Idén ugyan nem a megszokott rendben zajlott le a Friss Hús - Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, így sajnos a Midnight szekció filmjei nem kerültek bemutatásra. Ez a fránya járványhelyzet sajnos folyamatosan közbeszól, de ami késik, nem múlik és most végre láthatjuk a borzongató rövidfilmeket. A filmeket október 28-án, 21 órai kezdettel tűzte műsorra a Toldi mozi. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy láthattuk már az alkotásokat és most elmondjuk nektek, milyenek lettek. Annyit elspoilerezünk, hogy mindenképpen érdemes lesz jegyet váltani rájuk, mert kifejezetten ütős alkotások születtek.

Gaerity: Kedvelem a rövidfilmeket. És ha ezek a filmek a horror műfaján belül fogannak meg akkor csak még nagyobb lelkesedéssel és várakozással ülök le egy-egy ilyen alkotás elé. Természetesen rajongásom az ilyen jellegű filmek iránt nem új keletű, de, ami ismét lángra lobbantotta érzéseimet az egyértelműen azALTER nevű YouTube csatornával történő találkozásom volt. Rengeteg izgalmas, megrázó és érdekes történetet ismerhet meg az, aki bizalmat szavaz a csatornának. Aztán az elmúlt másfél hónapban szerkesztőségünknek lehetősége nyílt együttműködni a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szervezőivel, így az immár kilencedik éve megrendezésre kerülő remek mozi ünnep horror szekciójának filmjeit szeretném nektek bemutatni az alábbiakban.

Abracitos:
Az elsősorban rövidfilmjeivel ismerté vált, spanyol rendező, Tony Morales kellemes alkotása, ami már a címével is sokat képes sejtetni. A felütés rendkívül egyszerű, de mégis hatásos. Egy szoba, egy benne összetákolt menedék, egy lány – Ainara – és egy nevelőnő valamint egy túlvilági entitás, akinek valódi szándékai ismeretlenek. Alapvetően egy kellően feszült film, aminek nagy erőssége a kislányt alakító Carmen Salas játéka, amitől biztosan mindenkinek végigfut majd a hideg a hátán. Nagyon baljós a jelenléte, tökéletes választás volt a szerepre. Azonban ennek ellenére is a kívánt hatás elmarad, hála egy – szerintem teljesen felesleges – jumpscare-nek. Jó pont viszont a stáblista utáni jelenet, ami egy kicsit javít a lezárás okozta csalódottságon. Összességében egy közepes alkotásról tudunk beszélni, a kategória felsőbb tartományaiból. 70% (Gaerity)

Abracitos
Egyetlen helyszín, két szereplő, és valami megmagyarázhatatlan, nem evilági borzalom. Ezekből az alapanyagokból szokott összeállni egy tökéletes kamara horror, és ezek az alapok itt is megvannak. Úgy szigorúan vett történet nem nagyon van, csupán egy kislány és a rá vigyázó nő, akik valami leírhatatlan entitással kerülnek kapcsolatba, mindezt egyetlen szobában és az ott felállított kis bunkerben. A film sokkal inkább a hangulatra és az atmoszférára épít, minden mást ennek rendel alá, de ennek köszönhetően a hangulatvilág tényleg iszonyatosan nyomasztó és hátborzongató. Ehhez remekül asszisztál a kislányt játszó gyerekszínész, aki kimagasló alakítást nyújt a szerepben. Legalább annyira zavarbejtő jelenség, mint amennyire elesett. Ám mivel szilárd, rendesen összerakott cselekményről nem igazán beszélhetünk, itt egy kicsit meg is bicsaklik az összkép, és a látottak enyhén zavarossá is válhatnak. A hangulatnak köszönhetően át lehet ezt vészelni, a legvégén pedig kapunk még egy igazán ijesztő jump scaret, ami talán olcsó megoldásnak hathat, de ott abban a pillanatban elég hatásos volt. Érdekes alkotás ez, de nem annyira kiemelkedő. 61% (Murdock)

Mr. Thisforthat:
Kedvelem azon rémtörténeteket, amik a kívánságokat és azok beteljesülését helyezik középpontba, számtalan lehetőséget biztosítva ezzel a lelkes és elszánt alkotóknak. Valószínűleg mindannyian hallottuk már: „vigyázz, mit kívánsz”. Bölcs, de vészjósló tanács ez. Olyan mondat, aminek köszönhetően szárnya tud kelni a képzeletünk, csakúgy, mint a filmkészítőké is. Egy jó mesélő előadásában születhet remek pszicho-horror, nyomasztó rémfilm vagy akár igazi gore-parádé is. Thomas Mendolia, amerikai rendező is hasonló célt tűzött ki maga elé, mikor megalkotta a Mr.Thisforthat című rövidfilmjét. Sara (Ivy George) egy különös éjszakán megismerkedik egy – a szekrényben élő – furcsa entitással. Az alak egy játékra invitálja a lányt, mely során teljesíti kívánságait némi fizetségért cserébe. A lány alkut köt a lénnyel, de gyorsan világossá válik számára, hogy néhány kívánságnak hatalmas ára van…
Annak ellenére, hogy a rövidfilmes műfaj számtalan buktatót tartogat – például: a történet és az alkotás struktúrája a játékidő szűkös kereti miatt sérül, a karakterek kibontása nem elégséges a néző kötődésének kialakulásához, stb. – ennél a filmnél sikerrel veszik az akadályokat az alkotók. A rendezés meggyőző, a színészek jól teljesítenek, az entitás alakja kellően borzongató, annak ellenére is, hogy a legfontosabb negatívum is hozzá köthető. Ez pedig nem más, mint az eredetiség szinte teljes hiánya. A fehér ruhát viselő, túlvilági entitás. A realitás manipulálásának képessége és az ár, amit szolgálataiért kér… Mind ismerős lesz majd a műfaj szerelmeseinek, hiszen elég csak King híres bohócára vagy éppen Goethe Faust-jára gondolnunk. Ennek ellenére mégis egy kellemes alkotásról beszélhetünk, remek és elgondolkodtató lezárással. A Midnight szekció egyik legjobban sikerült alkotása. 83% (Gaerity)

Mr. Thisforthat
Ha muszáj lenne választanom, akkor szerintem a hat film közül ezt nevezném meg a személyes kedvencemnek. Történetünkben egy kislány kerül kapcsolatba egy szekrényében néha feltűnő különös és nem kicsit riasztó figurával, aki minden kívánságát teljesíti. Persze ezeknek a kívánságoknak ára van, méghozzá nem is kicsi. Az előző kisfilmhez hasonlóan végeredményben itt is egy egyszerű és sokszor ismételt tanulságról van szó, arról, hogy semmi sincs ingyen, minden vágyunknak megvan a maga ára, amit meg kell fizetnünk. Ám azt már régóta tudjuk, hogy még a legegyszerűbb sztori esetében is a megvalósítás az, ami igazán fontos, és jelen esetünkben ez nagyon is megvan. Egy jó horrornál szerintem mindig a hangulat a lényeg, és ezt meg is kapjuk. Már a legelső képkockáktól kezdve egy olyan atmoszféra lengi be a jeleneteket, ami még a leghétköznapibb pillanatban is érezteti, hogy valami rossz fog történni. A feszültséget szép fokozatosan építgeti, alattomos módon játszadozva azzal, hogy viszonylag könnyen kitalálhatjuk, hogy mik fognak történni, de még így is veszettül izgulunk és borzadunk el a látottakon. A szereplők alapjában véve korrektek és hitelesek, bár főleg a kislány az, aki a játékidő nagy részében magára vállalja a főszerepet. Úgy igazán kiemelkedő alakítást nem kapunk tőle, de játéka teljesen elfogadható, és a megfelelő pillanatokban tudunk szorítani neki. De mint sok horror esetében, itt is inkább a fő rémalak az, akin nagyon sok múlik, és bár Mr. Thisforthat aránylag keveset szerepel, de még így is egy nagyon jellegzetes és meghatározó karakterré válik, akivel szívesen megnéznék még egy egész estés produkciót is. Egy igazán kellemesen sötét és hátborzongató történet ez, lényeges mondanivalóval, ami bőven megéri ezt a kevéske ráfordított időt. 82% (Murdock)

Milk Teeth:
Felipe Vargas, kolumbiai rendező rövid horrorja, bár sokat ígér, de sajnos azokból keveset képes betartani. Pedig az árvaház hálás horror helyszín, a klasszikus AZ kikacsintás is kellemes emlékeket idéz fel a stílus rajongóiban, a főszereplő Thomas-t alakító Aaron Bradshaw játéka is hiteles, mégsem lehetünk elégedettek. Az igazság az, hogy ez az alkotás egy alternatív fogtündér történet, aminek talán egyetlen valódi pozitívuma a lény megjelenítése. Átlagos darab, ami egyszeri megtekintést megérdemel ugyan, de csak abban az esetben, ha el tudunk vonatkoztatni az elvárásainktól. 60% (Gaerity)

Milk Teeth
Ha lehet ezt mondani, akkor ennek a kisfilmnek az esetében egy igazi klasszikus, sötét tündérmesével van dolgunk. Ráadásul Guillermo Del Toro világa is masszívan megidéződik benne, ami már egy hatalmas pluszpontot szolgáltat a részemről. Egy árva kisfiú történetét követhetjük itt nyomon, akit az árvaház falain belül egy igen különös jótevővel hoz össze a sors. Egy olyan furcsa baráttal, aki nem kér mást a segítségért cserébe, csak fogakat. Az árvaház, és a benne lakó gyerekek könnyen felidézték bennem az Ördöggerincet, de még a történet középpontjában álló teremtmény is sokat köszönhet Del Toro egyedi stílusvilágának. Egy hasonlóan meseszerűen nyomasztó és sötét légkör lengi be a történetet, mely egy jó meséhez méltó módon egy egyszerű, de végtelenül velős és örökérvényű tanulsággal szolgál nekünk. A gyerek főszereplő kedvelhető és keserű sorsa végig átérezhető. Valahol meg is értjük a döntéseit, de egyben hatalmas sajnálattal szemléljük az útját. Az elhagyatottság és a valahova tartozás vágya legalább akkora hangsúlyt kap, mint az, hogy a vágyainknak megvan az ára, és hogy egyesek milyen mélyre képesek lealjasodni azért, hogy megkapják, amire oly nagyon áhítoznak. Egy tanulságos és nagyon hangulatos kis sötét mese ez, aminek – és ez talán furán fog hangzani, de – minden egyes perce elvarázsol, a maga hátborzongató módján. 70% (Murdock)

Nightingale:
Julia (Nina Fokker), a kórházi ápolónő igyekszik maximálisan teljesíteni feladatait és megkönnyíteni a rá bízott betegek mindennapjait. Az egyik éjszakai műszakja alatt, azonban nyomába szegődik egy ismeretlen, a nőnek pedig meg kell találnia saját válaszait, hogy megoldást találjon helyzetére. Fontosabb spoiler említése nélkül valahogy így tudnám jellemezni Jasper de Bruin alkotásának történetét, ami így leírva egészen bíztatónak tűnhet. Sajnos nem az. A Nightingale a fesztivál egyik legfélresikerültebb darabja, valódi feszültség és izgalom nélkül, amin még tovább ront, hogy egy valódi klasszikus horrorfilmes szörnyikont pazaroltak el ily módon. Számomra egyértelműen csalódás volt. 45% (Gaerity)

Nightingale
Ennek a kisfilmnek az alaphelyzete több mint ígéretes, és bármelyik horrorfilm sokat kihozhatna belőle. Egy korház éjjeli ügyeletén követhetjük nyomon ápolónő főhősünket, akinek úgy tűnik a nyomába szegődik egy rejtélyes alak, és más sötét dolgokra is fény derül az éjszaka folyamán. Meg lehetne említeni itt még egy jellegzetes horror toposzt, ám azzal már le is lőném a legnagyobb poént, szóval ettől most eltekintenék. A lényeg az, hogy a film a lehető legjobb és leghálásabb elemekből építkezik, ám a végeredmény még is vérszegény és semmitmondó. Se a színészi játék, sem pedig a történetvezetés nem képes olyan minőséget hozni, ami fent tudná tartani a néző érdeklődését. Az alapsztorit pedig teljesen elpazarolták, pedig ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, lényegesen jobb minőségben. 48% (Murdock)

The Relic:
Ez az az alkotás, ami talán a legígéretesebb felütéssel indít, hiszen minden rajongó szívében túlvilági húrokat képes megpendíteni Lovecraft nevének csupán említése is. A kezdeti idézet meglehetősen felvillanyozott és vártam, hogy talán végre egy valódi gyöngyszemre bukkanok majd. Nepál, elhagyatott faház, néhány felfedező, egy megtalált furcsa ereklye. Tökéletes alap a valódi lovecrafti horrorhoz. Elméletben. Sajnos a gyakorlati megvalósítás mást mutat. Hiányoltam a feszültséget, a ritmust, az izgalmat. Azt, hogy kérdések merüljenek fel bennem, amire a megtekintés után valódi válaszokat kaphatok majd. Ebből sajnos semmi sem valósult meg. J.M. Logan rendező sajnos nem tudta kihagyni azt, ami általában a lovcrafti ihletettségű filmek halálos átka. Megmutatta a lényt, ami pusztulást hoz majd a világra. Hiba volt. Az író világa és rettenete pont az ismeretlenben van. A félelem így működik igazán. Tudjuk, hogy ólálkodik valami a sötétben, figyel és vár. De nem tudjuk biztosan mi az, hiszen érezzük, hogy egy rá vetett pillantás után elménk az egyetlen helyre menekülne a felfoghatatlan borzalom elől. Az őrületbe. Itt viszont látjuk a lényt, ami bennem nagyon visszás érzéseket keltett. Az alkalmazott trükkök ugyanis, hol borzalmasak, hol pedig szinte zsigerien realisztikusak. Összességében ügyes a megvalósítás, de köszönhetően a lapos történetnek és a rettegés szinte teljes hiányának ez az alkotás sem értékelhető többre egy gyenge közepesnél. 45% (Gaerity)

The Relic
A kezdő képsorok alatt megjelenő Lovecraft idézet, és a mester kozmikus rettenetének beemelése hatalmas bizakodásra adott okot. Ez a bizakodás még meg is maradt egy darabig, ahogy megismertük az alaphelyzetet. Néhány felfedező egy eltulajdonított ősi ereklye birtokában, a zord, hó és fagy borította nepáli hegységben lévő faházban. Amellett, hogy ez a helyzet még John Carpenter Dologját is megidézi, egy önmagában is remek alaphelyzetet teremt, kiváló hangulattal, és azzal az ígérettel, hogy egy igazi, letaglózó és felkavaró kozmikus horrort fogunk látni. Ám ez az élmény végül elmarad, hiszen pont a lovecrafti, vagy bármilyen kozmikus horror valódi lényege marad ki a műből, nevezetesen az ismeretlentől és a megmagyarázhatatlantól való rettegés, ami még komoly létfilozófiai kérdések boncolgatására is alkalmas. A rendező azonban ehelyett a hatásvadász, vérgőzös effektekre, valamint az értelmetlenül túltolt „akciózásra” helyezi a hangsúlyt. A maszkmunka tényleg szép, ám ez önmagában nem elég, és az ígéretes kezdés után a film szétesik, és csak az idegesítően túlfeszített téboly marad nekünk, ripacsmód ordibáló és hisztériázó karakterekkel. A technikai megvalósítás dicséretre méltó, ám a lapos és súlytalan történet, valamint a szimpátia kiváltására teljesen alkalmatlan szereplők nem sokat segítenek az összképen. Igazán kár egy ilyen alapötletért. 46% (Murdock)

The Little One:
Danilo Beckovic munkája véleményem szerint a horror szekció legjobbja. Egy felettébb groteszk – és humoros – mese a bekövetkező „zombiapokalipszisről”. Meglehetősen elcsépelt téma és ennek ellenére is helyt tud állni a film. Megközelítése ugyanis eltér a megszokott sémáktól. Itt a közöny a központi elem. Egy tinédzser fiú reggelének rutinjába nyerhetünk bepillantást. Ébredés, reggeli és persze az elmaradhatatlan okostelefon. Vicces és ugyanakkor nagyon szomorú képeket láthatunk a játékidő közel negyed órájában. Véleményem szerint a film ezzel tud kiemelkedni társai közül. Azonban nem csak a humor fontos, hanem az üzenet is. Az, amit lehet, hogy nem is látunk, vagy éppen nem akarunk látni. A kór terjedésének híre pillanatok alatt eljut a világ minden pontjára. Barátaink és ismerőseink már közvetlenül is megtapasztalják hatásait. Mi pedig túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy felemeljük a tekintetünket. A valódi élet nem a kis képernyő sajátja. Az csupán egy kép, amit magunkról vagy éppen másokról látni és láttatni akarunk. Nem fontos, nem képvisel valódi értéket, mégis gyakran inkább azt választjuk. Észre sem vesszük, hogy összeomlik körülöttünk minden, amit valaha fontosnak éreztünk. Hiszen a gond másnál van. Én itt vagyok, reggelizem, és közben görgetem a híreket vagy éppen üzeneteket váltok a barátaimmal. Bármi történik is, itt nem lehet baj, az én életem nem dőlhet össze ingatag kártyavárként. Pedig úgy lesz… A kérdés az, hogy van-e bátorságunk szembenézni a valósággal és magunk mögött hagyni azt, ami csupán illúzió? 81% (Gaerity)

The Little One
Egyértelműen a legszórakoztatóbb alkotás a hat film közül. A jól ismert zombi-apokalipszis receptet kapjuk meg, ám újfent bizonyítják nekünk, hogy ezt a mostanra ezerszer elcsépelt témát is lehet még frissen és igazán élvezetesen tálalni. Egyértelmű horror-vígjátékról van itt szó, ami főleg az Edgar Wright féle utat követi. Egy tinédzser fiú reggelét követhetjük nyomon, mellyel párhuzamosan az éppen kitörő zombi-apokalipszisbe is bepillantást nyerhetünk. És már ennyivel is nagyobb előnyben vagyunk, mint a főszereplő, aki a cselekmény egésze alatt jóformán semmit nem vesz észre a körülötte zajló pokolból. Hogy ez annak köszönhető, hogy nonstop a telefonjában és a közösségi médiában van elmélyedve, vagy pedig annak, hogy alapjáraton totális közönnyel viszonyul saját környezetéhez, vagy pedig mindezek elegye, az igazából teljesen mindegy. A film a groteszk és az abszurd finom módszereivel operál, és hasfalszaggatóan vicces pillanataival világít rá egy nagyon is fájó és elszomorító jelenségre, ez pedig a közöny. Az a közöny, ami ma is erőteljesen uralja a társadalmak nagy részét, ahol már a legfelháborítobb szörnyűségre és gaztettre sem figyelnek fel az emberek, csak tudatlanul elsétálnak mellette. És sajnos valószínűnek tartom ,hogy ha tényleg kitörne a zombi-apokalipszis, azt is rengetegen úgy élnék meg, mint kisfilmünk főhőse. Iszonyatosan szórakoztató, és mély mögöttes tartalommal rendelkező alkotás ez. Minden pillanata aranyat ér. 86% (Murdock)

Ha valaki kedvet kapott arra, hogy nevezze esetleg egy alkotását a 2022-es Friss Húsra, akkor itt megteheti november 1-ig.