Múlt héten véget ért az American Horror Story ötödik évada, mely a Hotel alcímet viselte, s bár a finálé nem nyerte el a tetszésemet, mint ígértem - újranézve a szezont, hogy teljesebb képet kapjak -, elkészültem az erősen spoileres évadértékelővel, így aki még nem látta teljes egészében a szezont, saját felelősségére olvasson tovább!

Kezdjük is ott, hogy az ötödik évad elé támasztotta mindenki a legnagyobb elvárásokat, hisz minden azon múlt, vajon talpon tud-e maradni a sorozat Jessica Lange nélkül. Az idei nagy dobás egy erőteljesen megosztó személyiség volt, Lady Gaga, azaz Stefani Germanotta előadó személyében. Óriási felelősség volt Murphyn és Gagán is, hisz hogyha rossz színésznő és rossz a karaktere, akkor azonnal bukik az évad. Na most meg tudom érteni azokat, akik nem szeretik az énekesnőt, sem a vámpír-témát, de ahogy olvastam véleményeket, sokan meg sem próbáltak elvonatkoztatni a nő személyiségétől. Szerencsére kedvenc előadóim között van Gaga, már pályafutása kezdete óta, és nem hiszem, hogy egyedül lennék a gondolattal, hogyha televízió képernyőn vagy filmvásznon mutatkozna, akkor az AHS-be vagy az ahhoz hasonló művekbe passzolna bele leginkább.

Nem gondoltam volna, hogy első nagyobb szerepeként, ekkora nyomás alatt ilyen központi karakterré teszik, de a sajátos megközelítéssel engem kilóra megvett az évad, és újranézés után is kijelenthetem, hogy szerettem a Hotelt, bár megláttam a hibáit is. Ha már az idei évad egy szállodában játszódott, Elisa Lam emlékének állítva az eseményeket, gondoljuk végig, mit vártunk az alcím bejelentésekor: szellemeket, töménytelen vért, horrort, aljas, undorító titkokat, kínzókamrákat, titkos folyosókat. Én mindezeket vártam az évadtól, és mind meg is kaptam, bár szélsőségesebben, mint azt előzetesen gondoltam, és valahol meg tudom érteni, ha egyes rajongóknak sok volt mindez. De kezdjük először is a Cortez állandó szereplőivel.

Múlt héten véget ért az American Horror Story ötödik évada, mely a Hotel alcímet viselte, s bár a finálé nem nyerte el a tetszésemet, mint ígértem, újranézve a szezont, hogy teljesebb képet kapjak, meghoztam az erősen spoileres évad értékelőt, így, aki még nem látta teljes egészében a szezont, saját felelősségére olvasson tovább.

Kezdjük is ott, hogy az ötödik évad elé támasztotta mindenki a legnagyobb elvárásokat, hisz minden azon múlt, vajon talpon tud-e maradni a sorozat Jessica Lange nélkül. Az idei nagy dobás egy erőteljesen megosztó személyiség volt, Lady GaGa, azaz Stefani Germanotta előadó személyében. Óriási felelősség volt Murpy-n és GaGán is, hisz, hogyha rossz színésznő, és rossz a karaktere, akkor azonnal bukik az évad. Na, most meg tudom érteni azokat, akik nem szeretik az énekesnőt, sem a vámpír témát, de, ahogy olvastam véleményeket, sokan meg sem próbáltak elvonatkoztatni a nő személyiségétől. Szerencsére kedvenc előadóim között van GaGa, már pályafutása kezdete óta, és nem hiszem, hogy egyedül lennék a gondolattal, hogyha televízió képernyőn, vagy filmvásznon mutatkozna, akkor az AHS, vagy az ahhoz hasonló művekbe passzolna bele leginkább. Nem gondoltam volna, hogy első nagyobb szerepként, ekkora nyomás alatt ilyen központi karakterré teszik, de a sajátos megközelítéssel engem kilóra megvett az évad, és újranézés után is kijelenthetem, hogy szerettem a Hotelt, bár megláttam a hibáit is. Ha már az idei évad egy szállodában játszódott, Elisa Lam emlékére állítva az eseményeket, gondoljuk végig, mit vártunk az alcím bejelentésekor: szellemeket, töménytelen vért, horrort, aljas, undorító titkokat, kínzókamrákat, titkos folyosókat. Én mindezeket vártam az évadtól, és mind meg is kaptam, bár szélsőségesebben, mint azt vártam, és valahol meg tudom érteni, ha egyes rajongóknak sok volt mindez. De kezdjük először is a Cortez állandó lakóival:

Murphy még az első évad környékén azt mondta, hogy azért hozta létre ezt a sorozatot, hogy elkerülje a közhelyessé vált vámpír – vérfarkas ellen történeteket. Sokakat meglephetett, hogy ennek ellenére a fő cselekményszál idén a vámpíroké volt. Én még, mielőtt kiderült, hogy vérszívókról fog szólni a történet, ismerőseimnek ecseteltem, hogy nem leszögezte, hogy nem lesznek vámpírok, csupán más megközelítésből, és én rendkívül örültem volna, ha a Nosferatu stílusában készül el az egyik évad. Ezek után csodálkozik valaki, hogy odavoltam a Cortez vámpírjaiért? Az első részben megismerhettük a Cortez vámpírjait, a Grófnőt (Lady GaGa) és fiúját, Donovan-t (Matt Bromer), eleinte semmit sem tudtunk róluk, de belépőjük megdöbbentő volt szerintem, nemcsak a Nosferatu ihletése, hanem az egyik kedvenc vámpír filmem, az Éhségé is érezhető volt, nagyon erősen. Már itt tudhattuk, hogy a Grófnő kulcsfontosságú szerepet fog betölteni, bár sok mindent nem tudtunk róla. Lady GaGa az elején még nem mutatta meg igazán színészi képességeit, mert a karakter, egyik saját alteregója volt kvázi, a Fame Monster lemezéről, de, mint rajongó, nekem ez tetszett. Ahogy haladtunk a részekkel úgy derült ki egyre több, minden a nőről, a visszaemlékezéseknek köszönhetően, amik szerintem zseniálisak voltak. Neki köszönhetően tértünk vissza az első évadba, Dr. Montgomery házához, a Murder House-hoz, és a 7. részben látott eredettörténete lenyűgöző volt, sőt, úgy gondolom nem csak az évad legjobb része, hanem a sorozat egyik legjobb epizódja volt. Lehet, hogy mások nem ismerik úgy, vagy őket nem ragadja meg az a filmes tisztelet, és átgondoltság, amit abban a részben láttunk, de én odavoltam, mikor kiderült, hogy ezek a vámpírok, egy ősi vérbetegségtől nyerik örök fiatalságukat és vitalitásukat, amit nem mástól, mint az első vámpír film rendezőjétől, F.W. Murnau-tól kaptak el. A Grófnő nem volt szerencsére kétdimenziós figura, nem volt egyértelműen sem nem gonosz, sem nem jó, csupán csak egy túlélő, és akár tetszett valakinek, akár nem, emlékezetes karakterévé vált a sorozatnak.

Itt térnék ki Finn Wittrock-ra is, aki a Freak Show-ban eszelős színészi teljesítményről tett tanúbizonyságot, és rendkívül sokat vártam tőle idén is. Ő duplázott, és két karaktert játszott el, egyik a drogfüggő, agresszív modell Tristan Duffy volt, aki sajnos nem alkotott maradandót, csupán a Grófnő egyik játékszere volt, és a karakternek nem sikerült ki kitörnie, végig érdektelen maradt. No de nem a másik személyiség, akit megformált, a való életben is élt, halálát mai napig misztikum övezte Rudolph Valentino, némafilm színész. Wittrock újra megmutatta tehetségét ezzel a karakter megformálásával, ahogy Alexandra Daddario, Natacha Rambova életre keltésével. Triójuk GaGával, aki a magyar színésznőt, Bánky Vilmát játszotta vélhetően, lenyűgöző és hangulatos volt, és történetük egyben megható, miszerint Valentino volt a Grófnő egyetlen, igazi szerelme, akitől elszakították, hogy az örökkévalóságban újra és újra körbevegye magát, a férfire emlékeztető, de jelentéktelen szeretőkkel. Rendkívül sajnáltam, hogy a két ősi vámpír három epizóddal később, méltatlanul meghalt, hisz gondoljunk csak bele, mennyire jó lett volna, ha a Grófnő ötletét viszik tovább, és a Cortezből egy erődítmény alakul ki a fináléra, ahol a régi világ titkait őrzik.

Evan Peters idén kapta az eddigi legjobb szerepét úgy gondolom, és egyben először játszhatott gonosz karaktert. James Patrick March-ot, Amerika első(nek tartott) sorozatgyilkosa, H.H. Holmes ihlette, aki a playboy életvitel mellett, hoteljét kínzókamrás rémkastéllyá alakította. Peters zseniálisan játszotta az új gadzag pszichopatát, bár akcentusa eleinte furcsa volt, arcjátéka és kisugárzása elismerendő, ahogy rendkívül nyomasztó hangulatú flashbackjei is. Ő volt a másik fő történetsál mozgatórugója, miszerint még, mikor élt megkezdte, a Grófnő hatására élete főművét; a Tízparancsolat sorozatgyilkosságokat. Csakhogy, valaki feldobta, és büszke ember lévén, inkább a halált választotta, mint a cellát, így örök időkig, gondosan felépített, art déco stílusú hotelje rabjává vált, egy hónapban egy estét, az ő örök szerelmével, a Grófnővel töltve. Majdnem 100 évet töltött azzal, hogy megtalálja méltó utódját, közben olyan sorozatgyilkosokat nevelve ki, mint Gacy, Dahmer, Ramirez, a Zodiákus és Wuornos, hogy ráleljen John Lowe-ra (Wes Bentley).

A Tízparancsolat Gyilkos szálát egyértelműen a Hetedik, és talán a Solace ihlette, ami jó ötletnek tűnt az évad elején, és a fordulat, bár kissé kiszámítható volt, szerintem ütött, kicsit unalmassá kezdett válni. Ez talán betudható a Lowe család kálváriájának, hisz idősebb fiúkat elrabolta a Grófnő, hogy John-t saját sötét elméjének szakadékába taszítsa, majd átváltoztatta a doktornő Alex Lowe-ot (Chloe Sevigny), hogy vámpír gyermekei dadája legyen, cserébe, hogy saját fiával együtt lehessen. Sevigny az Asylumban remekelt, de ezúttal egy érdektelen karaktert kapott, akiért igazán nem lehetett izgulni, talán, mikor véletlenül szabadjára engedte a vámpír vírust, amiben szintén lett volna kihasználható ziccer, de sajnos ezzel nem igazán éltek a készítők.

A Grófnő kötött össze mindent és mindenkit, hozzá tartozott a bosszú szála is, melybe végül beletorkollott az évad, és bár nekem rendkívül tetszett a cselekmény, akiknek nem jött be ez a vonal, unatkozhattak. Valentino mellett Ramone Royale (Angela Bassett) színésznő jelentette neki egyedül a szerelmet, de a nő összetörte a szívét, így két, kvázi vámpírkirálynő csatározását követhettük végig. Angela Bassett az AHS egy fénypontja - szerencsére, már hivatalos, hogy a hatodik évadban is visszatér – ezúttal sem hazudtolta meg önmagát; karaktere szenvedélye,s félelmetes, érzelmes, és humoros volt, bár eleinte nem töltött be fontos szerepet, végül kiforrta magát ő is.

Sarah Paulson is nagy kedvenceim közé tartozik, így megörültem, hogy a Hotelban ő is először fog negatív szereplőt játszani. Sally is az örök bolyongásra ítélt szellemek közé tartozik, aki életében drogdíler volt, míg Iris (Kathy Bates) ki nem lökte bosszúból az ablakon. Az első részekben nem igazán volt igazi szerepe a karakternek, csak beteg dolgokat láthattunk tőle, de a későbbiekben fontos része volt a Tízparancsolat Gyilkosságokban. Ő is duplázott ezúttal, első évados karaktere, a médium, Billie Dean Howard bejelentkezett a fináléban, és jó volt őt újra látni, ahogy Queenie-t is, a haramdik évad vudu boszorkányát.

Főszereplők között említeném meg Kathy Bates-t és Denis O’Hare-t, mindketten zseniális színészek, és minden évadban emelték a sorozat fényét. Bates ezúttal a Cortez Hotel recepciósát alakította, Iris-t, aki csakis azért maradt a lepukkant hotelben, hogy minden nap láthassa fiát, Donovant, az sme érdekelte, hogy 20 éven keresztül a drogosok, pornósok mocskát kellett eltakarítania, valamint etetnie a Grófnő gyermekeit, és kiszolgálni a vámpírt, míg végül ő is azzá vált. A karakter ijesztő volt, de egybne szórakoztató, ahogy Denis O’Hare is, aki idén kapta meg szerintem élete legjobb szerepét. Az ő eredettörténete, és sorsának alakulása volt a legmeghatóbb a szezonban, s bár személyisége erőteljesen szélsőséges volt, O’Hare igazi tehetségről tett tanúbizonyságot, és Liz Taylor egyértelműen ikonikus karakterévé vált a sorozatnak, szarkasztikus humorával, és túlélésével.

Több mellékszereplőnk is volt a szellemek képében, de akit igazán kiemelnék, az Hezel Evers, Mr. March segédje, a takarítónő. Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogyha kimondom, Miss Evers a filmtörténelem egyik legjobb szobalány karaktere. Visszaemlékezésekből, a szörnyű Tyúkketrec gyilkosságokat is megismerhettük, ami az őrületbe kergette a nőt, hogy végül örökre a véres lepedők kimosásával foglalatoskodjon.

Történetileg a Hotel volt a legkevésbé egységes az eddigi évadok közül, mindenki a saját cselekményszálában tevékenykedett, hiányzott a kollektív veszélyeztető tényező, mint például eddig a Murder House családjának sorsa, a Briarcliff bezárásához vezető út, a boszorkányok kihalásának gondolata, vagy az utolsó freak show sorsa. Már tavaly is hangsúlyoztam, hogy az AHS azért egy zseniális sorozat, mert mindenki megtalálhatja benne a magának tetsző évadot, nem kell mindet megnéznie ehhez, hisz mindegyik más, más stílusban, más szereplőkkel, cselekménnyel, de például nem értek egyet azzal, hogy az Asylum lenne a legjobb évad, hisz a Freak Show volt olyan jó, ha nem jobb. Rendkívül sötét, nyomasztó, véres, szélsőséges volt az ideé évad, pont amilyen múltja lehet egy ilyen lepukkant, dohos, koszos hotelnek, mint a Corteznek. A zenék összeválogatása idén is telitalálat volt, ahogyan az operatőri munka is megállta a helyét, a néző folyamatosan úgy érezhette valóban, a sok gömbkamerának köszönhetően, hogy egy szobának a kukucskálóján át nézi az eseményeket, s, bár nem volt tökéletes évad, én örülök, hogy egy ilyen borús vámpír történettel is gazdagodott kedvenc sorozatom. Még koránt sincs minden terület kiaknázva, így gondolkodhatunk Murphyék vajon mit eszelnek ki a következő évadra, ami ismét új rétegeknek szólhat majd, csupán csak vonatkoztasson el mindenki attól, hogy az évadokat összemérik, hisz bár, egy univerzumban játszódik minden, különálló mindegyik!Múlt héten véget ért az American Horror Story ötödik évada, mely a Hotel alcímet viselte, s bár a finálé nem nyerte el a tetszésemet, mint ígértem, újranézve a szezont, hogy teljesebb képet kapjak, meghoztam az erősen spoileres évad értékelőt, így, aki még nem látta teljes egészében a szezont, saját felelősségére olvasson tovább.Kezdjük is ott, hogy az ötödik évad elé támasztotta mindenki a legnagyobb elvárásokat, hisz minden azon múlt, vajon talpon tud-e maradni a sorozat Jessica Lange nélkül. Az idei nagy dobás egy erőteljesen megosztó személyiség volt, Lady GaGa, azaz Stefani Germanotta előadó személyében. Óriási felelősség volt Murpy-n és GaGán is, hisz, hogyha rossz színésznő, és rossz a karaktere, akkor azonnal bukik az évad. Na, most meg tudom érteni azokat, akik nem szeretik az énekesnőt, sem a vámpír témát, de, ahogy olvastam véleményeket, sokan meg sem próbáltak elvonatkoztatni a nő személyiségétől. Szerencsére kedvenc előadóim között van GaGa, már pályafutása kezdete óta, és nem hiszem, hogy egyedül lennék a gondolattal, hogyha televízió képernyőn, vagy filmvásznon mutatkozna, akkor az AHS, vagy az ahhoz hasonló művekbe passzolna bele leginkább. Nem gondoltam volna, hogy első nagyobb szerepként, ekkora nyomás alatt ilyen központi karakterré teszik, de a sajátos megközelítéssel engem kilóra megvett az évad, és újranézés után is kijelenthetem, hogy szerettem a Hotelt, bár megláttam a hibáit is. Ha már az idei évad egy szállodában játszódott, Elisa Lam emlékére állítva az eseményeket, gondoljuk végig, mit vártunk az alcím bejelentésekor: szellemeket, töménytelen vért, horrort, aljas, undorító titkokat, kínzókamrákat, titkos folyosókat. Én mindezeket vártam az évadtól, és mind meg is kaptam, bár szélsőségesebben, mint azt vártam, és valahol meg tudom érteni, ha egyes rajongóknak sok volt mindez. De kezdjük először is a Cortez állandó

Ryan Murphy még az első évad környékén azt mondta, hogy azért hozta létre ezt a sorozatot, hogy elkerülje a közhelyessé vált "vámpír vérfarkas ellen" történeteket. Sokakat meglephetett, hogy ennek ellenére a fő cselekményszál idén a vámpíroké volt. Én még, mielőtt kiderült, hogy vérszívókról fog szólni a történet, ismerőseimnek ecseteltem, hogy nem azt szögezte le, hogy nem lesznek vámpírok, csupán más megközelítésből, és én rendkívül örültem volna, ha a Nosferatu stílusában készül el az egyik évad. Ezek után csodálkozik valaki, hogy odavoltam a Cortez vámpírjaiért? Az első részben megismerhettük őket: a Grófnőt (Lady Gaga) és fiúját, Donovant (Matt Bomer). Eleinte semmit sem tudtunk róluk, de belépőjük megdöbbentő volt szerintem, nemcsak a Nosferatu ihletése, hanem az egyik kedvenc vámpírfilmem, az Éhségé is érezhető volt, nagyon erősen. Már itt sejtettük, hogy a Grófnő kulcsfontosságú szerepet fog betölteni, bár sok mindent nem tudtunk róla. Lady Gaga az elején még nem mutatta meg igazán színészi képességeit, mert a karakter egyik saját alteregója volt kvázi, a Fame Monster lemezéről, de nekem mint rajongónak ez tetszett.

Ahogy haladtunk a részekkel, úgy derült ki egyre több minden a nőről, a visszaemlékezéseknek köszönhetően, amik szerintem zseniálisak voltak. Neki köszönhetően tértünk vissza az első évadba, Dr. Montgomery házához, a Murder House-hoz, és a 7. részben látott eredettörténete lenyűgöző volt, sőt úgy gondolom, nemcsak az évad legjobb része, hanem a sorozat egyik legjobb epizódja volt. Lehet, hogy mások nem ismerik úgy, vagy őket nem ragadja meg az a filmes tisztelet és átgondoltság, amit abban a részben láttunk, de én odavoltam, mikor kiderült, hogy ezek a vámpírok egy ősi vérbetegségtől nyerik örök fiatalságukat és vitalitásukat, amit nem mástól, mint az első vámpírfilm rendezőjétől, F. W. Murnau-tól kaptak el. A Grófnő szerencsére nem volt kétdimenziós figura, nem volt egyértelműen gonosz sem, jó sem, csupán csak egy túlélő, és akár tetszett valakinek, akár nem, emlékezetes karakterévé vált a sorozatnak.

Itt térnék ki Finn Wittrockra is, aki a Freak Show-ban eszelős színészi teljesítményről tett tanúbizonyságot, és rendkívül sokat vártam tőle idén is. Ő duplázott, és két karaktert játszott el, egyik a drogfüggő, agresszív modell, Tristan Duffy volt, aki sajnos nem alkotott maradandót, csupán a Grófnő egyik játékszere volt, és a karakternek nem sikerült kikitörnie, végig érdektelen maradt. Nem így a másik személyiség, akit megformált, aki a való életben is élt, halálát mai napig misztikum övezi: Rudolph Valentino némafilmszínész. Wittrock újra megmutatta tehetségét ebben a karakterben, akárcsak Alexandra Daddario Natacha Rambova életre keltésével. Triójuk Gagával, aki a magyar színésznőt, Bánky Vilmát játszotta vélhetően, lenyűgöző és hangulatos volt. Történetük megható is, hiszen Valentino volt a Grófnő egyetlen, igazi szerelme, akitől elszakították, hogy az örökkévalóságban újra és újra körbevegye magát a férfire emlékeztető, de jelentéktelen szeretőkkel. Rendkívül sajnáltam, hogy a két ősi vámpír három epizóddal később méltatlanul meghalt, hisz gondoljunk csak bele, mennyire jó lett volna, ha a Grófnő ötletét viszik tovább, és a Cortezből egy erődítmény alakul ki a fináléra, ahol a régi világ titkait őrzik.

Evan Peters idén kapta az eddigi legjobb szerepét, úgy gondolom, és egyben először játszhatott gonosz karaktert. James Patrick Marchot Amerika első(nek tartott) sorozatgyilkosa, H. H. Holmes ihlette, aki a playboy életvitel mellett hoteljét kínzókamrás rémkastéllyá alakította. Peters zseniálisan játszotta az újgazdag pszichopatát - bár akcentusa eleinte furcsa volt, arcjátéka és kisugárzása elismerendő, ahogy rendkívül nyomasztó hangulatú flashbackjei is. Ő volt a másik fő történetszál mozgatórugója, miszerint még mikor élt, megkezdte a Grófnő hatására élete főművét: a Tízparancsolat sorozatgyilkosságokat. Csakhogy valaki feldobta, és büszke ember lévén inkább a halált választotta, mint a cellát, így örök időkig gondosan felépített, art déco stílusú hotelje rabjává vált, egy hónapban egy estét az ő örök szerelmével, a Grófnővel töltve. Majdnem 100 évébe telt, hogy megtalálja méltó utódját, közben olyan sorozatgyilkosokat nevelve ki, mint Gacy, Dahmer, Ramirez, a Zodiákus és Wuornos, de végül rálelt John Lowe-ra (Wes Bentley).

A Tízparancsolat Gyilkos szálát egyértelműen a Hetedik és talán a Solace ihlette, ami jó ötletnek tűnt az évad elején (a fordulat, bár kissé kiszámítható volt, szerintem ütött), de kicsit unalmassá kezdett válni. Ez talán betudható a Lowe család kálváriájának, hisz idősebb fiukat elrabolta a Grófnő, hogy Johnt saját sötét elméjének szakadékába taszítsa, majd átváltoztatta a doktornő Alex Lowe-ot (Chloë Sevigny), hogy vámpírgyermekei dadája legyen, cserébe azért, hogy saját fiával együtt lehessen. Sevigny az Asylumban remekelt, de ezúttal egy érdektelen karaktert kapott, akiért igazán nem lehetett izgulni. Talán mikor véletlenül szabadjára engedte a vámpírvírust, abban szintén lett volna kihasználható ziccer, de sajnos ezzel nem igazán éltek a készítők.

A Grófnő kötött össze mindent és mindenkit, hozzá tartozott a bosszú szála is, melybe végül beletorkollott az évad, és bár nekem rendkívül tetszett a cselekmény, akiknek nem jött be ez a vonal, unatkozhattak. Valentino mellett Ramone Royale (Angela Bassett) színésznő - akit Pam Grier ihletett - jelentette neki egyedül a szerelmet, de a nő összetörte a szívét, így két kvázi vámpírkirálynő csatározását követhettük végig. Angela Bassett az AHS egyik fénypontja - szerencsére már hivatalos, hogy a hatodik évadban is visszatér –, ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: karaktere szenvedélyes, félelmetes, érzelmes, és humoros volt, bár eleinte nem töltött be fontos szerepet, végül kiforrta magát ő is.

Sarah Paulson is nagy kedvenceim közé tartozik, így megörültem, hogy a Hotelban ő is először fog negatív szereplőt játszani. Sally is az örök bolyongásra ítélt szellemek közé tartozik, aki életében drogdíler volt, míg Iris (Kathy Bates) ki nem lökte bosszúból az ablakon. Az első részekben nem igazán volt igazi szerepe a karakternek, a folyosókon kísértett, megtestesítve a depressziót és a magányt démonával, a Függőséggel. Szinte csak beteg dolgokat láthattunk tőle, de a későbbiekben fontos része volt a Tízparancsolat Gyilkosságokban. Ő is duplázott ezúttal, első évados karaktere, a médium, Billie Dean Howard bejelentkezett a fináléban, és jó volt őt újra látni, ahogy Queenie-t is, a harmadik évad vuduboszorkányát.

Főszereplők között említeném meg Kathy Batest és Denis O’Hare-t, mindketten zseniális színészek, és minden évadban emelték a sorozat fényét. Bates ezúttal a Cortez Hotel recepciósát alakította, Irist, aki csakis azért maradt a lepukkant hotelben, hogy mindennap láthassa fiát, Donovant, az sem érdekelte, hogy 20 éven keresztül a drogosok, pornósok mocskát kellett eltakarítania, valamint etetnie a Grófnő gyermekeit és kiszolgálni a vámpírt, míg végül ő is azzá vált. A karakter ijesztő volt, de egyben szórakoztató, ahogy Denis O’Hare is, aki idén kapta meg szerintem élete legjobb szerepét. Az ő eredettörténete és sorsának alakulása volt a legmeghatóbb a szezonban, s bár személyisége erőteljesen szélsőséges volt, O’Hare igazi tehetségről tett tanúbizonyságot, és Liz Taylor egyértelműen ikonikus karakterévé vált a sorozatnak, szarkasztikus humorával és túlélésével.

Több mellékszereplőnk is volt a szellemek, illetve a Cortez új tulajdonosa, Will Drake képében (Chayenne Jackson), aki igazából egészen érdektelen volt, csupán a Grófnő vagyonának gyarapításához kellett, de akit igazán kiemelnék, az Hezel Evers, Mr. March segédje, a takarítónő. Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogyha kimondom, Miss Evers (Mare Winningham) a filmtörténelem egyik legjobb szobalány karaktere. Visszaemlékezésekből, a szörnyű Tyúkketrec-gyilkosságokat is megismerhettük, ami az őrületbe kergette a nőt, hogy végül örökre a véres lepedők kimosásával foglalatoskodjon.

Történetileg a Hotel volt a legkevésbé egységes az eddigi évadok közül, mindenki a saját cselekményszálában tevékenykedett, hiányzott a kollektív veszélyeztető tényező, mint például a Murder House családjának sorsa, a Briarcliff bezárásához vezető út, a boszorkányok kihalásának gondolata, vagy az utolsó freak show sorsa. Már tavaly is hangsúlyoztam, hogy az AHS azért egy zseniális sorozat, mert mindenki megtalálhatja benne a magának tetsző évadot, nem kell mindet megnéznie ehhez, hisz mindegyik más, más stílusban, más szereplőkkel, cselekménnyel, de például nem értek egyet azzal, hogy az Asylum lenne a legjobb évad, hisz a Freak Show volt olyan jó, ha nem jobb. Rendkívül sötét, nyomasztó, véres, szélsőséges volt az idei évad, pont amilyen múltja lehet egy ilyen lepukkant, dohos, koszos hotelnek, mint a Corteznek.

A zenék összeválogatása idén is telitalálat volt, ahogyan az operatőri munka is megállta a helyét, a néző folyamatosan úgy érezhette, a sok gömbkamerának köszönhetően, hogy egy szobának a kukucskálóján át nézi az eseményeket, s bár nem volt tökéletes évad, én örülök, hogy egy ilyen borús vámpírtörténettel is gazdagodott kedvenc sorozatom. Még koránt sincs minden terület kiaknázva, így gondolkodhatunk, Murphyék vajon mit eszelnek ki a következő évadra, ami ismét új rétegeknek szólhat majd, csak vonatkoztasson el mindenki attól, hogy az évadokat összeméri, hisz bár egy univerzumban játszódik minden, különálló mindegyik!

Holnap délután pedig külön cikket hozok Nektek, hatodik évados teóriákkal, valamint az eddigi hivatalos tudnivalókkal!