Előző
[Vígjáték]
He Never Died (2015)
Toxikus bosszálló-remake
Évek óta a tervezőasztalon pihen a Toxikus bosszúálló remake-je. 2010-ben tették közzé, hogy megvalósulhat a film, 2013-ban úgy volt, hogy Steve Pink lesz a rendező, és Arnold Schwarzeneggert környékezték meg egy ajánlattal, aki a főhős mentora lehetett volna. Pár órával ezelőtt kiderült, hogy Pinket a Virsliparti R kategóriás animáció társrendezője, Conrad Vernon váltotta le. A forgatókönyv legutóbbi verzióját Pink és D. C. Mitchell tette le az asztalra, ezt most Mike Arnold és Chris Poole dolgozza át.
Az eredeti filmben egy gimis kölyköt egy illegális tevékenységet folytató vegyi gyár emberei különösen veszélyes anyagba dobják. A srác túléli az esetet, viszont teste alaposan megváltozik, de cserébe hatalmas erőre tesz szert. [Koimbra]
Unnerved
Mallory (Katie Morrison) és Frank (Mark DiConzo) kisfiát valami megölte. És ez a valami őket is követi, bárhova mennek. Most éppen egy elszigetelt, tóparti házban laknak, de Mallory egyre nehezebben birkózik meg a növekvő őrülettel, és házassága is szétesőben van, miközben a természetfeletti jelenség egyre erősebbé válik. Végül Eleanor (Elena Sanz), egy helyi látó segítségét kérik, hogy egyszer s mindenkorra véget vethessenek a rémségeknek. Csakhogy lehet, hogy már túl késő...
Még nem tudni, mikor érkezik Gary King rendező természetfeletti thrillere.
Don't Knock Twice
A démoni boszorkány legendájáról szóló film érkezését már tavaly jeleztük (sztori és poszter itt). Új infó, hogy a szeptember 30-i Raindance Filmfesztiválon vetítik először, remélhetőleg az újdonságokra éhes terjesztők is ott lesznek.
Scream Queens
Már nem kell sokat várni, hogy ismét rajta tarthassuk a szemünket Zayday Williamsen (fullos beharangozó itt, első teaser és képek itt, második teaser és további képek itt, még egy adag kép itt, harmadik teaser itt, negyedik teaser és két promókép itt, ötödik teaser itt). Egyrészt itt egy újabb név: Kirstie Alley (Nicsak, ki beszél! 1-2) a C.U.R.E. Intézet zseniális és fondorlatokkal teli koponyájú adminisztrátorát alakítja majd. Másrészt elolvashatjátok a Scream Again című nyitóepizód szinopszisát:
Chanelék visszatértek, jön egy újabb rejtély! Évekkel a Kappa házban történt véres események után Munsch dékán megvesz egy elhagyatott kórházat azzal a látszólagos szándékkal, hogy rendbehozza Amerika egészségügyi rendszerét. Felvesz két sebészt, dr. Brock Holtot és dr. Cassidy Cascade-et, akikhez az orvostanonc Zayday Williams is csatlakozik. Ám a dékán itt nem áll meg, és mindenkit ledöbbent, amikor a szégyenletes Chanel-kompániával bővíti ki a személyzetet. A kórház sötét titkai eközben kezdenek napvilágot látni, és egy újabb gyilkos jelenik meg a színen.
Sadako vs. Kayako
A kör- és a Ju-on-filmsorozatokat egybegyúró produkcióról már szóltunk (előzetes itt, másik trailer, poszter, képek itt, harmadik előzetes itt, promóvideó itt, poszter itt, agyament promóvideó itt). Itt egy jelenet a filmből!
Other Halves
A furcsa mellékhatásokkal rendelkező randiapplikációról szóló filmről már hírt adtunk (sztori, előzetes, klip itt, további jelenetek itt meg itt). Megvan a megjelenés dátuma: október 4-én érkezik VOD-n.
Rabbit
Az elrabolt ikertestvérét kereső lányról szóló pszichothriller érkezését már jeleztük (sztori és szereplők itt). Ez utóbbi tekintetében jelentős változás történt, ugyanis a korábban említett Abbey Lee helyett Adelaide Clemens (Silent Hill: Kinyilatkoztatás, Fordul a kocka, A nagy Gatsby) lesz a főszereplő. Mellette feltűnik még a belga Veerle Baetens (Alabama és Monroe). [Koimbra]
Sadhuram 2
Az első indiai filantróp thriller – így jellemezték a Sadhuram 2-t, ami még a poszterre is rákerült. A tamil nyelven fogatott produkción már két éve dolgoznak. 2014-ben tűnt fel az első előzetes, de végre sikerült gatyába rázni a filmet, amely Indiában szeptember 16-án mozikba is kerül.
Jellemző az ország filmiparára, hogy rendszeresen másolnak vagy koppintanak hollywoodi műveket. Ezúttal a Fűrészből kölcsönöztek, amire engedélyt is kaptak a horrorfranchise készítőitől. Ezt maga a rendező árulta el a The Indian Expressnek adott interjúban.
Hozzá kell tenni, hogy ugyan a 2-es szám arra enged következtetni, hogy volt valamikor egy korábbi Sadhuram-film. De erről szó sincs, ugyanis ezzel a címmel indítanak útnak egy franchise-t, már ha egyáltalán sikeres lesz az első felvonás. [Koimbra]