Dosztojevszkij szerint: "semmi sem egyszerűbb, mint elítélni a gonoszt és semmi sem nehezebb, mint megérteni." John E. Douglas egész életét arra tette fel, hogy elmerüljön a gonoszság és a sötétség világában és megértse azt. Douglas volt az első profilozók egyike, munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kriminálpszichológia és a profilozás elfogadott gyakorlati ágazattá váljon. A gyakorlat szón van itt a hangsúly, hiszen addig csak elfogták a bűnözőket, kivégezték, bezárták, vagy őrültté nyilvánították őket, de megérteni senki nem akarta ezeket a gyilkosokat, arra pedig végképp nem gondolt nagyon senki, hogyan lehetne az elméleti tudást a megelőzés és a gyakorlat hasznára fordítani.

A Mindhunter: Inside the FBI's Elite Serial Crime Unit vagyis a Sorozatgyilkosok - Az FBI különleges egységének kulisszatitkai című könyvet 1995-ben írta meg szerzőtársával Douglas, amiben arra vállalkozott, hogy a profilozás elterjedését, fejlődését és gyakorlati tapasztalatait bemutassa és megértesse az olvasóival. Itt is a megértetésen van a hangsúly. Nem pusztán leírja, ő honnan indult, hogyan került az FBI-hoz, a ranglétrán, hogyan lépkedett előre és közben, hogyan jöttek rá, hogy a tanítás, a tudás és a tapasztalat hármasa, hogyan forrt egybe és alakította ki a profilozást. Ennél itt többről van szó.

A könyv nem fikció, tényleg megtörtént eseteket mutatnak be nekünk, tényleg Douglas életével és személyével ismerkedhetünk meg és nem akarják az olvasókat abba a hitbe ringatni, hogy ez csak kitaláció. A könyv nyelvezete viszont nagyon éthető, nem nyomták tele mindenféle szaknyelvi zsargonnal, hogy az olvasónak végül az agya kifolyjon a szemén keresztül. Igazán izgalmas és nagyon félelmetes elmerülni ebbe a világba, rengeteg elgondolkodtató részt tartalmaz a regény, éppen ezért igencsak megtornáztatják a szürke kis agysejtjeinket - hogy klasszikust idézzek.

Douglas az elején megmutatja, micsoda idegfeszültséggel és megterheléssel jár ez a munka. Majd elmeséli az életpályáját és azt, hogyan kezdték el kialakítani a profilozó részleget. Közben pedig részletesen bemutatnak nekünk egy-egy ügyet és interjút a gyilkosokkal. Charles Manson, Ted Bundy, Ed Kemper, Ed Gein, Wayne Williams is helyet kap a könyvben, illetve részletesebben szó van a sorozatból már megismert gyereklábakat csiklandozó tanár esetéről is (többek között).

A szerzők szépen építkeznek, bemutatják, hogy a profilozás nemcsak a sorozatgyilkosok elfogásában, hanem a tárgyaláskor, vagy túszdrámák esetén is milyen jól alkalmazható. Ugyanakkor nagyon nagy erőssége a könyvnek, hogy nem marad tárgyilagos. Nem arról van szó, hogy kapunk egy életrajzot és mellé pár gyilkos portréját. Douglas végig igyekszik velünk megértetni, hogy a profilozás sokkal több annál, mint egyszerű helyzetfelismerés. A profilozóknak meg kell érteniük a gyilkosok indítékait, személyiségét, ugyanakkor az áldozat legalább ilyen fontos. Fontos látni, hogyan reagáltak az adott személyek, amikor elkapták őket. Azt is mindig kiemelik, hogy attól, mert megértik a gyilkosokat, sőt néha még igazán sajnálni is tudják őket (ezzel az olvasó is így van, kicsit félelmetes is ez az érzés), ezek az emberek még bűnösök. Nem akarják felmenteni őket a tetteik súlyossága alól. Azt is látni kell, hogy az őrültek, betegek is mindig tudták, hogy bűnt követnek el, hiszen igyekeztek elrejtőzni, a nyomaikat elfedni, éppen ezért nem menthetőek fel az ítélet alól. Ám nem lehet azt mondani rájuk, hogy született szörnyetegek. Ezt külön kiemeli Douglas, hogy nincs olyan, hogy született gonosz. A hajlam és a körülmények miatt válik valaki gyilkossá.

Nem szabad elfelejteni, hogy a múlt és a gyerekkor, milyen hatással volt az adott gyilkos személyiségfejlődésére. Teljesen át kell éreznie egy profilozónak a gyilkos és az áldozat szerepét. Ismernie kell az élettörténetüket, a világukat, a gondolkodásukat, mert ebből érthetik csak meg a tetteiket. Ha vannak is hasonlóságok, nincsenek egyforma sorozatgyilkosok. Több típusuk van, több kategóriába sorolhatóak és máshogy kell hozzájuk viszonyulni és nincs olyan, hogy egy adott eset megoldása teljesen ráhúzható egy másikra. Éppen ezért nem is való mindenkinek ez a munka, nagyon sokan nem bírják és nem is képesek arra, hogy feldolgozzák és lássák ezeket az eseteket.

A megelőzés legalább olyan fontos, mint az elfogás, ezt több ügy kapcsán is kiemelik, hogy ha akkor ezt, vagy azt tudják, akkor több áldozat még ma is élhetne. Nekik is út közben kellett megtanulniuk, hogyan tudják majd a tudást legközelebb pontosabban és előre felhasználni. Ugyanakkor azt is kiemelik, hogy a profilozó csak segíti a munkát, sok esetben jelen sincsen az adott esetnél, csak tanácsokat, irányokat és útmutatót ad.

John E. Douglas kétségtelenül a profilozás egyik úttörője és igazán érdekes személyiség. Ha valaki azt hiszi, hogy a sorozatban ő Holden Ford, akkor bizony nagyot téved. A sorozatban nyilván "filmesebbé" tettek sok mindent, éppen ezért alakítottak a szereplőkön is. Douglas inkább olyan, mintha a három főszereplőt egybegyúrták volna. Amúgy Douglas volt a mintája Jack Crawford karakterének is, a könyvben szó van arról is, hogy Thomas Harris és A bárányok hallgatnak stábja, miket kérdezett a férfitől és hogyan építette be Harris ezeket az eseteket a könyveibe, majd pedig a filmekbe. A Gyilkos elmék című sorozat jónéhány esetéről is szó van a Sorozatgyilkosokban, sőt Jason Gideon és David Rossi is Douglast mintázza, náluk már tényleg nagyon tetten érhető a hasonlóság.

Én imádtam ezt a könyvet, ugyanakkor nagyon megterhelő volt az olvasása. Szinte minden esetet ismertem, amiről szó van benne, de a nézőpont, ahogyan rávilágítanak ezekre az ügyekre az teljesen más perspektívát követel az olvasótól. Igazán nyitottnak kell lenni ahhoz, hogy megértsük ezeket az eseteket, a gyilkosokat, az áldozatokat és magát a nyomozókat is. A Mindhunter sorozat nagyon jól adaptálta az eddigi történéseket és nagyon várom már a második évadot is, mert a készítők elmondása szerint ebben a Williams-ügy lesz majd a fő vonal és olvasva a könyvet, nem csodálom, hogy ezt választották. Ez az eset ugyanis nagy fordulópont volt a profilozásban. Izgalmas lesz majd végigkövetni a képernyőkön is.

Azt tudom mondani, hogy akit tényleg érdekel a kriminálpszichológia, szeretné megérteni a profilozás művészetét (mert ez bizony az), lelkileg bírja az ilyen megterhelést és képes az előítéleteket, ítélkezéseket félretéve olvasni, annak igazi élményt és gondolkodni valót tud nyújtani ez a könyv.

„A szörnyek valódiak, és a kísértetek is. Itt élnek bennünk. És van úgy, hogy ők győznek.” (Stephen King)

Pontszámom: 10/10.