Na, most aztán biztos mindenki csodálkozik, aki nem ismeri Michael Crichton könyvét, hogy mit keres az oldalon, de az Őslénypark abszolút sci-fi thriller, ellentétben a belőle készült filmekkel - bár én a Jurassic Park franchise-t is bőven suspense-be sorolom, ezért majd biztos kapok a fejemre.

Na, most aztán biztos mindenki csodálkozik, aki nem ismeri Michael Crichton könyvét, hogy mit keres az oldalon, de az Őslénypark abszolút sci-fi thriller, ellentétben a belőle készült filmekkel – bár én a Jurassic Park franchise-t is bőven suspensbe sorolom, ezért majd biztos kapok a fejemre.

A Jurassic World után úrrá lett rajtam ismét a dinoszaurusz láz, és meg vagyok veszve, hogy átélhettem én is a mozis, dinó, nosztalgikus kalandot, amit 93-ban nem tudtam. Miután kijöttem a moziból rögtön meg is rendeltem Crichton könyvét, és ahogy kézhez kaptam bele is vetettem magam az ő véres, félelmetes történetébe.

A legnagyobb különbség a filmek és a könyv között, hogy utóbbi tényleg elképesztően durva, mellőzve minden családias vonást. A karakterek rendkívül összetettek, történetük, motivációjuk sokkal kidolgozottabb, mint az első filmben, de ott nem is a karakterfejlődés volt a lényeg, hanem a dinók.

A nyitójelenet ismerős lehet az Elveszett világból, a kompik megtámadnak egy kislányt, de senki sem tudja miféle új állatfaj volt a tettes és hogyan került oda. Szép lassan Isla Nublarra kalauzolja az olvasót Crichton, ahol a nagyravágyó milliárdos, John Hammond laborjaiban régen kihalt hüllőket kotyvasztottak. Hammond jelleme szöges ellentétben van azzal, akit megismerhettünk Steven Spilberg alkotásában. Okoskodó, nagyravágyó, felelőtlen, pénzsóvár, más véleményével pedig semmit nem törődik, megalkottatja ezeket az új életformákat, melyeket korlátoz, elkerít, de közben semmit sem tud róluk, csak a dollárhegyeket látja bennük. Minden karakter főszerepi pozíciót tölt be, kezdve Denis Nedry-től, Muldoonon keresztül Alan Grant-ig.

Nagyon furcsa volt olvasni, mert nem csorbította a film élményét, csupán csak szélesebbé tette a látókört, az agyamban közben pörögtek a jelenetek, és a fejezetek kiegészítették azokat, értelmet adva sok megválaszolatlan kérdésnek. A dinók mellett főszereplők az emberek, a két faj küzdelméről szól ez a könyv, és a mára már közhelynek számító – de igaz – üzenettel; a természettel nem lehet szórakozni.

A sok információ és részlet miatt, bár olvasmányos, én elég lassan haladtam vele, mert tényleg mindenre oda kellett figyelni. Ami felháborított az a rengeteg elgépelés, és hiba a magyar fordításban, nem is értem, hogy lehetett így kiadni valamit, s bár én az első kiadást szereztem meg, tudtommal az újban még több a hiba.

Természetesen kitérek a szigetre és a dinókra is. A könyvben sokkal grandiózusabb maga a park, mint a filmben, sokkal, több állattal. Örültem volna, ha a könyv végén van pár lap, amin az előforduló dinók képeit láthatnánk, mert bár egyeseknek tudom a nevét, a többinek utána kellett néznem, leírás hiányában, mert Crichton egyértelműnek vette, hogy mindenki ismeri latin névről ezeket az állatokat. Természetesen megértem, hogy nem lehetett mindent bemutatni, ha összerakjuk mind a négy filmet, akkor megkapjuk a könyv élővilágát és a parkot, hisz minden film merített ebből. Hangulatilag inkább hajaz a Jurassic World-re, ennek fényében pedig végkép nem értem egyesek fanyalgását, azt el tudom fogadni, hogy nem lett mindenkinek kedvence, mint nekem, de egy abszolút jó folytatás született.

Összességében lelkesen tudom ajánlani az Őslényparkot, mert kibővíti a Jurassik Park univerzumát, szinte egy útikalauz, melynek köszönhetően mi magunk is beléphetünk a parkba, hogy mindent szemügyre vegyünk és rettegjünk!Na, most aztán biztos mindenki csodálkozik, aki nem ismeri Michael Crichton könyvét, hogy mit keres az oldalon, de az Őslénypark abszolút sci-fi thriller, ellentétben a belőle készült filmekkel – bár én a Jurassic Park franchise-t is bőven suspensbe sorolom, ezért majd biztos kapok a fejemre.

A Jurassic World után úrrá lett rajtam ismét a dinoszauruszláz, és meg vagyok veszve, hogy átélhettem én is a mozis, nosztalgikus dínókalandot, amit 93-ban nem tudtam. Miután kijöttem a moziból, rögtön meg is rendeltem Crichton könyvét, és ahogy kézhez kaptam, bele is vetettem magam az ő véres, félelmetes történetébe.

A legnagyobb különbség a filmek és a könyv között, hogy utóbbi tényleg elképesztően durva, mellőzve minden családias vonást. A karakterek rendkívül összetettek, történetük, motivációjuk sokkal kidolgozottabb, mint az első filmben, de ott nem is a karakterfejlődés volt a lényeg, hanem a dínók.

A nyitójelenet ismerős lehet az Elveszett világból, a kompik megtámadnak egy kislányt, de senki sem tudja, miféle új állatfaj volt a tettes és hogyan került oda. Szép lassan Isla Nublarra kalauzolja az olvasót Crichton, ahol a nagyravágyó milliárdos, John Hammond laborjaiban régen kihalt hüllőket kotyvasztottak. Hammond jelleme szöges ellentétben van azzal, akit megismerhettünk Steven Spielberg alkotásában. Okoskodó, nagyravágyó, felelőtlen, pénzsóvár, más véleményével pedig semmit nem törődik, megalkottatja ezeket az új életformákat, melyeket korlátoz, elkerít, de közben semmit sem tud róluk, csak a dollárhegyeket látja bennük. Minden karakter főszerepi pozíciót tölt be, Denis Nedrytől kezdve Muldoonon át Alan Grantig.

Nagyon furcsa volt olvasni, mert nem csorbította a film élményét, csupán csak szélesebbé tette a látókört, az agyamban közben pörögtek a jelenetek, és a fejezetek kiegészítették azokat, értelmet adva sok megválaszolatlan kérdésnek. A dínók mellett főszereplők az emberek, a két faj küzdelméről szól ez a könyv, és a mára már közhelynek számító - de igaz - üzenettel: a természettel nem lehet szórakozni.

A sok információ és részlet miatt, bár olvasmányos, én elég lassan haladtam vele, mert tényleg mindenre oda kellett figyelni. Ami felháborított, az a rengeteg elgépelés és hiba a magyar fordításban, nem is értem, hogy lehetett így kiadni valamit, s bár én az első kiadást szereztem meg, tudtommal az újban még több a hiba

Természetesen kitérek a szigetre és a dínókra is. A könyvben sokkal grandiózusabb maga a park, mint a filmben, sokkal, több állattal. Örültem volna, ha a könyv végén van pár lap, amiken az előforduló dínók képeit láthatnánk, mert bár egyeseknek tudom a nevét, a többinek utána kellett néznem, leírás hiányában, mert Crichton egyértelműnek vette, hogy mindenki ismeri latin névről ezeket az állatokat. Természetesen megértem, hogy nem lehetett mindent bemutatni, ha összerakjuk mind a négy filmet, akkor megkapjuk a könyv élővilágát és a parkot, hisz minden film merített ebből. Hangulatilag inkább hajaz a Jurassic Worldre, ennek fényében pedig végkép nem értem egyesek fanyalgását, azt el tudom fogadni, hogy nem lett mindenkinek kedvence, mint nekem, de egy abszolút jó folytatás született.

Összességében lelkesen tudom ajánlani az Őslényparkot, mert kibővíti a Jurassic Park univerzumát, szinte egy útikalauz, melynek köszönhetően mi magunk is beléphetünk a parkba, hogy mindent szemügyre vegyünk, és rettegjünk!

Szerintem: 10/10