Nincsen ellenemre, ha a zombi zsánert, ami nagyon is alkalmas arra, hogy erős társadalomkritikát fogalmazzanak meg általuk, csupán szórakoztatásra használják. Nyilván így is vannak társadalmi vetületei és kitekintései a filmnek, de az sokkal hangsúlyosabb, hogy szellemes párbeszédek, menő karakterek és még annál is menőbb zombiaprítások legyenek a filmben. Zack Snyder Army of the Dead című alkotása, majdnem kielégítette az ilyen vágyaimat.

Egy banális balesetnek köszönhetően Las Vegasban elszabadul a zombijárvány. A várost sikerül elzárni a világ elől. Egy zsoldoscsapat azonban azt a megbízást kapja, hogy menjenek be a városba, törjenek fel egy hiperbiztos széfet és busás jutalom fejében hozzák ki a lóvét, mielőtt a várost levegőbe röpítik. Persze ahogyan lenni szokott, ez korántsem minden...

Amikor megláttam, hogy a film több, mint két és fél órás, azért megállt bennem az ütő. Már az előzetesekből lehetett látni, hogy nem egy komoly, korunk társadalmi problémáira reflektáló darabot kapunk, így joggal merült fel bennem a kérdés, hogy mivel fogják kitölteni az időt? Nyilván azt tudtam, hogy Snyder majd beveti a kedvenc lassításait és ezzel majd húzza az időt, de azért annyit csak nem fog ezzel eltölteni, hogy elvigye a játékidő nagy részét. Azt kell, hogy mondjam, nagyon ügyesen építették fel a cselekményt, mert egyáltalán nem tűnt hosszúnak a film. Nem volt benne üresjárat, nem lehetett unatkozni. A karakterek nagyrészt sablonosak voltak, de eléggé figyeltek rájuk, ezért lehetett őket szeretni. A párbeszédek is szellemesek voltak, bár szerintem egy kicsit több fekete humort elviselt volna a film. Vanderohe és Dieter viszont kifejezetten szórakoztatóak voltak, mint ahogyan Marianne Peters is, aki az én személyes kedvencem volt.

A történet persze nem tartogatott túl nagy fordulatokat, vagy agyalnivalókat. Nem is ez volt a célja. Szerencsére a készítők nem vették túl komolyan magukat és pont annyira reflektáltak a jelenünkre, amennyire kellett. Jó volt egyébként a párhuzam, a folyamatos testhőmérséklet mérés és társai. Sokkal jobban át lehetett érezni a mostani tapasztalataink alapján a történéseket. Teljesen hiteles képet festettek. Ha pedig már a képi megvalósításnál vagyunk, akkor meg kell említenem, hogy pazarul nézett ki a zombik és a hadsereg által letartolt Las Vegas. A zombik is jól néztek ki, az alfánk kifejezetten menőre sikerült. A zombikirálynős vonulatot azért nem teljesen értettem és voltak elég zavarbaejtő részek is (nem a jó értelemben), amiket azért kihagytam volna, de összességében ezen a fronton is jól teljesített a film. Csak szerintem felesleges volt a Romero-féle zombi értelmezést belevinni, vagy ha már beleviszik, akkor jobban is kidolgozhatták volna ezt a szálat.

A színészek hozták a kötelezőt, Dave Bautista azért nem volt a legütősebb választás, de tisztességesen teljesített és ő amúgyis egy olyan szerethető mackó, hogy bármilyen szerepben meg lehet kedvelni. A lányát alakító Ella Purnell viszont kifejezetten idegesítő volt, ahogyan meresztgette a szemeit. Theo Russi üdítő rohadék volt, mint ahogyan Garret Dillahunt is. Akik viszont elvitték a showt: Matthias Schweighöfer (Dieter), Omari Hardwick (Vanderohe) és Tig Notaro (Marianne). Utóbbi azért is érdekes, mert nem is találkozott a többi színésszel és utólag vették fel a jeleneteit. Történt ugyanis, hogy Chris D'Eliát utolérte egy szexuális zaklatási botrány (ez pedig tudjuk, hogy manapság, mit jelent az Álomgyárban), ezért kivágták a filmből és a jeleneteit pedig újraforgatták immáron Notaroval. Gyorsan felvették tehát vele a jeleneteket zöld háttérrel és CGI-vel megoldva.

Amivel gondom volt az leginkább a tök felesleges szerelmi szál belefűzése a történetbe. Persze aztán húztak egy váratlant a készítők és így helyrebillent a lelki egyensúlyom, de azért azt inkább kihagytam volna. Nagyjából azért lehetett tudni, hogy ki marad életben és ki nem (persze, mondom volt egy-két váratlan haláleset). Nem mondom, hogy minden esetben tökéletesen megalapozott volt a kimenetel, de még ez sem volt zavaró. Amivel nekem a legnagyobb gondom volt az a film vége. Értem, hogy miért választották ezt a megoldást, de jobban esett volna a lelkemnek egy árnyaltabb és/vagy derűsebb befejezés. Ugyanis drámából nem volt hiány, kaptunk durva jelenetsorokat is. Csak valahogy a vége nem állt össze, ez pedig azért levont az összképből. Lehetett volna agyamentebb is, véresebb is. A zene viszont mindenért kárpótolt. Az nagyon megdobta az élményt.

Összességében tehát kifejezetten szórakoztató és pörgős darab lett az Army of the Dead. Nem egy súlyos alkotás, de nagyon jó kikapcsolódást nyújt, minden hibája ellenére élvezhető és szerethető darab. Kicsit olyan, mint a Kelly hősei csak nácik helyett zombikkal és kevésbé menő karakterekkel. :)

IMDb | mafab