A bizalom minden kapcsolat alapja. Ez egyaránt igaz családi kapcsolatokra, szülő-gyerek kapcsolatra, baráti kapcsolatokra, de főleg párkapcsolatokra. Vajon mennyire bízhatsz meg a másikban és annak hűségében? Elég erős e a köztetek lévő kapocs, hogy kibírjon bármilyen megpróbáltatást, és adott esetben képesek vagytok e megbocsátani a másiknak, vagy pedig túl nagy számotokra az általa elkövetett bűn? Ezek mind olyan kérdések és dilemmák, amikkel folyamatosan találkozunk a mindennapi életünk során, és épp ezen egyetemességük miatt biztosítanak kimeríthetetlen táptalajt az irodalom és a film világának. De nem muszáj megállni a hétköznapibb drámák és tragédiák vonalánál, hiszen a horror és a thriller műfaja is bőségesen tud dolgozni ezekkel a témákkal. Ezzel próbálkozott meg a 2024-es A csontok tava is, ami egy szolid kis kamara-thriller keretein belül próbálja meg körbejárni a párkapcsolati hűség, bizalom, és a vágyak pusztító hatásait.

Sage (Maddie Hasson) és Diego (Marco Pigossi) nem akar mást, csak egy nyugis, kellemes kis hétvégét eltölteni kettesben egy toparti házban, távol a civilizáció és a mindennapok zajától. Ám a tökéletes programba hiba csúszik, amikor váratlanul beállít egy másik pár is, Will (Alex Roe) és Cin (Andra Nechita), akik szintén kibérelték a házat. Nagyon úgy tűnik, hogy a tulajdonos, vagy a ház bérbeadója fatális hibát vétett, ám mivel nem tudják elérni az illetékest, és pillanatnyilag nem tudnak jobb megoldással előállni, a négyes úgy dönt, hogy elég nagy a ház mindannyiuknak, és megpróbálják együtt átvészelni és kiélvezni ezt a hétvégét. Ám Sage és Diego számára egyre kellemetlenebbé és feszültebbé kezdenek válni a napok, mert egyre inkább úgy néz ki, hogy Will-el és Cin-nel valami nincs rendben, és egyre furcsábban és provokatívabban kezdenek el viselkedni nyaraló társaikkal.

Az alapötlet nagyon egyszerű, szinte elfér egy darab szalvétán, de a film nagy szerencséjére egyáltalán nem akarja túlvállalni magát. Nagyon jól tudja, hogy a története mennyire elég, hogy mit lehet kihozni belőle, és ennél többet nem is akar. Nincs semmi felesleges belemagyarázás, nagy világmegváltó mondanivaló, vagy az utolsó harmadban túltolt csavarok és túlbonyolított cselekmény. Ez a fajta öntudatos kispályás hozzáállás szinte már üdítően hat napjanik mozis felhozatalában. Ehhez méltó módon a helyszín és a cselekményvezetés is jól lett megválasztva. A játékidő egésze alatt végig a tóparti nyaralóház, és annak közvetlen környezetében maradunk. Ez fel is erősíti azt a bezártság érzetet, amivel főszereplőinknek is meg kell küzdeniük. A film első két harmada is inkább erre a feszültségépítésre és a kellemetlen környezet megteremtésére épít. Az eléggé túlzóan explicit nyitójelenet után jó darabig nem is történik semmi látványos vagy véres dolog, hanem tényleg a pszichológiai hadviselésre helyeződik a hangsúly. És ha a szituációkból jól át is jön a kellemetlenség érzet, a látottak így is nagyon sótlanok, unalmasak és kiszámíthatóak. Az, hogy mi is történik itt, az már szinte a kezdetek óta egyértelmű a számunkra. Szinte semmi titok nincs abban, hogy Will és Cin rohadt gázosak és valami nagyon sötét szándékuk van Sage-el és Diegoval. Ám a film ezen módszerek tekintetében is néhol elég vérszegény.

A legfőbb témák, amikkel a történet dolgozik, azok a vágyak, a hűtlenség és a párkapcsolati bizalom témái. Sage és Diego kapcsolata főképp ilyen téren kerül támadás alá. A film viszont bizonyos pontokon visszafogja magát. Ez részben azért érthető, mert a bizonytalanságra játszik, hogy a főszereplőkkel együtt bennünk nézőkben is meglegyen a kétség, hogy tényleg átlépték e a felek azokat a bizonyos határokat, vagy nem? Másrészt viszont a film nem használja ki a témájában lévő lehetőségeket. A csontok tava több helyen is olyan besorolás alatt van, hogy erotikus thriller, amit néhány plakát is meg szeretne erősíteni. Maga a film viszont eléggé vérszegény ilyen téren. Azok az erotikus jelenetek, amiket kapunk, azok nagyon kevesek és mintha ezekből is egy cenzúrázott verziót látnánk. Maga a téma, és a történet bizonyos pontjai szinte tálcán kínálják a lehetőséget a fülledt és sötét erotikának, de a készítők mintha az utolsó pillanatban visszatáncoltak volna ettől. Pedig ez bőven megdobta volna a cselekményt, ami így tényleg sokszor unalomba fullad. Egyedül a színészek azok, akik tényleg képesek menteni a helyzeten. Maddie Hasson és Marco Pigossi valóban átérezhető és kedvelhető főszereplőket hoznak. Egyáltalán nem kiemelkedő teljesítményről van szó, de azt bőven elérik, hogy szimpatizáljunk a karaktereikkel és érdekeljen minket a játékidő végéig, hogy mi lesz velük. Alex Roe és Andra Nechita pedig igazán szórakoztató és jó értelemben utálni való antagonistákat hoznak. Emellett ők még olyan energiákat is behoznak, ami egy kicsit fel is pezsdíti a jeleneteket, amik főleg az utolsó harmadban csúcsosodnak ki. Ebben az utolsó harmadban pedig, az addig viszonylag vontatott tempó után végre elszabadul a pokol. Egyrészt kapunk is elég tisztességes mennyiségű goret, másrészt pedig az őrültségi faktor is kezd lassan a tetőfokára hágni. A filmnek egy másik nagyon pozitív tulajdonsága, hogy a korábban említett témái ellenére nem veszi magát teljesen komolyan, és bár nem csúszik át paródiába, de a fekete-humor fogásait jól alkalmazza, bár ezen a téren is lehetett volna még sokkal kreatívabb.

Ez mind szép és jó, de talán ennyiből is lejön, hogy A csontok tavának az a legnagyobb baja, hogy túl átlagos. Vannak pozitívumai, vannak negatívumai, és egyszer el lehet vele lenni, de nincs benne semmi olyan kiemelkedő dolog, ami maradandó alkotássá tenné. A lehetőségei pedig megvoltak, hogy egy igazán érdekes darab váljon belőle, ezekkel viszont fájdalmasan nem élt, és inkább megmaradt a középszernél. Egyszer meg lehet nézni, de utána gyorsan el is lehet felejteni.

IMDb