2009-et írunk. Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér segítséget. A vizsgálódó helyi rendőrök kiderítik, hogy a palackot Dániában dobták vízbe, 1996-ban. Így kerül az ügy a koppenhágai rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályára, azaz Carl Mørck nyomozó asztalára. Carl, valamint segítői, Assad és Rose gyorsan rájönnek arra, hogy a levelet egy bizonyos Poul Holt írta, akit öccsével együtt raboltak el tizenhárom évvel ezelőtt, ám az eltűnésüket annak idején nem jelentették. De élnek, élhetnek-e még, s ha igen, vajon hol?

Ahogyan az eddig megjelent filmek közül is ez volt számomra a legmegterhelőbb, úgy nem volt ez másként sem a könyvek esetében. Én előbb láttam a filmet, mint ahogyan a kezembe vettem a regényt, de ez nem okozott problémát, egyáltalán nem vont le a sztori élményéből. Végig nagyon izgultam, teljesen magával ragadott a nyomozás izgalma, a versenyfutás az idővel és kellően elborzasztó volt az egész eset. Szerintem ebben a könyvben a legborzasztóbb maga a gyilkos és a választott mód, ahogyan nem csak az áldozatait, hanem egy egész családot kínoz meg és be nem gyógyuló károkat okoz. A gyilkos háttértörténete is kellően brutális, kibontakozik előttünk egy sorozatgyilkos profilja.

Az előző részeknél kicsit zavart a Carl magánéletét bemutató vonal, itt azonban már sokkal jobban eltalálta az író a hangsúlyt és jól illeszkedtek ezek a részek a fő vonalhoz. Az Assad személye körül kialakult rejtély is nagyon izgalmas, sajnálom, hogy ez kimaradt a filmből, mint ahogyan Rose karaktere is egyre izgalmasabb. Megértem a filmes változtatásokat, sőt Assad sokkal jobban tetszik az adaptációban, mint a regényben, de Rose-t nem kellene ennyire háttérbe szorítani. A filmben alig van szerepe, pedig a könyvben bőven kiveszi a részét a nyomozásból. Ráadásul az is nagyon jó, hogy a könyvekben az író figyel arra, hogy megmutassa nekünk, ezek az esetek, milyen hatással vannak a szereplőinkre. A filmben leginkább csak Carl-ra koncentrálnak, sőt jóval túlzóbban mutatják be a hatásokat, mint a könyvben. Sokkal jobban érvényesülnek papíron mind a karakterek, mind pedig az ügy hátterében meghúzódó vallási vonal.

A regényben nyilván nagyobb hely van, jobban ki tudják bontani az eseményeket, a háttér- és mellékszálakat, valamint a karaktereket, de azért sajnálom, hogy ebből nem sok jelenik meg a vásznon. Mondom ezt annak ellenére, hogy imádom a Q ügyosztályról szóló filmeket. Sokkal jobban érvényesülnek papíron mind a karakterek, mind pedig

Azt kell hogy mondjam, a Palackposta baromi megterhelő volt, a skandináv krimik igazi gyöngyszeme. Erős idegzetűeknek ajánlott, viszont aki tesz vele egy próbát készüljön fel, hogy teljesen be fogják szippantani az események, nem fogja tudni letenni még annak ellenére sem, hogy néha nagy késztetést érez majd, hogy inkább ne olvassa tovább. Viszont ugyanúgy elragad minket az érzés, mint a könyv szereplőit és éppen ezért folytatni akarjuk a hajszát ezután az elvetemült gyilkos után, miközben minden pillanatban azért imádkozunk, hogy kevés áldozattal árán kerüljünk ki a sötétségből.

Pontszámom: 10/10