A Végső állomás 2000-ben indult útjára és bizony 5 részig jutott. Nem is csoda, hiszen az alaptörténet bőven megengedi azt, hogy további filmekben bontsák ki. A franchise részei meglepő módon elég egyenletes teljesítményt nyújtottak (bár a negyedikért azért járna egy szolárium a készítőknek...). A Kulisszák mögött rovatunkban ezúttal, a most 20 éves első részről hoztunk el nektek pár érdekességet.
1. A tanárnő Valerie Lewton egy híres B-horrorfilmes producer, Val Lewtonról kapta a nevét. Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Cat People (1942), I Walked with a Zombie (1943) vagy a The Body Snatcher (1945).
2. A történetet egy elvetett X-akták rész adta, amit az 1984-es Sole Survivor című film ihletett meg.
3. Azért egy John Denver szám szól a filmben, mert az énekes repülőgép-szerencsétlenségben veszítette életét.
4. Kerr Smith és Sean William Scott bevett pár gyógyszert mielőtt leforgatták volna a repülőgép-szerencsétlenséget és félig aludtak a jelenet forgatása közben. Ezért nem mutatták őket közelről.
5. Clear kunyhója ugyanaz volt, mint az 1999-es A szörnyben (Lake Placid).
6. A nyitó szerencsétlenség bemutatása ebben a filmben volt a legrövidebb.
7. A legtöbb karakter nevét egy-egy fekete-fehér érás horrorikonról nevezték el: Chaney (Lon Chaney); Waggner (George Waggner rendező); Browning (Tod Browning rendező); Larry Murnau, (F.W. Murnau rendező); Schreck (Max Schreck); Blake Dreyer (Carl Theodor Dreyer rendező); Howard Siegel (Don Siegel rndező); Billy Hitchcock (Alfred Hitchcock).
8. Amikor Alex a szobájában olvassa a magazint, egy bagoly bukkan kint fel. Sok kultúrában a bagoly a halál jele.
9. A filmben meggyilkolt elnökökre/majdnem elnökökre is utalnak. Lewton bögréjének felirata Abraham Lincolnra, Carter kocsijának rendszámtáblája (RFK) Robert Kennedyre, valamint a repülőtér pedig a JFK volt, ezzel John F. Kennedyre utaltak.
10. Dél-Korában Destination, Kínában pedig The Death God Comes címmel forgalmazták.
11. Devon Sawa 21 évesen alakította a 17 éves Alexet.
12. Alex teljes neve: Alex Theodore Browning.
13. 23 millió dollárból készítették a filmet. A film összbevétele 112 880 294 dollár volt.
14. Összesen 292-en halnak meg a filmben.
15. Azt a jelenetet, amiben Terryt elüti egy busz 3 napig forgatták.