Mindig bajban vagyok, ha olyan filmről kell írnom, aminek megnézése közben ugyan nem érzek pusztító fájdalmat, ugyanakkor azt sem tudom rá mondani, hogy ez igen, ez jó volt. Ezek a horrorok általában olyanok, amiket nem lehet szeretni, de szívből utálni sem. Ennek oka pedig az, hogy semmilyen érzést nem tud kiváltani a nézőjéből, ami segíthetné a megítélését, annak ellenére, hogy azért van bennük valami. Nos, az Arbor Demon pontosan ilyen, nem rossz, csak…
Charles és Dana nagyon könnyed, laza, szexi életet él együtt. Charles zenész, és abban a hitben él, hogy az életük úgy tökéletes, ahogy van. Nem is akar változtatni a dolgokon, nem akar gyereket, és nem akar normális, számára unalmas életet élni. Dana azonban semmi másra nem vágyik annyira, minthogy átlagosan élje meg a mindennapok szürkeségét gyermekével a karjában. Vágya beteljesülni látszik, amikor kiderül, hogy terhes. Azonban nem meri elmondani a férjének az örömhírt, mert úgy véli, a férfi számára minden lenne ez a bejelentés, csak öröm nem. Kapóra jön neki, hogy éppen sátrazni indulnak a hétvégére a közeli erdőbe, tehát lesz egy kis ideje arra, hogy kitalálja, mihez is kezdjen. Igen ám, de ez nem átlagos erdő. A fák között furcsa lények élnek, akik nem rajonganak a „betolakodókért”. Megérkezik egy csapat vadász is, majd elszabadul a pokol, és Danának meg kell hoznia élete legnehezebb döntését.
Mit is mondhatnék? A sztori tényleg érdekes volt, hiszen nagyon komoly kérdéseket feszeget. Konkrétan arról van szó, hogy egy férfi mennyire ki van szolgáltatva a nőnek. Igen, jól olvastátok, a férfiak kiszolgáltatottságáról van most szó, mert lássuk be, a fogantatáshoz tényleg kellenek, de hogy aztán mi lesz a gyermek sorsa, és az apának milyen szerepe lesz annak életében, ez bizony már a nő döntése. Tehát ez a film megint csak nem egy átlagos darab, amiben jönnek a démonok/szörnyek/boszorkányok/lények, hogy legyakják az éppen arra tévedőket. Az Arbor Demon rémeinek céljuk van, amihez keresik a megfelelő alanyokat. Ez azért elég üdítő felvázolása a dolgoknak, és ezzel sikerülhetne némi színt vinni a filmbe.
Éppen csak az a baj, hogy az alapkoncepció érdekes, a megvalósítás viszont még az átlagos szintet sem üti meg. Nem, nem a lényekkel van a gond, azok egész jól néznek ki, nem műviek, teljesen rendben vannak, és amikor megjelennek és látjuk őket, akkor nem hat gagyin és hervasztóan a kinézetük. Ebbe tehát nem lehet belekötni. Abba azonban már igen, hogy nincsenek meg a megfelelő jellemábrázolások és karakterfejlődések, ezek nélkül pedig nem lehet megérteni a történetet. Azonosulni a szereplőkkel meg végképp nem lehet. Egy lelki folyamatnak kellene lezajlania a szemünk előtt, de itt semmi ilyesmi nincsen. Unalmas a felvezetés, nagyon hosszan építkeznek, hogy aztán a lényegi kérdéseket fél órában ledarálják, és közben még csak rendes akciót sem kapunk, ami legalább elterelhetné a figyelmünket.
Egy jó alapgondolat még nem elég ahhoz, hogy egy jó filmet rakjanak össze. Lehet, hogy a színészek rendben voltak, sőt Fiona Dourif (Curse of Chucky) kifejezetten jól alakította Danát, a feszültség is néhol a helyén volt, a sátor adott némi bezártságérzetet, és a vége is kellően érdekes volt, csak éppen a katarzis maradt el, amit a megfelelő ok-okozat bemutatásának hiánya eredményezett. Sajnálom, mert volt benne potenciál, de ez így bizony éppen hogy megütötte a teljesen átlagos szintet.
4.5/10