A különböző filmkészítők sokféle hibát követhetnek el, amitől még szerethető lesz a filmjük, de a néző szempontjából a legdühítőbb dolog az, amikor átverve érzi magát a film megtekintése után. A Sötét kontinens alcímet viselő Monsters 2 után pedig pontosan ezt éreztem.

Igaz, az azóta már a Godzillát is megjárt Gareth Edwards által rendezett első felvonás sem volt az a szörnymutogatásban aktív, akciódús darab, de a második epizód előzetese egy pörgős, szörnytrancsírozós kalandot ígért. Ehelyett kaptunk egy háborús drámát, melyben a szörnyek jelenléte igazából teljesen felesleges.

Értem én, hogy újabban az a trendi Hollywoodban, hogy a háborút ilyen meg olyan oldalról mutassuk be kritikus módon, annak mindenféle borzalmával és árnyoldalával együtt, de ennek bemutatásához nincs semmi szükség sci-fi-elemekre és nagy költségvetésű látványelemekre. Nem hiába van ennek a témának egy külön műfaja, mely ezen extrák nélkül is hellyel-közzel jól működik.

A Monsters 2-ben alapvetően meglett volna a potenciál, hogy valami maradandót alkosson, de ehhez hűnek kellett volna lennie a címhez. Persze lehet mondani a megtekintés után, hogy a Monsters, vagy írjuk magyarul, Szörnyek, valójában magukra az emberekre utalnak, de ennek a franchise-nak - hiszen két film után már nevezhető annak - District 9-szerű társadalomkritikát kellene megfogalmaznia úgy, hogy közben az idegen létformák szerves részét képzik a cselekménynek.

Ezzel pedig nagyon mellélőttek, hiszen a majd kétórás filmben van maximum 25-30 perc olyan jelenetekből, ahol a polipszerű lények is a képernyőn vannak. Pedig az egész cselekménynek ők a katalizátorai, miután megszállják a Közel-Keletet. Természetesen Amerikának be kell avatkoznia, mielőtt a fertőzés továbbterjedne az egész bolygón (mondjuk az nem kerül megválaszolásra, hogy az első részben szintén fertőzött Mexikóval mi lett?), azonban a hatékony bombázások nemcsak a szörnyeket irtják ki, hanem a civil lakosságot is, ami miatt a helyi arabok az amerikaiak ellen fordulnak.

Négy detroiti barát viszont útra kel Amerikából, hogy megkapják végre az élettől azt a kalandot, amit majd büszkén mesélhetnek unokáiknak. Ők is, csakúgy, mint a néző, annak reményében vágnak neki az egésznek, hogy a szörnyektől megmenthessék az embereket, azonban a Közel-Keleten inkább a hazaiak jelentenek veszélyt, mintsem az idegen létformák, melyek fura mód csak nem akarnak kipusztulni, hiába irtják őket rendesen.

Sokáig tényleg csupán egy kalandnak fogják fel hőseink a közel-keleti túrát, mígnem éles helyzetbe nem kerülnek, és szembesülnek azzal, hogy ez nem játék: itt a túlélés a cél. Míg a fiatalokban ez világossá válik, addig a rangidős katona viszont kitart a rájuk bízott feladat mellett, ezzel halálra ítélve végső soron az egész osztagot.

A szörnyekről persze kiderül időközben, hogy nem többek puszta háborús ürügynél - a valósággal párhuzamot állítva akár tekinthetők iraki biológiai fegyvereknek is, azzal a különbséggel, hogy a szörnyek valóban ott tartózkodnak a Közel-Keleten. Azonban amíg nem bántják az idegeneket, ők sem bántanak senkit. A "bennszülöttek" meg is tanultak velük harmóniában együtt élni, de erre a kolonizáló, hódító amerikaiak képtelenek, kimondva ezzel a súlyos kritikát a 2000-es évek amerikai hadpolitikájával kapcsolatban.

Sajnos ezt már jobb alakításokkal és jobb forgatókönyvvel is megfogalmazták korábban, úgyhogy a Monsters 2 katarzisa elmaradt számomra. Lehet bennem van a hiba, de lehet a készítők koncepciójában: ha adva volt egy ilyen ígéretes cím az első felvonásnak köszönhetően, akkor nem kellett volna a háttérbe szorítani a címszereplőket mind a játékidő, mind a szerepük fontosságát illetően. Mert ha másfél órányi emberek közti lőharcot akarok megtekinteni, akkor egy háborús filmet választok ki magamnak, nem pedig egy sci-finek beharangozott és bekategorizált alkotást. Nem szeretem, ha átvernek, és ezért nem is tudok ennek a filmnek 3/10-nél többet adni.

IMDb | mafab