit is láttunk, míg végül előkerül egy benzines flakon és itt már tudjuk, hogy nagyon komolyra fordultak a dolgok. Szőke nem kérdez semmit, nem érdekli semmi, ő egyszerűen csak élvezi, hogy kínozhatja ezt a szerencsétlent. Mi pedig meredten nézzük a képernyőt, hiszen jól tudjuk, hogy ez a pasi tényleg fel fogja gyújtani a zsarut. Nem lehet kérdés, hogy a faszi hamarosan lángra kap. Aztán, mint derült égből a villámcsapás lövések dördülnek és mi meg csak nézünk, hogy atyaég, mi van itt? Mr. Narancs közbelépett és ekkor derül ki, hogy ki is ő valójában. Eszelős és döbbenetes képsorok, Tarantino pedig úgy játszik a nézőjével, mint macska az egérrel.

Pulp Fiction - Ponyvaregény (1994)
Na igen, ez az a film, ami teljes egészében bekerülhetne a cikkbe. Minden képsora arany, ikonikus és szerintem mindenki kivülről is tudja. Ott van ugye Mia és Vincent tánca, vagy a túladagolásos rész, de már a nyitójelenet Nyuszimuszival is nagyon ütős, mint ahogyan a sajtburgeres párbeszéd, az aranyórás monológ, Tarantino kávés eszmefuttatása, Mr. Wolf színre lépése, valamint Marsellus és Butch kálváriája... Az én személyes kedvencem, amikor kiderül, hogy Fabienne elfelejtette az órát, Butch pedig a kocsiban dühöng. Olyan szép megnyilvánulása ez a szerelemnek. A felsorolásból is látszik, hogy akár az egész filmet berakhatnám ide, de szerintem senkit nem lepek meg, hogy mit választottam. Szóval, Vincent és Jules bemennek abba a lepukkant lakásba. Kedélyesen elcsevegnek a szerencsétlenekkel, akik még az egészséges hamburgerből álló reggelijüket sem tudták megenni. Jules uralja a terepet, Vincent meg sem szólal. A srác a székben először megpróbálja kidumálni magát, majd jön a valóság: itt nem osztottak neki lapot. Jöhet a zavart dadogás és bizony nehezen tud felelni arra a kérdésre, hogy Marsellus Wallace hogy néz ki?! A jelenet nyugodtan indul, a hangerő viszont egyre megy feljebb, majd jön a váltás: olvastad a Bibliát? Nézünk mi is, hogy ez, mégis hogy a fenébe jön ide? Aztán Samuel L. Jackson rákezd: az igaz ember járta ösvény..., és végül a szörnyű bosszúja utoléri azokat, akik a szobában tartózkodtak.

Jackie Brown (1997)
Nos a Jackie Brown kevésbé hangsúlyosan van jelen a Tarantino kánonban, kicsit visszafogottan fogadták annak idején, pedig nem kevésbé jó, mint az előző filmek. Inkább csak más: érzelmesebb. Női karakterrel a középpontban. Egy átmenetnek is lehetne tekinteni az eddigi filmek és a Kill Bill között, de ez nem von le az értékéből. Szintén nagyon jó jeleneteket sorakoztat fel a rendező, Samuel L. Jackson megint sziporkázik Ordell szerepében. A legjobb jelenetek mind hozzá köthetők, ám én mégis egy olyat választottam, amiben csak áttételesen van jelen, viszont a film cselekménye szempontjából lélektani jelentőséggel bír. Megtörténik a szatyorcsere, Melanie kilép a fülkéből, Louis pedig már igencsak feszült állapotban várja. Megkezdődik a rángatás, Melanie viszont nem az a fajta, aki csendben tűrje, hogy basáskodnak felette. Louis nem régen szabadult a sittről, nem igen szeretne visszakerülni oda és igyekszik kézben tartani a helyzetet, miközben már nagyon menne. A világ azonban elment már mellette, nem ismeri ki magát, nem is ő a legélesebb kés a fiókban, amitől egyre idegesebb lesz. Caplatnak a csomaggal a parkolóban, keresik a kocsit, de a férfi nem találja. Melanie pedig egyre jobban szórakozik ezen. Majd nekikezd: ez az a sor Louis? Ez az? Louis! Látjuk, hogy a pasiban egyre inkább elurakodik a düh, hogy aztán egy váratlan pillanatban előrántsa a fegyverét. Melanie két golyóval a földön köt ki, hogy aztán a férfi, miután meglátja a kocsit diadalittasan visszaforduljon és közölje, hogy itt van b+. Végül, mint aki jól végezte dolgát, teljesen elégedetten lelép. Nagyon bírom az egész jelenet felépítését, mert ott van benne a morbid humor, miközben már mutatja nekünk Tarantino, hogy Ordell szempontjából itt bizony már minden félrement. Robert De Niro pedig lubickol ebben a szerepben.

Kill Bill: Volume 1. (2003)
Igaz Tarantino egyben forgatta le a filmjét, de akkoriban még nem volt divat 3-4 órás eposzokat moziba küldeni, így ketté vette a művét. Ebből kifolyólag pedig én is külön kezeltem őket. Már a Ponyvaregény idején felmerült, hogy Uma Thurman és Tarantino készíteni fog egy újabb közös filmet, sőt, ha valaki figyel, akkor már a sztori is körvonalazódott a rendezőben (Mia pilot epizódja), hogy aztán egy nagyon ütős bosszúfilmet forgassanak le. Mivel a bosszú az alapmotívum, ezt többször is hangsúlyozzák a cselekmény folyamán, így azt a jelenetet választottam, amiben a legjobban érhető ez tetten. Ez pedig a leszámolás a Kék levelek házában. B végre eljut O-Renhez. Ott állnak szemtől szemben, B felfedi magát és azt hihetnénk, hogy most jön kettejük összecsapása. Ám nem olyan egyszerű ez a dolog, mint ahogyan elsőre gondolnánk. B-nek bizony hullákon kell átvergődnie, hogy leszámolhasson O-Rennel. Ő pedig rettenthetetlen, fáradhatatlan. Először csak a közvetlen embereit végzi ki a nőnek, élükön a teljesen őrült Gogoval, hogy aztán karok és lábak röpködjenek szerteszét, miközben megküzd a 88 eszementtel. Igen, a bosszú tényleg elképesztő mozgatórugó. A jelenetben az a zseniális, hogy O-Rent előbb ölte meg, mint Vernita Greent, ez egyébként ki is derül, ha figyeljük a cselekményt, mégsem jut eszünkbe, amikor nézzük a jelenetet. Végig lehet izgulni B-ért, miközben olyan gyönyörűen van megkomponálva a gyilkolás, hogy egyáltalán nem leszünk rosszul tőle. Pedig tényleg van itt minden, dől a vér rendesen. Mondhatnánk azt is, hogy a bosszú véresen tálalva a legjobb.

Kill Bill: Volume 2. (2004)
Miután megismerhettük B kérlelhetetlen bosszúját, most megismerhetjük őt magát. Az első részben több szó esett ugyanis az ellenségeiről, mint róla. Én nagyon szeretem a második rész westernballada jellegét és azt, ahogyan felfedik a Menyasszony hátterét és személyiségét. Rengeteg mindent megtudunk a múltjáról és az útról, ahogyan eljutott idáig. Madsen itt is nagyon erős és el is lophatná a showt, ha nem lenne Pai Mei. Az egész film szempontjából talán ez a leglényegesebb mozzanat. Értjük B haragját, igazat adunk neki, vele együtt szomjazzuk a bosszút, de lássuk be egyáltalán nincsen egyszerű dolga és többször felmerülhet bennünk, hogy miért nem hagyja a fenébe? Miért nem fárad el? Miért nem törik meg? Ekkor érkezünk el az élve eltemetéshez, hogy aztán megismerjük Beatrix erős jellemét. Pai Mei könyörtelen leckéi, tényleg brutálisak. A legtöbben nem is bírják (gondoljunk csak Elle-re). Zseniális ez a karakter, ahogyan kigyúnyolja az amerikaiakat, tesztelgeti a nőt, miközben játszi könnyedséggel tér ki a támadások elől. Beatrix viszont nem adja fel és végül nemcsak a feladatokat tudja teljesíteni, hanem kivívja Pai Mei tiszteletét is. Ennek a kiképzésnek a hatására válik B azzá, ami. Könyörtelen és fáradhatatlan halál angyalává.

Grindhouse: Death Proof - Halálbiztos (2007)
Megint egy olyan filmhez érkeztünk, amit sokan nem bírnak. Én viszont kívülről tudom, sőt szerintem ezt láttam a legtöbbször. Egyszerűen nem tudok betelni a grindhouse világgal, a csajok dumájával és persze Kurt Russell zseniális alakításával. Kaszkadőr Mike az a gyilkos, aki igazi ikon és akit valami fura módon nagyon lehet bírni. Egyébként ezt Tarantino ki is használja, hiszen az elején csak érezzük, hogy valami nincsen vele rendben, hogy aztán egy tök normális fazont kapjunk. Meg tapadós táncot. A pasik legnagyobb bánatára viszont én nem ezt a jelenetet választottam most. A cselekmény szempontjából szerintem az a legfontosabb jelenet, amikor döntenünk kell, hogy melyik úton menjünk tovább. Balra vagy jobbra fordulunk az út végén? Pam rosszul dönt, így szegény lány jóval előbb kezdhet el rettegni. Itt vált át a film hangulata is. Előtte ugyan néha érezzük a fenyegetést, amikor meglátjuk Mike fekete járgányát, de a bárban történtek mégis elfedtetik velünk a rossz érzést. Aztán persze rájövünk, hogy Mike nem egy kedves fickó, de ekkor már késő. Pamnek és a lányoknak mindenképpen.

Inglourious Basterds - Becstelen brigantyk (2009)
Ugyan szinte mindegyik Tarantino filmnek választhattam volna a nyitójelenetét, elvégre ő nem szokott cicózni, egyből odaszögez minket a képernyő elé, de mégis a Becstelen brigantyk esetében éreztem azt, hogy na ez az. Ennél a filmnél ez kell. Persze itt is volt miből válogatnom, de Hans Landa egyszerűen mindenkit lepipál. Christoph Waltz játéka teszi fel az i-re a pontot. Amúgy sokáig agyaltam azon, hogy az olasz kiejtésen való röhögést rakjam-e be, de végül a tejes jelenetnél maradtam. Mégpedig azért, mert annyira elképesztően jól építette fel a feszültséget, olyan zseniálisan vezette be Hans Landa karakterét a rendező, miközben már ekkor felvillantotta nekünk a bosszú angyalát, hogy arra nincsenek szavak. Az, ahogyan Landa besétál a tanyára, érezzük, hogy ez a férfi valami egészen más. Nem ő van otthon, mégis teljesen átveszi az uralmat. Teszi ezt úgy, hogy nem emeli fel a hangját, nem hadonászik a fegyverével, hanem egyszerűen csak beszél. Roppant szórakoztatóan, könnyeden. Majd egy ponton megkomolyodik a tekintete, a zene sötét passzusokban nehezedik ránk és tudjuk, hogy mindennek vége.

Django Unchained - Django elszabadul (2012)
Bizony nem volt egyszerű dolgom. Nekem ez a kedvenc Tarantino filmem. A kritikámban azt is kifejtettem, miért tartom ezt a legjobbnak. Következésképpen berakhatnám az összes jelenetet, annyira egyben van a cselekmény. Doktor Schultz és Django párosa, vagy Candie és Stephen tata igazán nagyszerű jeleneteket és alakításokat vonultatnak fel, viszont van egy jelenet, ami annyira zseniálisan mutat rá a feketék elleni teljesen indokolatlan gyűlöletre, hogy nem lehet nem röhögni rajta. Django és Schultz elvetődik Big Daddy ültetvényére, hogy ott kivégezzenek pár bűnözőt. Nem mellesleg Django is bosszút tud állni azért, mert elvették tőle a feleségét. Érthető módon a házigazda nincs oda ettől, de nem tehet mást, mint hagyja elmenni a fejvadászokat. Majd beesteledik és jönnek az apokalipszis lovasai. Vagy mégsem. Helyette kapunk pár idiótát, akik azon szenvednek, hogy egyikük asszonya rosszul vágta ki a zsákokon a lyukat, ezért nem látnak ki. Felmerül bennük, hogy elhalaszthatnák ezt a leszámolósdit, hogy majd csecse új zsákokban megpróbálják holnap. Ezen képesek hosszan értekezni. Persze Big Daddy nem örül ennek és kimondja a lényeget: az a lényeg, hogy a qurva ló lásson! Tarantino egy perc alatt csinált ezekből az emberekből, akiktől sokan rettegtek, totális idiótát.

The Hateful Eight - Aljas nyolcas (2015)
Szintén egy kevéssé szeretett alkotás, pedig Tarantinonak ismét sikerült megújulnia úgy, hogy megtartotta a védjegyeit és azokat a témákat, amiket úgy szeret boncolgatni a filmjeiben. Az egész film szinte egy szobában játszódik, ahol elviselhetetlen a feszültség és csak azt várjuk, mikor robban a bomba. A negyedik fejezetben érkezünk el ide, ugyanis Daisynek van egy titka. Méreg került a kávéba. Ezt mi is tudjuk, de John Ruth nem tudja. Mint ahogyan mi pedig azt nem tudjuk, hogy mégis mi lesz? Megissza valaki a löttyöt? Vagy valahogy megmenekülnek? Tarantino mesterien adagolja a feszültséget, tereli el a figyelmünket és készít ki minket. Természetesen John nem ússza meg, ömlik a vér, Daisy elégedetten figyeli a haláltusáját, míg a többiek döbbenten állnak az eset előtt. Nem csak azért olyan fontos ez a jelenet, mert ezt követően tudjuk meg, kik vannak Daisy oldalán és indulnak be úgy Isten igazából az események, hanem azért is, mert ez indítja el a leszámolást és tereli egy oldalra Warrent és Mannixet. Akik ugye halálos ellenségei egymásnak.

Once Upon a Time in Hollywood - Volt egyszer egy Hollywood (2019)
Habár szívemnek sok-sok jelenet kedves, mint mondjuk Cliff és Bruce összecsapása vagy Rick Dalton önsajnáltató megnyilvánulásai, nem is beszélve a film végi leszámolásról, de azt hiszem a legjobb mégis az, amikor Cliff elmegy a hippi tyúkkal a ranchra. Nagyon szeretem azt, ahogyan Tarantino megmutatja a Manson-családban rejlő fenyegetést. Azt az erőt, amit igazából abból nyernek, hogy ők egy falka. Ugyanakkor azt is megláthatjuk, hogy egyáltalán nem olyan kemény legények ezek. Lehet, hogy terhes kismamákkal könnyen elbánnak, de mindjárt más a helyzet, ha valódi ellenféllel kerülnek szembe. Akkor máris nem olyan nagy a szájuk. Azt szeretem ebben a részben, ahogyan a Cliff Booth mítoszt felhasználja és kiteljesíti a rendező. Elvégre ő a film valódi hőse (akár megölte a nejét, akár nem... XD). A kezdetektől lehet érezni ebben a részben a feszkót, amit aztán elengedünk, amikor Cliff megy vissza a kocsijához. Ahol ugye jön az azzal való szembesülés, hogy kiszúrták a gumiját. Féltjük a karaktert, aggódunk, hogy megússza-e ezt az egészet. Tarantino ezt a feszültséget egy jól irányzott ütéssel oldja fel bennünk és ezzel megkezdi a Manson-család körüli mítosz széttörését, amit aztán ugye a végén fejez be egy lángszóróval.

+1. Four Rooms - Négy szoba (1994)
Ugyan most nem vettem figyelembe azokat a filmeket, amiket 'csak' írt Tarantino, vagy valakivel együtt készített, azért a Négy szoba egy más kategória. Elvégre a negyedik szobát ő írta és rendezte. És persze, hogy ez a legjobb rész! Én a pezsgős felvonást választottam így a végére, hiszen ünnepelünk ma és köszönjük, hogy Tarantino mindig csak ad és csak ad és csak ad. Boldog születésnapot a Mesternek!