Patricia egy nagyon szép fiatal nő, aki hamarosan férjhez szeretne menni. Boldogságát azonban beárnyékolja, hogy volt szerelme autóbalesetben meghal, és a lány egyszerűen nem képes addig átadni magát a boldogságnak, míg le nem zárta a múltját. Éppen ezért elhatározza, hogy felkeresi halott vőlegénye anyját. Mrs. Trefoile látszólag egy nagyon kedves, fiát gyászoló édesanya, aki barátságosan fogadja Patriciát. A kezdeti melegséget azonban hamarosan felváltja az őrület. Mrs. Trefoile ugyanis meg van róla győződve, hogy Isten azt akarja, hogy elhunyt fia és Patricia egymáséi legyenek az örökkévalóságig. Vallási és anyai fanatizmusa egyre inkább kezd elhatalmasodni rajta, és fogságba ejti a lányt, hogy véghez tudja vinni őrült tervét.

A filmet Silvio Narizzano olasz-amerikai rendező készítette el, így nagyon erőteljes az olasz horrorfilmek világa. Tulajdonképpen a pszichothrillert egyesítette a giallókkal. Csak itt nem a gyilkosság a fő feszültségfaktor, hanem az anya tébolyának az elhatalmasodása, és Patricia ellenállásának a fokozatos fakulása. Az egész film a két nő harcáról szól, amibe ugyan belekeveredik a személyzet is, de ők csak a mellékszálat képezik. A teljes figyelem arra irányul, hogyan akarja megnyerni magának Patricia Mrs. Trefoile-t, aminek érdekében apró hazugságokra is hajlandó. Majd azt láthatjuk, hogy ezekből a kis füllentésekből mekkora lavina kerekedik, ami nemcsak Patriciát, hanem Mrs. Trefoile-t is elsodorja. Mrs. Trefoile egyszerűen nem képes feldolgozni saját kiégését, fia halálát, valamint saját életének teljes kisiklását. Minden rosszért Patriciát teszi felelőssé, aki ugyan megpróbálja felvenni vele a harcot, de szépen lassan elcsügged a küzdelemben.

A Kinyírlak, drágám! nem egy izgalmas, gyilkosságokkal, üldözésekkel és macska-egér harccal teli darab. Silvio Narizzano inkább a belső vívódásokra és a vallási fanatizmus ábrázolására tette a nagyobb hangsúlyt, és nem is lett rossz a végeredmény. A film egész látványvilága, színei és zenei betétei az olaszokat idézi, míg a cselekmény inkább Hitchcockot veszi alapul. Ez pedig egy nagyon jó párosítás. Ami egy kicsit levon a film értékéből az az, hogy nagyon lassú tempóban halad, és kicsit érthetetlen, Patricia mit is akar valójában elérni a látogatásával. Nem nagyon világos, miért kell neki visszamennie a volt vőlegénye anyjához, hogy boldog lehessen a jelenében. Valamint az sem világos, miért tesz meg mindent annak érdekében, hogy kedvelje őt az asszony, és miért nem megy már el onnan, ha eredetileg nem akarta ott tölteni az éjszakát. Az is nevetséges, hogy a nagy szerelme és új vőlegénye nem aggódik miatta, és egészen a film végéig meg sem jelenik a vásznon.

Viszont ezt az igencsak ingatag lábakon álló cselekményt ellensúlyozza az, ahogyan folyamatosan felépítik nekünk a konfliktust. A kis szemrángásokból, fegyelmezésekből eljutunk az emberrablásig, önmarcangolásig, kiéheztetésig és a többiig. A feszültség pedig egyre csak nő, amit csak a film vége ront el egy picit. Túl hosszan építkezett Narizzano, és nem szentelt elég időt a lezárásnak, bár az is igaz, hogy az utolsó kép nagyon teátrálisra, olaszosra sikeredett, ami meglepően művészi és nyugtalanító. Ha egy kicsit jobban felépíti az előzményeket, akkor még hatásosabb lett volna a film utolsó képsora. Látszik nagyon, hogy a két nő közötti lelki terror és küzdelem érdekelte leginkább, éppen ezért kissé elsiklott nemcsak a film vége, hanem a logikus történetvezetés felett is.

Összességében azt mondhatom, hogy a Kinyírlak, drágám! igazán kellemes csalódás volt. Nem mondom azt, hogy záros határidőn belül újra fogom nézni, de kellemes kikapcsolódást biztosított arra a másfél órára, amíg tartott. A kezdeti érdektelenséget felváltotta az érzelmekkel teli terror, amivel fel tudták kelteni az érdeklődésemet, és a film végéig fent is tudták tartani a figyelmemet. A színészek nagyon jól teljesítenek, kiválóan hozzák a szerepeiket, a zenét és a képi világot is jól eltalálták. Külön szeretném megemlíteni, hogy a filmben szerepel Donald Sutherland is, aki ugyan csak mellékszerepet kapott, de abban nagyon nagyot alakít. A történetet nézve pedig olyan sztorik jutottak eszembe, mint A szomszéd lány vagy A lepkegyűjtő. Leginkább ezekhez tudnám hasonlítani az egész film légkörét, bár korántsem annyira brutális, mint a fent említett példák, éppen ezért nem is viseli meg annyira a nézőket. Aki szereti a hasonló témájú, lassú tempóban építkező, a lélektanra összpontosító thrillereket, az tegyen vele egy próbát, hiszen veszteni nem veszít vele semmit.

Pontszámom: 5.5/10

IMDb | mafab