Szülővárosomban a ’90-es évek első felében építették ki a kábeltelevíziós szolgáltatáshoz szükséges hálózatot. Emlékszem mennyire izgalmasnak tűnt egykoron a jól megszokott adók után idegen nyelvű, sokkal színesebb csatornakínálat műsoraiból kiválasztani azokat az – akkor még ismeretlen – filmeket, amik felkeltették érdeklődésemet. Azokban az időkben láthattam először olyan klasszikus alkotásokat, mint például a ’78-as Halloween vagy a ’84-ben debütált A Nightmare on the Elm Street - Rémálom az Elm utcában. Zsenge fiatal korom meghatározó élményei voltak ezek a filmek. Nem számított, hogy éjszaka voltak műsoron. Nem számított, hogy nem értettem a szövegüket. A történetük, a hangulatuk, az általuk keltett érzések örökre belém égtek és valószínűleg ezeknek köszönhetően írom most ezeket a sorokat is. Élénken él bennem egy emlék. Édesapámmal ültünk akkor a televízió előtt. Őt már elragadta az álmok világa én viszont izgalommal telve vártam a műsorújságban szereplő filmet, Carpenter 1987-ben bemutatott – általam a mai napig kedvelt – a Prince of Darkness - A sötétség fejedelme című klasszikusát. Azonban műsorváltozás lehetett, mert nem a várt film képkockái kezdtek el peregni azon a kései órán. A horror, amit akkor műsorra tűztek Tobe Hooper ’82-ben készült alkotása volt, a Poltergeist - Kopogó szellem. Tisztán emlékszem a fára, a csontvázakra, a bohócbabára és természetesen arra a – azóta már a popkultúra részévvé vált – klasszikus jelenetre, amikor a kis Carol Anne-t alakító, Heather O'Rourke ül a televízió fehér zajt árasztó képernyője előtt. Felejthetetlen képek és pillanatok voltak...

Az eredeti Poltergeist igazi kasszasiker lett. Nem is lehetett kérdés, hogy szériává bővítik majd a filmet, ami gyorsan be is következett. 1986-ban megjelent a film második, ’88-ban pedig a harmadik része, amik – nem meglepő módon – egyre gyengébb minőséget képviseltek. Ez pedig meglátszott a kritikákon és a bevételeken is – leginkább a harmadik rész esetében – ezért az MGM illetékesei úgy döntöttek pihentetik az egykor jelentős jövedelemforrásként is szolgáló kopogó szellemeiket és visszaküldik őket abba a világba, ahová valóban tartoznak. Hosszú évtizedek teltek el, a lelkek nyugalomra találtak. Ez azonban nem tarthatott örökké, mivel 2015-ben elérkezetnek látták az időt arra, hogy egy remake/reboot formájában feltámasszák a franchise-t. Az új rész megjelenésekor nem láttam a filmet, de a napokban bepótoltam ezt a lemaradásomat és kíváncsian ültem le a televízióm – egyáltalán nem fehér zajt sugárzó – képernyője elé.

A Bowen család – Eric (Sam Rockwell) és Amy (Rosemarie DeWitt) valamint három gyermekük – új házba költözik. A ház tágas és első pillantásra tökéletes választásnak tűnik egy család számára, azonban már az első este rá kell ébredniük, hogy más entitással – sőt entitásokkal – is kénytelenek osztozni az otthonukon. A ház sötét titkokat rejteget, mivel nem csak a múltja, hanem a jelene is veszélyt jelent minden ott tartózkodó számára. Bowen-ék azonban igyekeznek figyelmen kívül hagyni a baljós jeleket, egészen addig még a lányukat – a kis Madison-t (Kennedi Clements) – magához nem ragadja egy ismeretlen erő. Arra a síkra, ami bár távol áll a fizikai valóságtól, mégis rettentően közel van hozzá. A család szakértők segítségét kéri, és együtt próbálják meg legyőzni a túlvilági hatalmakat és visszaszerezni a kislányt…

Gil Kenan rendező – Rém rom/2006/ - munkájánál minden adott volt a Poltergeist franchise újragondolásához. Az alkotók Steven Spielberg eredeti történetét és forgatókönyvét használták fel, a projekt felett pedig ott bábáskodott Sam Raimi – az Evil Dead filmek atyja – is. És mit sikerült ebből az ígéretes alapanyagból létrehozni? Hát az igazat megvallva sajnos nem sokat. A rendezés, a színészi játék, a megvalósítás, mind-mind erős közepesre képes csak vizsgázni. Érződik a mozin, hogy szerették volna kiaknázni a történetben rejlő lehetőségeket, de sajnos körülbelül félúton elfogy a lendület és egy átlag horror képét képes csak mutatni a film. Véleményem szerint a Poltergeist abszolút csúcspontja a másik sík bemutatása, amit rövidsége ellenére is rendkívüli módon élveztem. Talán nem ártott volna kicsit jobban elmélyedni ebben a másik világban. Sokat tudott volna adni a film értékéhez.

Összességében elmondható, hogy a 2015-ös Kopogó szellem tipikus remake lett, egy alapmű modernizált változata, ami talán felkeltheti a mai kor nézőinek figyelmét is. Az igazság az, hogy ez csak azokra lesz igaz, akik még ismerkednek a horror műfajával vagy éppen a Poltergeist filmekkel. Nekik talán többet jelent majd ez az alkotás. A veteránok semmit sem fognak veszíteni, ha kihagyják. Az ő szellemeik még odaát várnak arra, hogy újra a fizikai síkra léphessenek. Addig pedig nekünk is várnunk kell…