Steven Spielberg remek látásmódú rendező, aki olyan megkerülhetetlen mozikkal járult hozzá korunk filmművészetéhez, mint a ’81-es Raiders of the Lost Ark – amiben színre lephetett minden idők legismertebb régészprofesszora, ifjabb Dr. Henry Walton Jones, közismertebb nevén Indiana Jones –, minden idők egyik legismertebb szörnyfilmje, a ’75-ben debütált Jaws vagy a gyakorlatilag nemzedékek képzeletét definiáló, ’93-as Jurassic Park. Spielberg azonban nem csak direktorként kiemelkedő, hanem mesemondóként is, hiszen legyen szó akár az átlagember nem mindennapi harcáról – Duel (1971) –, földönkívüli látogatásról – E.T. the Extra Terrestrial (1982) vagy éppen a második világháború pokláról – Saving Private Ryan (1998) – minden témát érzékletesen, plasztikusan és emlékezetesen tár a nézők/hallgatók elé. Az idő múlásával az egykor rendkívül termékeny rendező azonban visszavett a tempóból és bár filmjei eljutottak a közönséghez koránt sem arattak akkora sikereket, mint a fent említett klasszikusok. Aztán 2024 áprilisában érkezett a hír, miszerint Spielberg következő alkotása egy UFO tematikájú alkotás lesz, a marketing gépezet lassan beindult, de a szakemberek ezúttal a sejtetést választották a – napjainkban oly divatos – audiovizuális bombázás helyett. Ennek – valamint annak, hogy a rendező visszatért a science fiction tematikához – köszönhetően várakozásokkal telve ültem be a moziterembe, hogy megnézzem a filmet. Nem is kellett csalódnom, de egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam.

A világ a harmadik világháború szélére sodródott, a nagyhatalmak egymásnak feszülnek és az emberiség rohan a végzete felé. Ebben a rendkívül feszült légkörben az Egyesült Államok egy titkos, földönkívüli tevékenységekkel foglalkozó szervezetének – WARDEX – egyik alkalmazottja, Dr. Daniel Kellner (Josh O’Connor) olyan adathordozókat tulajdonít el, amik bizonyítják az idegen létformák létezését, valamint azt is, hogy már felvették a kapcsolatot az emberi fajjal. A szervezet mindent megtesz, hogy visszaszerezze az érzékeny információkat, azonban a férfinak nem várt szövetségese akad, Margaret Fairchild (Emily Blunt) – egy kansasi televíziós meteorológus – személyében. Sorsok már gyermekként összefonódott, feladatuk teljesítése pedig nem csak rájuk lesz hatással, hanem az egész emberiségre is…

A veterán rendező ezúttal is fokozatosan adagolja nem csak az információkat, hanem a feszültséget is, ami jót tesz a filmnek és előkészíti a monumentális finálét, azt a bizonyos „leleplezést”. A film csúcspontját jelentő szekvencia valóban remek lett, már csak ezekért a percekért is megéri ellátogatni a moziba. Sajnos azonban a film többi része nem vizsgázik ilyen jól. A karakterek bár szépen felépítettek és kellően kibontottak, a dramaturgiai ívébe mégis hiba csúszik és olyan szekvenciák bővítik a játékidőt közel két és fél órára, amik nagyon elütnek a mű többi részétől. Itt leginkább az akciójelenetekre gondolok, amik bár felerősítik a mozi „road movie” jellegét mégis zavaróan esetlenre sikerültek és olyan mértékben rugaszkodtak el a realitástól, amik már inkább komédiába hajlítják a thriller műfaji sajátosságait. Ezzel ugyan együtt lehet élni, de lesznek nézők, akiknek ez, 2026-ban, egyszerűen már nem fog beleférni. A film egy másik ambivalens érzéseket kiváltó pontja maga a mondanivaló és annak prezentálása. Az empátia és az összefogás fontosságát hangsúlyozó jelenetek és mondatok néha képesek magával ragadni a nézőket és megérinteni lelkük egy darabját, más esetekben azonban az adagolás félrecsúszik, az érzelmi töltet túlcsordul és már-már szirupossá válik. Valószínűleg azért döntöttek emellett az alkotók, hogy mindenki megértse a film üzenetét…ez érthető, de a pátoszos jelenetek néhol túlzásnak érződnek. Azonban el kell ismernem, hogy ennek ellenére is képes gondolatokat ébreszteni a film. Az „empata” Margaret és az „univerzum nyelvét” dekódolni képes Daniel tökéletesen képviselik a női és férfi princípiumokat. Az érzelem és az értelem egymást kiegészítő, majd erősítő párosa bár közhelyesnek hangozhat mégis a színészeknek köszönhetően remekül működik. Akár csak az idegen életformák létezésének tényszerűsége és a vallások szembenállásának kérdésköre. Egy remek ötlet, ami bár felmerül, mégis csak felszínesen kerül említésre – sokkal jobban is ki lehetett volna fejteni ezt az érdekes szálat, még akkor is, ha vékony jégre tévedtek volna ennek felvállalásával az alkotók.

A Daniel-t alakító Josh O’Connor remekül hozza a zavart és furcsa zseni karakterét, bár a fentiekben említett akcióorientált jelenetek nem állnak jól neki – de ez valószínűleg a koncepció és nem a színész hibája. A film legjobbja kétségkívül a gyönyörű Emily Blunt, aki hitelesen formálja meg a teljesen elveszett, a körülmények viharában sodródó meteorológust, aki gyakorlatilag emberfeletti képességekre tesz szert. Azért itt el kell ismerni, hogy az övé volt a leghálásabb szerep. A színészgárdából szeretném még megemlíteni a zseniális Colin Firth-et is, aki természetesen most sem okoz csalódást, a WARDEX vezetőjeként és a történet antagonistájaként. DE. Az a karakterív, amit Noah Scanlon-ként leír már aggályosabb. Borzalmasan zárták le az írók a történetét, gyakorlatilag a semmiből érkező pálfordulása a film több fájó pontjának egyike legnagyobbika. A film technikai megvalósításával kapcsolatban nem lehet okunk panaszra, mind a látvány, mind pedig a zene és a hangeffektek a helyükön vannak, de úgy gondolom ezek el is várhatóak egy hasonló kaliberű darabtól.

A fentiek után joggal merülhet fel bennünk a kérdés: hogy sikerült a Disclosure Day? A válasz, pedig egyértelmű, úgy, ahogy a legtöbb nyári „blockbuster”. Megvan az érdeklődésre számot tartó történet, a remek színészek, a látvány és a mondanivaló – ami olykor szirupos, máskor felszínes, de jobb pillanataiban magával ragadó is. Egy biztos. Nem ez a mozi Spielberg legjobbja, egy kellemes esti film csupán, ami el is tudja gondolkoztatni a nézőit. Ennyi és nem több – legalábbis ezt kéne mondanom, ha nem lenne az a bizonyos szekvencia. A világ híradóiban azonnal megjelenő videómontázs képei iszonyatosan erősre sikerültek, nagyon örülök, hogy ezt az élmény moziban élhettem át, már ezért a megéri megnézni a filmet. A sci-fi rajongók és a konteóhívők nem fognak csalódni. Azok viszont igen, akik idegen életformák jelenlétére számítanak a vásznon – bár ők is megkapják, amire vágynak, de közel két órát kell várniuk az első lény feltűnéséig. Spielberg megmutatta, hogy milyen lenne modern világunkban egy hasonló jelentőségű történés. A kérdés az, hogy miben tévedett? Szerintem meglepően pontosan jósolta meg…