Az elmúlt években, szerkesztői munkám során, volt szerencsém számos különleges filmalkotással találkozni. Olyan művekkel, amik egyáltalán nem tartoztak vagy nem is tartozhattak bele a filmes iparág mára már rendkívül sokat fakult és minőségileg is elfajzott fősodrába. Ezek legtöbbször apróbb projektek voltak, radar alatt megbújó gyöngyszemek, amik létezéséről egy átlag filmfogyasztó jó eséllyel még csak nem is hallott. A hasonló alkotások egyik legjobb gyűjtőhelye az ALTER csatorna, ahol rengeteg csodálatos film várja, hogy lenyűgözhesse a horrorrajongókat. Itt rengeteg nemzet, számos látásmód és szubzsáner képviselteti magát, gyönyörűen példázva azt, hogy a kreativitás nem tűnt el az iparból, megfulladva az n+1-dik „remake” elkészítésének pöcegödrében. Ott van azoknál a filmeseknél, akiket még nem rontott meg a rivaldafények csillogásának hamis világa. Mindig is örömmel ültem le ezen filmek elé, ez pedig hatványozottan volt igaz azokban az esetekben amikor hazai alkotók tiszteltek meg a bizalmukkal és osztották meg velem műveiket. Ilyen volt 2020-ban Lichter Péter és Máté Bori kakofón dolgozata a The Philosophy of Horror vagy a 2022-ben bemutatott, a szélsőségeket is bátran felvállaló, Nagymáté Csaba rendezésében készült film, a Souloma. Az említett alkotókhoz csatlakozott idén Lóránt Demeter, magyar független filmes is mikro költségvetésű, Dreamland Awaits című, horrorjával.

Josh (Nicolas Hackenberg) nyomozói pályája során rengeteg kegyetlenséggel szembesült, azonban élete legnagyobb kihívását egy, a feleségét és gyermekeit elrabló, rejtélyes idegen támasztja elé. Be kell költöznie egy elhagyott házba, jelenlétének titokban kell maradnia, a zsaroló instrukciói alapján pedig különböző feladatokat kell teljesítenie. Ha sikerrel jár, visszakapja a családját. Ha nem akkor a férfit nem várja más csak a kétségbeesés, a bánat és az őrület. A házban töltött idő során egyre furcsább eseményeket tapasztal és gyorsan ráébred, hogy nem csak a titokzatos idegennel, hanem egy nem evilági entitással is szembe kell néznie…

Lóránt arthouse horrorja tökéletesen prezentálja a szubzsáner kísérletei jellegét. A klausztrofóbb helyszín, az álmok és a valóság összemosása, a fények, a színek és az árnyékok játéka meglepően hatékonyan képes elfedni a költségvetés hiányosságait. Ugyanez elmondható a praktikus effektekről is, amit néhány helyen – szerencsére nem tolakodó – utómunkával is kiegészítettek. A minimális szereplővel dolgozó kamaradarab kellemesen sikerült alkotás, amelyben Rebecka Johnston, svéd színésznő játéka remekül színesíti Hackenberg magánszámát, amit a francia színész képes a közel nyolcvan perces játékidő legvégéig fenntartani. Ugyancsak üdítő látni a rendezőt is egy mellékszerepben.

A filmen érződik az elhivatottság, a rajongás és a tisztelet a műfaj irányába – kifejezetten tetszettek a Lynch-filmeket idéző képsorok. Sajnos azonban meg kell említenem az alkotás negatívumait is. A film történetének alkotóelemei szinte egyáltalán nem hordoznak eredetiséget magukban, a nyomozó és a bajban lévő családjának ősképe gyakorlatilag tömegfilmes felütés, a feladatok – bár azok jellege eltér a jól ismert, brutálisabb konkurens daraboktól – szerepeltetése is ismerős lehet számos alkotásból, a titokzatos telefonhívásokról már nem is beszélve. Az álomvilág és a realitás határainak metszőpontján zajló cselekmény pedig pont azt leplezi le idő előtt, amire várna a néző. Az alkotás fordulata ugyanis a film első felében már szinte borítékolható – legalábbis nálam így működött. A lezárás pedig kétélű fegyvernek bizonyul. A nyilvánvaló út és az elmaradó csattanó közül az alkotók az előbbit választották. Véleményem szerint ez nemhogy árnyalná a látottakat, sokkal inkább elvesz azok erejéből, tompítja élüket.

A Dreamland Awaits összességében egy jól sikerült hazai film, nem tökéletes ugyan, de érződik az alkotókon, hogy sokkal több potenciál és tehetség van bennük, mint amit a szűkös anyagi korlátaiknak köszönhetően ezúttal prezentálni képesek voltak. Ez számomra azért is volt fájó, mivel a rendező korábbi, – az alábbiakban megtekinthető – Lucky Girl című rövidfilmje egy sokkal elemibb erejű, a – számomra oly kedves – francia újhullámos horrort megidéző darab, aminek lenne helye a cikk elején említett ALTER kínálatában is. Ennek a filmnek még az egyik kedvencemet, a 2007-es Frontière(s) című gyöngyszemet is sikerült megidéznie.

A film jellege miatt – mint a bevezetőben említett művek esetében is – a százalékos értékeléstől eltekintek, azonban támogatásomról szeretném biztosítani az alkotókat, mert hiszem, hogy jó úton járnak. Nagyobb költségvetéssel és egy bátor, egyedi ízű történettel képesek lesznek maguk mögé utasítani a megfelelési kényszer súlya alatt roskadozó, középszerű alkotók tömegeit. Ez pedig nem csak nekik, hanem hazánk filmiparának is rendkívül fontos lehet a jövőben.

Film hivatalos honlapja