Manapság reneszánszát éli a tinihorror. Ott volt a Libabőr, a Lidérces mesék éjszakája, a Stranger Things, az AHS: 1984 vagy éppen az AZ. Van létjogosultsága ennek a műfajnak és mindig öröm, ha a slasher zsáner is befigyel (ami ugye alapvetően a fiatal felnőttekre épít), meg persze a misztikum. A Netflix is meglovagolja a young adult kategóriát és egy horrortrilógiával jelentkeztek, aminek alapjául R.L. Stine A félelem utcája sagája szolgált. Az első rész 1994-ben játszódik.

Shadyside nem egy szívmelengető kisváros. Folyamatosan brutális gyilkosságok történnek itt és valami gonosz, gyilkos árnyék vetül a város lakóira. Nincsen ez másképpen most sem: egy koponyaálarcos maszkos gyilkos kezdett őrült ámokfutásba a plázában, a halálával pedig nem értek véget a borzalmak. Deena, Sam, Josh, Kate és Simon egy baleset következtében az események sűrűjében találják magukat és fel kell venniük a harcot a gonosz erőkkel.

Elég felemás érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Alapvetően szeretem a tinihorrorokat és persze nagyon jól tudom, hogy ezek, valamint a slasher zsánere sem az agysebészetéről híres. Tehát nem fogok nagyon töprengeni azon, mi miért és hogyan történik, hanem csak élvezem a látottakat, izgulok a szereplőkért, miközben kapok egy ikonikus gyilkost. Leigh Janiak rendező is valahogy így gondolkodott, a baj az volt, hogy kissé túltolta a Sikoly-filmek imádatát. Csak ugye, ami Wes Cravennek megy és jól áll, az már másoknak nem nagyon szokott sikerülni. Na persze nem gond, hiszen lehetett bőven nyúlni máshonnan is: Péntek 13, Halloween, Rettegés alkonyat után és még sorolhatnánk. Nyilván ezek is kapnak majd a későbbiekben szerepet.

Mindenesetre, hiába a Sikoly utánérzés, azért a felütés tényleg nagyon hatásosra sikerült. Szépen megidézték az első részt, majd persze jöhetett a természetfeletti vonal, hiszen mégis R.L.Stine az alap. Még ez is a helyén volt, viszont a karakterekkel már voltak gondok. Leginkább az, hogy a főszereplőket nem lehetett szeretni. Deena kifejezetten idegesítő volt, néha nagyon levertem volna neki kettőt. Ráadásul a színésznő sem volt jó választás, mert egyáltalán nem volt képes arra, hogy érzelmeket kifejezzen. A szerelmi kálváriája rohadt fárasztó volt és bizony a hitelességgel nagyon nagy gondok voltak. Lehet itt mély érzelmeket, meg drámát belevinni a történetbe, viszont akkor tessék rendesen felvezetni a dolgokat, árnyalni a karaktereket, megmutatni a motivációjukat és nem utolsó sorban jó színészeket kellene összeválogatni. A végkövetkeztetés meg egyesen egy vicc volt, már ami a karakterek "fejlődését" illeti. Ott azért már felnevettem. Hogy milyen jó dolog az, ha gyilkosok üldöznek, mert ekkor találod csak meg önmagad! Atyám... azért ez így tényleg roppant bagatell és erőltetett volt.

Az a vicces, hogy mindenki sokkal érdekesebb, viccesebb és szerethetőbb volt, mint Deena és Sam párosa. Külön ki kell emelni Josh-t és Kate-t. Előbbi kifejezetten szerethető geek, utóbbi pedig roppant szórakoztató volt. Simonnak jutottak a poénosnak szánt mondatok, amik hol jobban, hol rosszabbul sikerültek. Néha kicsit fárasztó volt, de azért azt nem vitatom el, hogy voltak kifejezetten vicces pillanatai.

Na de mi van a gyilkossal/gyilkosokkal? Hááááát. Itt volt azért némi fantázia, de nem voltam elájulva tőlük. Viszont felvezetésnek jók voltak és tényleg kíváncsivá tettek azzal kapcsolatban, hogy ki és miért mozgatja a szálakat, nyilván ez majd a további két részben kristályosodik ki igazán. Shadyside története kifejezetten izgalmas és érdekes, szóval bízom benne, hogy a folytatásokban egyre jobban elmélyedünk sötét történelmében.

A hangulat egyébként kólával elment. Mondjuk a 90-es éveket annyira nem sikerült átadni, telefonkönyv meg walkman ide vagy oda. A zenék viszont jók voltak, bár itt meg nem mindig stimmelt az évszám, de szemet lehet hunyni efelett. (Főleg, mivel a Firestarterről van szó, amit imádok és nyilván csak az ilyen "öreg" rókák veszik ezt észre, akik ezeken a zenéken nőttek fel.) A hentelések se vágtak annyira földhöz, a vér sem folyt annyira. Voltak persze kifejezetten jó jelenetek, mint a szeletelőgépes, de sajnos ebből se kaptunk annyit, amennyi egy ilyen horrornál elvárható. Főleg azért is kár ez, mert félni nem igazán lehetett. Az, hogy mikor és hogyan csapnak le a gyilkosok, teljesen kiszámítható volt. A vége viszont megint jóra sikerült. Ha az egész film olyan lett volna, mint a felütés és a befejezés, akkor nagyon elégedettek lehetnének a horror szerelmesei.

A legnagyobb gondom azzal volt, hogy a készítők nem bántak elég kreatívan az alapanyaggal. Néha sikerül a középszer fölé emelkedniük, a képi világ és a színek használata tényleg jó lett, vannak azért szerethető szereplők és a kisváros múltja is magával tudja ragadni a nézőjét, csak valahogy annyira elmerült Leigh Janiak a klisékben, meg a mostani divathullámban, hogy egyszerűen nem volt képes arra, hogy valami igazán szórakoztatót összerakjon. Mindenesetre annyira azért elég volt ez a rész, hogy kíváncsi legyek a folytatásra.

IMDb | mafab