Az álmok már az idők kezdete óta foglalkoztatják az embereket, ami nem csoda, hiszen kevés olyan nehezen értelmezhető, és misztikummal átitatott aspektusa maradt már az emberi elmének és tudatnak, mint az álmok és az álmodás folyamata. Mindenki álmodik, de hogy miért, mi célból, vagy minek a következményéből, ezzel kapcsolatban bizony sok ezer év találgatás után is még mindig sötétben tapogatózunk. Egy olyan világ ez, ahova éjszaka, az alvás ideje alatt látogatunk el, de vajon mennyire illúzió az, amit ilyenkor átélünk, és mennyire kapcsolódhat valódi életünkhöz? Megannyi kérdés, amikre nem könnyű meglelni a válaszokat, még ha számtalan helytálló és kevésbé helytálló elmélet is született már az idők során. Ezen okok miatt nem csoda, hogy a pszichológia és a misztikum világán kívül az irodalom és a filmvilág is gyakran foglalkozik az álmok témájával. A filmek tekintetében leginkább két példa juthat mindenki eszébe. Elsőre talán a Rémálom az Elm utcában sorozat követelheti ki magának ezt az előjogot, ami megadta nekünk Freddy Krueger halhatatlan karakterét, és az álmok, elsősorban a rémálmok világát tárta elénk igazán velős és hátborzongató módon. A másik, jóval mainstreamebb példa, az Christopher Nolan modern klasszikusa, az Eredet lenne, ami már jóval realistább szemszögből közelítette meg a témát. Viszont 1984-ben készült egy film, ami szintén az álmokkal, az álmokba való behatolást és azok irányításának témáit dolgozta fel. Mindezt harminchat évvel az Eredet előtt, aminek így bizonyos formában egy tagadhatatlan előképeként szolgált, és pontosan három hónappal megelőzve Freddy Krueger első színrelépését is. Jómagam, aki viszonylag elég sokáig nem is hallottam erről a filmről, jogosan tehettem fel magamnak azt a költői kérdést, hogy ez még is hogy történhetett meg?

Alex Gardner (Dennis Quaid) egy fiatal és tehetséges telepata, aki a megterhelő kísérletekkel teli éveket maga mögött hagyva élné boldog nőcsábász és szerencsejátékos életét, ám a múltja elől nem menekülhet. Dr. Paul Novotny (Max von Sydow), aki azt a programot vezette, amiben Alex is részt vett, sok év után rátalál a férfira és vissza akarja rángatni őt egy új és még ígéretesebb projekt kedvéért. Ez az új kutatás az álmok világát érinti, hogy külső személyek képesek legyenek behatolni a páciensek álmaiba, és mint önállóan létező szereplőkként alakítani is képesek lehetnek ezeket az álmokat. Alex pedig a képességeinek köszönhetően tökéletes alany lenne, aki így még tovább is finomíthatna az eljáráson. A férfi először vonakodik, de aztán belemegy az alkuba, mikor megtapasztalja, hogy így tényleg képesek lehetnek segíteni az embereken. Hamarosan élesben is bizonyíthatják kutatásaik eredményét, amikor is felkeresi őket a kormány egyik magasrangú embere, Bob Blair (Christopher Plummer), aki azt reméli, hogy ez a kísérleti eljárás talán segíthet az amerikai elnököt egyre jobban kínzó rémálmok megszűntetésében, amik már az elnök idegállapotát is egyre jobban próbára teszik, ezzel veszélybe sodorva hivatalban maradását. Ám vannak mások is, akik kihasználnák ezt a forradalmi módszert, csak nem éppen segítő szándékkal, hanem sokkal inkább arra, hogy az álmokon keresztül képesek legyenek embereket ölni, így létrehozva a tökéletes bérgyilkosokat.

Az álomküzdők egy igen érdekes eset. Alapjáraton még műfajilag sem könnyű bekategorizálni. Akciófilm? Politikai-thriller? Kalandfilm? Horror? Nos, az a helyzet, hogy kicsit mindegyik. Ezt a fajta kevert műfajúságot anno a marketing kampány sem tudta jól kezelni, aminek az lett az eredménye, hogy a film nem szerepelt valami túl jól a mozi pénztáraknál. Már a plakát is erőteljesen egy India Jones szerű kalandfilm ígéretével hirdet, ám a valóság ettől nem is állhatna távolabb. Még talán a horror elemekkel operáló akció-thriller lehetne egy helyénvaló jelző, de még ez sem fedné teljesen a valóságot. A film alaptörténete kapásból jó pár érdekes témát vet fel, amik bőven lehetőséget nyújtanak egy igazán különös és újító megvalósításnak, ami az elbaltázott marketing nélkül is próbára tehetné a nézők befogadóképességét, de az összkép tekintetében mégsem ezek jelentik a legnagyobb gondot. A cselekményt könnyen ketté is lehetne osztani a valóságban és az álmokban játszódó szegmensekre. Bár az előbbiből több van, és a lényeges dolgok is ezen a vonalon történnek, szerencsére az álmokban játszódó epizódok is eléggé erőteljesek és hangsúlyosak, hogy külön is érdemes lehet beszélni róluk. Már csak azért is, mert még hangulatukban is eléggé el tudnak különülni.

A valóságban játszódó fő történetvonal egy jól ismert politikai-thriller sémán mozog. Kezdetben még ez is lassan építkezik. Szép fokozatosan megismerjük a szereplőket, aztán bevezetnek minket a program rejtelmeibe és az álmok működésébe. Itt kezdetben még csak főleg a páciensek kezelése és az ő álmaikba való betekintések kapják a fő hangsúlyt. Ezekben a szegmensekben ismerjük meg az alapszituációt és itt ágyaznak meg a későbbi fő konfliktusnak is. A filmnek ezt a részét leginkább három komponens hivatott egyben tartani; a karakterek, az álomkutatás elméleti részének bemutatása, és maguk az álomjelenetek. Ezekből kettő jól is teljesít, ám a harmadik pont hozzájuk képest már lényegesen vérszegényebb. Ez pedig nevezetesen a karakterek lennének. Nem is arról van szó, hogy rosszak lennének, hanem inkább túlságosan átlagosak. A készítők az ő megírásuknál beérték a tisztességes alappal, így főleg a jól ismert archetipikus figurákat kapjuk. Itt van a vagány, önfejű főhős, az okos, szakmájában kimagasló nő (e kettő között a szerelmi szál garantált), a zseniális és bölcs idős mentor figura, az aljas kormány ember, a labilis, pszichopata gyilkos, a bajba jutott kisgyerek, vagy a furcsa, különcnek tűnő mellékfigura, aki fontos információkkal rendelkezik. Ezeket az alakokat mind megkapjuk, de a tisztességes alapon kívül egyik sem nyújt többet, és ehhez a színészek is így állnak hozzá. Talán még Max von Sydow és Christopher Plummer, akik kicsit több életet visznek a szerepükbe, őket jó is nézni a jeleneteikben. Majd a film második felében indul be a fő konfliktus és kezdődik az igazi bonyodalom, ami már teljesen a politikai-thriller irányába tereli a cselekményt. Kapunk pár csavart, ám sajnos ezek sem annyira váratlanok és meglepőek, jó párat könnyen meg lehet előre jósolni. Ám ez nem feltétlen a film hibája, sokkal inkább az azóta eltelt időnek, aminek köszönhetően ezek a történeti elemek mára már kliséssé váltak. Részben talán emiatt, de még ez a politikai-thriller vonal sem tud igazán felnőni a feladathoz. Pörgős és akciódús, ahol kell feszült, de valami plusz még is hiányzik belőle. Ám az viszont mindenképpen előnyére vált, hogy beleszőtték a hidegháborús feszültséget. Ez ad egy plusz réteget a cselekménynek, ami így még jobban megemeli a téteket, bedobva a lehetőségét így egy sokkal katasztrofálisabb végkimenetelnek, mint az amerikai elnök szakmai karrierjének megromlása.

Amik viszont igazán emlékezetessé teszik ezt a filmet, azok egyértelműen az álomjelenetek. Szerencsére a készítők nem fogták vissza a fantáziájukat, és nagyon is belemerültek a minél szürreálisabb és őrültebb képek megvalósításába. Ezekben a részekben ütköznek ki leginkább a horror elemek is. Bár nagyobb vérengzésekre nem kell számítani, csak annyira, ami belefér a PG-13 besorolásba, ellenben a hangulat és az atmoszféra igazán hátborzongatóra sikerült. Ezt csak megtámogatja a sok eszméletlen makett és lidércnyomásszerű látványvilág, nem beszélve Maurice Jarre zenéjéről. Sok tekintetben valóban eszükbe juttathatja a Rémálom az Elm utcában sorozat némely epizódját - amellett, hogy itt is megvan a gyilkos koncepciója, aki álmukban végez áldozataival - és emiatt nem is árt szem előtt tartanunk, hogy ez a film pont megelőzte azt a szériát. Az egyedüli negatívum, ami itt felmerülhet, az az, hogy némely effekt felett már kicsit eljárt a kor, és emiatt eléggé sutának vagy idétlennek tűnhetnek. De még ez is egy kisebb probléma, hiszen a fantasztikus atmoszféra, és a lidérces látomásokat idéző képek és jelenetek bőven feledtetni tudják ezeket a hiányosságokat. Sok olyan véleményt olvastam, hogy sokan nagyon tudtak félni ezen a filmen, és ezeket a rémálomjeleneteket látva, abszolút meg tudom érteni őket. Itt érdemes például kiemelni azt a részt, amikor Alex belép egy kisgyerek álmaiba, hogy megszabadítsa őt egyre kínzóbb rémálmaitól. Ami itt történik, az igazi, idegtépő horror, a lehető legízlésesebb módon ábrázolva. Ezt már csak a finálé tudja überelni, ami az elnök rémálmában játszódik. A készítők a film végére tartogatták a legnagyobb dobásaikat és ez részben előny, de részben hátrány is. Előny, mert ez tényleg egy iszonyatosan fantasztikus, feszült, hátborzongató és látványos finálé, viszont kicsit olyan, mintha az egész film csak ezt az utolsó huszonöt percet készítette volna elő. Mintha a korábban említett túl átlagos történetvezetés, és középszintű politikai-thriller vonal csak ezt a végső lidércnyomást vezette volna fel. Ez pedig kicsit elveszi a film valódi identitását, mert bár az álomjelenetekkel tényleg sokat foglalkoztak, és azok maradandóak is lettek, ellenben a valóságban játszódó fő történetszál már nem annyira emlékezetes. És sajnos emiatt is lehet az, hogy ha valaki megnézi ezt a filmet, könnyen lehet, hogy néhány hónap múlva az álomjeleneteken kívül már nem sokra fog emlékezni belőle. De azokra legalább nagyon.

Az álomküzdők alapjáraton egy nagyon is élvezetes és szórakoztató film. A legnagyobb gond vele tényleg csak az, hogy sem a cselekményvezetés, sem pedig a szereplők nem annyira erősek, hogy kiemeljék azt saját visszafogott keretei közül. Ez alól tényleg csak az álomjelenetek képeznek kivételt, amik nem ok nélkül váltak önmagukban is ikonikussá, de a teljes filmet így sem tudják felemelni egy igazi kult klasszikus státuszba. Viszont mindenképpen egy figyelemreméltó darab, hiszen részben olyan filmek előfutárának is tekinthetjük, mint a Rémálom az Elm utcában, az Eredet, de még A sejtet is ide lehetne bőven sorolni. Aki pedig kedveli az említett filmeket, vagy alapjáraton érdeklik az álmokkal foglalkozó produkciók, az nyugodtan tehet vele egy próbát.

IMDb | mafab