
A horror egén megtalálhatók azok az állócsillagok, melyek nem pusztán megjelennek és fényesen világítanak, hanem bizony utat is mutatnak. Olyan alkotások ezek, melyek mérföldkövekként, hivatkozási alapként szolgálnak. Ezúttal az 1980-as Péntek 13-ról hoztunk nektek pár érdekességet Kulisszák mögött rovatunkban.

1. Tom Savini volt az első, aki csatlakozott a csapathoz. A producerek imádták a Holtak hajnalában végzett munkáját és elsőként őt kérték fel.
2. A forgatás 28 napig tartott.
3. Sean S. Cunningham a fiának szánta Jason szerepét, de a felesége kiakadt az ötlet hallatán, így végül a kis Cunningham fiú kimaradt a projektből.
4. Tom Savini nagyon lelkesedett a filmért. A film bemutatóját követően több hétig járta a mozikat, beült vetítésekre, hogy megfigyelje az emberek reakcióját a vége képsorokat látva.

5. Először Josh-na akarták hívni Jasont, de nem találták elég ijesztőnek ezt a nevet. A Jason onnan jött, hogy a rendezőt gyerekként egy ilyen nevű srác terrorizálta a suliban.
6. Érdekesség, hogy a projektnek a címe volt meg először, majd ehhez írta meg a történetet Victor Miller és Ron Kurtz.
7. Betsy Palmer nem rajongott sem a forgatókönyvért, sem a szerepéért. Pusztán azért vállalta el a filmet, mert kellett neki egy új autó. Miután elolvasta a forgatókönyvet, "egy szarnak" nevezte a filmet. Az évek során azonban Palmer belemelegedett a filmbe, mivel az inkább híressé tette őt, mint hírhedtté.
8. Victor Miller 2 hét alatt hozta össze a szkriptet.
9. A kígyós jelenet nem volt benne a forgatókönyvben. Ki másnak juthatott ilyen az eszébe, mint Tom Savini-nek? Aki amúgy saját élményét mesélte el és ezt végül bele is rakták a filmbe és valódi kígyót használtak.

10. Nem titkoltan a Halloween járt a készítők fejében, amikor életre hívták Jasont.
11. A tábor, ahol forgattak teljesen el volt szeparálva jó mélyen New Yersey erdejében. Mégis akadt egy igen híres szomszédjuk és ez nem volt más, mint Lou Reed, akinek volt egy farmja a közelben. Reed be is ugrott hozzájuk a forgatásra és ott lógott a stábtagokkal.
12. A Halloween filmben sok zenét használtak, a Péntek 13-ban viszont éppen emiatt igyekeztek minél kevesebbet használni.
13. Sean S. Cunningham így határozta meg, milyen színészeket akar a filmbe: "olyanok kellenek, akik jóképű gyerekek és szívesen látnád őket egy Pepsi reklámban."

14. Harry Crosby, aki Bill szerepét játszott a filmben nem más, mint Bing Crosby fia.
15. Victor Miller a "Long Night at Camp Blood" munkacímet adta a forgatókönyvének.
16. Alice szerepére először Sally Fieldet képzelték el.
17. Adrienne Kinget meghallgatták először Brenda, majd Marcie és Annie szerepére is, mielőtt megkapta Alice szerepét. Azért rá esett a választás, mert kitűnően tudott sikoltozni.

18. Adrienne King először a sok erőszak miatt nem akart szerepet vállalni a filmben, de később meggondolta magát.
19. Az utómunkálatok 10 héten át folytak.
20. Mrs. Vorhees keresztnevét a negyedik részig nem tudtuk meg. Abban hangzott el először, hogy Pamelának hívják.
21. Ez az egyetlen olyan Péntek 13 film, amiben a gyilkos beszél és autót vezetet. (Bezzeg Michael... XD)
22. Mississippiben van egy hely, aminek Crystal Lake a neve, illetve Floridában egy ilyen nevű nyári táborhely is van. Jó tudni, hova ne menjünk.

23. A filmet a New Jersey állambeli Blairstownban található Camp No-Be-BoSco-ban forgatták. Ez egy cserkésztábor, amely még mindig működik, és a falon rendegeteg emléktárgyat lehet találni a filmből/ről.
24. A film sikere után Adrienne Kinget egy megszállott rajongó üldözte. Rémülten kérte, hogy a 2. részben a lehető legkisebb legyen a szerepe. A megjelenés után csaknem 20 évig nem vállalt más szerepet
25. Bár Jason maszkja a leghíresebb horrorfilmes álarcok közé tartozik, csupán csak a Péntek 13 harmadik részében került fel először a hokimaszk a karakterrre.
26. A Péntek 13 ikonikus Harry Manfredini dzsesszzenész szerezte. A rendező azt szerette volna, ha a főtémában egy kórus is felhangzana, de nem volt erre pénzük. Végül a zeneszerző egy olcsóbb, ugyanakkor zseniális megoldást választott. A film egyik jelenetében Mrs. Voorhees Jason hangján mondogatja a következő mondatot: „Kill her mommy, kill her!”, Manfredini ebből kiemelte a "kill" és "mommy" szavakat. Ezeket használta aztán fel és a saját, suttogó hangján vette fel azt, hogy: „ki, ki, ki, ma, ma, ma”.

27. A film története 1958. június 13-án veszi kezdetét. Mrs. Voorhees elmondása szerint Jason azelőtt egy évvel fulladt bele a tóba, tehát 1957-ben. Űérdekesség, hogy 1957-ben született a Halloween-filmek maszkos gyilkosa, Michael Myers is. Véletlen volna?
28. Jasont csak a film 1 óra 16 perce után említik név szerint.
29. Brian DePalma a következőt mondta arról a részről, amikor Jason kiugrik a vízből - mely jelenettel a Carrie előtt akartak a készítők tisztelegni -, hogy: "Tetszett", majd hozzátette: "Láttam, hogy ez jön..."
30. A nyitóhétvégén a film kb. több mint tízszeres bevételt hozott, mint amennyi a gyártási költsége volt.