Bajban vagyok. Bajban, mert a sorozat aktuális epizódjáról szerintem nehéz írni. Az első résszel kapcsolatban azt írtam, hogy minőségi sorozat lehet az Electric Dreams. Ezt az állításomat ez a rész is alátámasztja, mégis úgy érzem az igazi áttörés még várat magára. Ebben a filmben is szembesülhetünk a sci-fi sajátosságaival, mégis inkább úgy érzem ebben a részben a műfaji jellemzők háttérbe szorultak, kulisszaként szolgálnak csupán az emberiség egyik – ha nem a legnagyobb – kérdéskörének boncolgatásához, az elmúláséhoz.
Az epizód két főszereplője Norton (Jack Reynor - Transformers: Age of Extinction /2014/, Detroit /2017/) és társa Andrews (Benedict Wong – Annihilation / 2018/, Doctor Strange /2016/) a távoli jövőben bonyolítanak le kirándulásokat egy utazási iroda alkalmazottjaiként. Az utazások során az univerzum különböző látványosságait mutatják meg az érdeklődőknek – akár különböző látványfokozó technikák segítségével is. Életük átlagos és szürke, a kitörés legkisebb lehetősége is tűnő árny csupán számukra. Ez azonban hirtelen megváltozik, amikor egy idős, siket hölgy, Irma (Geraldine Chaplin - Doctor Zhivago /1965/, Chaplin /1992/) és annak droidja, RB29 keresi fel a párost. Az idős asszony hatalmas összeget ígér a két férfinek, ha hajlandóak elvinni családja szülőbolygójára, a Földre. Andrews unszolása és egy szebb jövő ígérete meggyőzi Norton-t, aki így végül beleegyezik a soron kívüli utazásba, így végül négyen indulnak el a Föld felé. A probléma csupán annyi, hogy a bolygó már régen nem létezik…
Alapvetően egy kamaradrámát láthatunk, olyan témával a középpontjában, ami kortalannak tekinthető. Nem csak a halállal és annak elfogadásával foglalkozik a film, érinti a párkapcsolati problémákat és valamilyen szinten a reinkarnáció témakörét is. Szomorú és mégis reményteli történet Irma utolsó útjáról. Mese arról, hogy mit keresünk, mi az igazán fontos, és arról hogy mindenki megtalálhatja a helyét, még akkor is, ha ez a hely fizikai értelemben már nem része a realitásnak.
A színészek jól teljesítenek, a karakterek és a párbeszédek is jól megírtak. Amiért mégis igazán ajánlani tudom az epizód megtekintését az a mondanivaló. Mindannyian dolgozunk, keressük a helyünket, a párunkat, a jobb és szebb élet lehetőségeit. Hajlamosak vagyunk azonban azt elfelejteni, hogy az időnk véges és eljön majd az mikor már nem lesznek annyira fontosak életünk azon pillanatai, melyeket most még jelentőségteljesnek érzünk. Abban a pillanatban talán a múlt felé fordulunk majd, elmerülünk emlékeinkben és haza vágyunk – jelentsen ez bármit is számunkra. És akkor – kis szerencsével – megérkezünk oda ahová mindig is tartoztunk…
„Tudod, mit jelent a halál? Megmondom, mi az. A halál az, amikor az élők elfelejtenek! Hogy milyen volt az illatod, hogy néztél ki, hogy csengett a hangod és a nevetésed! Még ha van is túlvilág, az én halálom az lesz, amikor folytatod az életedet nélkülem, amikor már nem emlékszel a szemem színére vagy arra, milyen hosszú volt a hajam...” - J. R. Ward
7/10