Vajon mit tennénk, ha láthatatlanok lennénk? Jóra, vagy rosszra fordítanánk az erőnket? A büntetlenség, sérthetetlenség és szabadság mit hozna ki belőlünk? Nos, sem Wells, sem pedig Whale nem volt valami nagy véleménnyel az emberi fajról, így ők úgy vélték, a legrosszabbat hozná ki az emberekből a következmények nélküli élet. Pontosan erről szól A láthatatlan ember (The Invisible Man) című 1933-as Universal-klasszikus is.

A történet láthatatlan főszereplője dr. Jack Griffin, aki tudósként dolgozik dr. Cranley oldalán, mígnem egy napon egyszerűen eltűnik. Griffin sokkal többre vágyott, mint egy egyszerű asszisztensi beosztás, és titkos kísérleteket folytatott, melynek következtében felfedezte a láthatatlanság szérumát. Magán próbálta ki a szert, így most kénytelen bujkálni az emberek elől, mert az ellenszernek nincsen a birtokában. Hamarosan pedig egyre agresszívabbá válik, illetve felfedezi, miben rejlik igazán ennek az „adottságnak” az ereje, ezért elhatározza, hogy visszatér az emberek közé, és megmutatja nekik, mit is jelent az abszolút hatalom.

Tudtam, hogy James Whale garancia a minőségi horrorra, hiszen ő rendezte a Frankensteint, a Frankenstein menyasszonyát, vagy mondjuk a The Old Dark House-t, melyek közös jellemzője, hogy a borzalmakat kivételesen erős morális mondanivalóval és intelligenciával ábrázolja, ezzel is mélységet adva a horror műfajának. Nincsen ez másképpen A láthatatlan ember esetében sem, sőt szerintem ez a rendező legjobb filmje.

Nem elég, hogy iszonyatosan félelmetes az egész koncepció, még el is gondolkodtat minket közben. Itt nem egy szörny áll a középpontban, hanem az ember, aki sokkal borzalmasabb dolgokat tud véghezvinni, mint bármilyen teremtmény. A kérdés pedig adott: ha rémes tetteket tudunk megtenni egymással és a környezetünkkel alapállapotunkban, akkor mégis mit tennénk, ha láthatatlanok lennénk? Griffin karaktere igazán összetett és tragikus, miközben el is borzaszt. Szerelmének akart jobb életet biztosítani azzal, hogy feltalál valami egészen elképesztőt, de közben nyilván a becsvágy is vezérelte, ami aztán elhatalmasodik rajta. Mindehhez hozzájön az a tény, hogy a szernek komoly mellékhatásai vannak, konkrétan az őrületbe hajszolja azt, aki beveszi. Megvannak ennek a folyamatnak a fokozatai, hiszen Griffin először rejtőzködik, majd apróbb csínyeket hajt végre, végül gyilkossá válik és pusztít, istennek képzeli magát, ezzel visszaélve a hatalmával.

Sokaknak felajánlották a szerepet, többek között Karloffnak is, aki azonban elég gőgösen visszautasította azt, mondván, minek játszana el egy olyan szerepet, amiben konkrétan nem is látszik. Nos, hatalmas hibát követett el (legalább akkorát, mint Lugosi Béla, amikor nem fogadta el Frankenstein szörnyének szerepét), nem látta, mekkora kihívással jár egy ilyen karakter megformálása. Claude Rains (A farkasember) azonban jött, látott és győzött. Hihetetlen átéléssel játssza el a szerepet, méghozzá úgy, hogy végig be van bugyolálva, vagy nem is látszik, tehát az arcát egyáltalán nem használhatta. Amit viszont a hangjával csinál, az valami egészen elképesztő. Néhol megfagyott a vér az ereimben, annyira zseniális volt Rains. Az az őrült kacaja komolyan rám hozta a frászt. Nem csupán azért volt félelmetes a film, mert a főszereplője láthatatlan, hanem Rains tette igazán vérfagyasztóvá ezt a történetet.

Aki pedig úgy vélekedik, hogy mindez szép és jó, de hát az 1930-as években járunk, tehát biztos gagyi az egész látvány, az hatalmasat téved. Olyan profin megcsinálták a látványt és a trükköket, hogy tátva maradt a szám. Egy szavunk nem lehet a megvalósításra, tökéletesen oldották meg a nehézségeket és ezzel tényleg sikerült egy időtálló darabot megalkotniuk, ami minden korszak nézőjének borzongással egybekötött kikapcsolódást tud nyújtani.

Whale tényleg zseniális filmet alkotott meg nekünk, egy szerethető főhőssel, akivel még a sok rémes tette ellenére is együtt tudunk érezni. A humor, a mondanivaló, a morális kérdések, a látvány, a rettegés, a pánik, a kiszolgáltatottság érzése, a zene nagyon egyben van, amit csak erősít Rains kifinomult játéka. Nagyon remélem, hogy ha már A múmiát sikerült az új verzióval meggyalázni, ehhez a filmhez tisztelettel nyúlnak majd hozzá a Universal fejesei. Minden bizodalmam Johnny Deppben van, és tényleg csak remélni tudom, hogy méltóképpen viszik tovább azt a koncepciót, amit Whale megálmodott.

10/10

IMDb | mafab