Újabb vendégírót köszönthetünk az oldalunkon. Fogadjátok szeretettel lizardking bemutatkozását.

Don Coscarelli neve talán nem új a horror keményvonalasabb rajongói számára. Legismertebb és nem mellesleg kultikus munkája a Phantasm-franchise (itthon Agyrém/Fantazma) melynek négy részét írta és rendezte és az ötödik rész forgatókönyvébe is besegített. A Tall Man karakterének megalkotásán kívül olyan művek fűződnek még a nevéhez, mint a Bubba-Ho-Tep, A vadak ura vagy a Masters of Horror sorozat egy epizódja.

A David Wong regényéből készült legutóbbi rendezése, a John a végén padlót fog már az első percekben egyértelművé teszi, hogy a néző nem egy szokványos filmélménynek néz elébe. Tulajdonképpen, mire a cím felbukkan, addigra már le is fekteti az alapokat; egy viccesen véres, kiszámíthatatlan, nehezebben dekódolható száguldás valami felé, ami ismeretlenségében is grandiózusságot sugall. Mielőtt azonban már a cikk elején elérnék a konklúzióhoz, nézzük, ki is az a John és miért akar padlót fogni?

Először Davidet ismerjük meg, aki egy riporternek, Arnie-nak (Paul Giamatti megnyerő alakításában) szeretné elmesélni a történetét. Nem azért, hogy megváltsa vele a világot, hanem mert ki szeretné adni magából. Barátjával, Johnnal, amolyan modern szellemírtókként vadásznak nem evilági entitásokra. Az egész azonban jóval korábban kezdődött, azon az estén, amikor egy buli után John egy jamaikai sráctól elfogad egy fecskendőnyi drogot, ami a szervezetébe kerülve igencsak megkutyulja a srác fejét. Olyan dolgokat lát és hall, amik valójában nincsenek is ott. Vagy mégis?

Miután véletlenül(?) David vérébe is kerül a cuccból, a srác drasztikus változásokat észlel maga körül. Például előre tudja, hogy mit fog mondani az a rendőr, aki még aznap éjjel beviszi őket kihallgatásra, ugyanis többen meghaltak azok közül, akikkel az este folyamán kapcsolatba kerültek, köztük a jamaikai sráccal, aki illegális gyógyszerész volt. Közben a másik kihallgatószobában John rosszul lesz, majd meghal. Ám, furcsa módon, John pár perccel később felhívja Davidet a működésképtelen mobilján és kinavigálja az épületből, miután az kitépi a karját egy rátámadó humanoid valaminek. Hogy ne nagyon merüljek bele az őrült történet részleteibe, elég az hozzá, hogy a dolgok úgy alakulnak, hogy a két srácon áll, vagy bukik a világ sorsa, miután kiderül, hogy Korrok, egy másik dimenzióbéli, hihetetlen erejű lény fenyegeti az univerzumot.

Van a filmben egy jelenet, amikor David kihívja Arnie-t a kocsijához, hogy mutasson neki valamit. A riporternek a szeme sarkából kell rásandítania egy első pillantásra üresnek tűnő ketrecre, amiben aztán meglát egy ocsmány, pókszerű lényt. David erre megjegyzi, hogy Arnie milyen gyorsan meglátta a szörnyet, biztosan nagyon nyitott az elméje. Úgy gondolom, hogy a film komolytalansága ellenére, nekünk is így kell hozzáállnunk ehhez a darabhoz; nyitott elmével. A John a végén padlót fog nem tartogat számunkra óriási mélységeket, mégis tartalmaz olyan monológokat, megjegyzéseket, amik elgondolkodtatnak. Nem úgy, hogy a végén örök érvényű, nagy igazságokkal leszünk gazdagabbak, hanem inkább olyan kérdéseket tesz fel, amiket nem igazán lehet megválaszolni, ellenben agyunkat egy olyasféle, kifacsart gondolkodásra ösztönzi, mely eltér a hétköznapok megszokott sablonjaitól.

Egyik hihetetlen esemény követi a másikat, betegnél betegebb látomásokkal találkozunk, a történet néha őrült sebességgel száguld a kiszámíthatatlan végkifejlet felé, miközben az elme hatalmát dicsőíti. Mint egy zabolátlan trip, de közben a film végig emlékeztet rá, hogy elsősorban csak szórakoztatni akar. És valahogy ennél mégis többet nyújt. Nem tudom, hogy ez tudatos húzás volt-e az alkotók részéről, vagy csak bennem mozgatott meg több mindent, mint amire hivatott volt. Egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy a mű szerzője, David Wong is szokta tágítani a tudatát ilyen, vagy olyan módon.

A filmen meglátszik a kis költségvetés, az effektek néhol bőven hagynak kívánnivalót maguk után, de mivel az alkotás egy percre sem veszi komolyan magát, ez szerintem bőven elnézhető. A hangulat ellenben teljesen rendben van, ügyesen játszottak a helyszínekkel, fényekkel és a fényképezés is jól mutat. A szereplők játékára sem lehet panasz, mindenki hozza a kötelezőt, jobb esetben annál is többet.

Összességében, akik szeretik a különlegesebb darabokat és nyitottak a transzcendentálisabb témákkal játszó filmekre, de mindeközben nem riadnak vissza a vér és a humor egyvelegétől sem, azok mindenképpen tegyenek vele egy próbát, mert megéri.

8.5/10

IMDb | mafab