- Szerző: Gaerity
- Misztikus
- 2025.02.03. 16:00:00
- #horror#pszichológiai thriller#Jelenlét#filmkritika#pszichológiai dráma#Presence#thriller#családi dráma#creepyshake#kritika#dráma
Előző
[Pszicho]
The Devil's Bath / Des Teufels Bad
A filmipar sajátos jellegzetessége az, hogy elég egy szokatlan ötlet, egy egyedi látásmód ahhoz, hogy örök érvényű klasszikusok születhessenek. Erre remek példa a műfajteremtő, ’99-es The Blair Witch Project, ami a remek gerilla marketingjével és a found footage alapvetéseinek lefektetésével gyakorlatilag letarolta a pénztárakat. A boszorkány története – főleg azoknak, akik egykoron moziban látták a filmet – zsigeri élményt garantált. Olyan elemi erejű rettegést, amit számtalan nagyobb költségvetésű, modernebb technikával készült későbbi mozi sem volt képes még csak megközelíteni sem. A hasonló alkotások sajátossága az, hogy a perspektíva megváltoztatásával képesek a nézőket bevonni a történések forgatagába. A kamera – és ezáltal a néző – már nem csupán külső szemlélő, többé válik egyszerű megfigyelőnél. Része lesz a nagy egésznek, sőt nem csak része, hanem alapköve is – mint azt megtapasztalhattuk Raimi ’83-as klasszikusában is. Steven Soderbergh, amerikai rendező is egy hasonlóan szokatlan filmmel jelentkezett tavaly a Sundance Filmfesztiválon. A koncepció pedig igazán ígéretesnek tűnt. Egy kísértettörténet, melyet az entitás szemszögéből izgulhatnak végig az érdeklődők. Mondanom sem kell, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésemet a film. Végre egy mű, ami tud és akar is szakítani a bevett sémákkal. Nem is kell más, csak egy erős történet, jó színészek és el is készülhet az utóbbi idők leghatásosabb alkotása. A közelmúltban volt szerencsém látni a filmet, azonban vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban.
A Payne család új házba költözik, egy olyan környéken, ahol biztosíthatják gyermekeik – Tyler (Eddy Maday) és Chloe (Callina Liang) – számára azokat az előnyöket, amikről szerényebb körülmények között élő társaik álmodni sem mernének. Tyler-re szép jövő és fényes sportkarrier vár, Chloe számára viszont legjobb barátnője elvesztése miatt lehet kedvező hatással a környezetváltozás. A házon azonban egy ismeretlen entitással kénytelenek osztozni, aki az idő múlásával egyre intenzívebben adja jeleit létezésének…
Soderbergh ígéretesen indít, a kezdetekben még üres házban bolyongó szellem remekül rezonál a halállal bekövetkező változás súlyosságára. Az entitás szemein keresztül fokozatosan látunk bele a család dinamikájába. Megismerjük az abszolút domináns anyát, Rebekah-t – akit Lucy Liu formál meg hitelesen –, Chris-t, aki egyfajta villámhárítóként funkcionál a családban. Látjuk és érezzük Chloe fájdalmát és útkeresését, amit tinédzserként mindannyian átéltünk. Sőt Tyler bizonyítási kényszere is tetten érhető a film lassabb folyású első felében. Ez a mozi lényegi magva, valójában az ekkor látottak azok, amik gondolatokra késztetnek minket, amik érzéseket váltanak ki a nézőkből. A hibás döntések, az elhallgatott titkok, az apró családi diszfunkciók bemutatásának köszönhetően válik a film azzá, aminek valójában szánták. Családi drámának. Mert ez az alkotás így képes igazán működni. Kamaradrámaként. Ennek köszönhetően azok, akik egy friss kísértettörténetre vágynak csalódni fognak. A természetfeletti szál ugyanis nem több óvatosan adagolt, egzotikus fűszernél. Fűszernél, amit a rendező nem mindig használ megfelelően. Az entitás énjét ügyesen csak a film végén fedi fel, azonban a narratíva – véleményem szerint – megbicsaklik. A „médium” megjelenése és az általa felfedett részletek valamint az, hogy a szellemvilágban rekedt lelkek érzékelése milyen módon változik meg az általunk ismert realitáshoz képes érdekes, ugyanakkor egyfajta önigazolás is a film szempontjából. A múltat és a jelent egyszerre megélő entitás zavartsága, éntudatának hiánya csupán történeti szempontból indokolt. Az okkult hagyományok egyhangú vélekedése ugyanis az, hogy halálunk után – az idő előrehaladtával – egyre jobban veszítjük el önmagunkat. Itt gyakorlatilag pont az ellenkezőjét tapasztalhatjuk meg… Ennek köszönhetően számomra a záró fordulat jelentősen veszített az erejéből.
A rendezés megbízható iparos munka benyomását keltette. A színészek is ezt az attitűdöt vették fel, leszámítva a főszerepet alakító Callina Liang-ot, akire olyan erős fókusz vetült az alkotásban, hogy gyakorlatilag rajta állt vagy bukott a projekt sikere. Ezt a filmet ő viszi el a hátán. A fiatal színésznő hitelesen játszik és emeli az alkotás színvonalát – még akkor is, ha néha felfedezhetőek játékában karakteridegen rezdülések is. Liang kisasszony mellett elismerést érdemel még az operatőri munka, ami lehetővé teszi azt, hogy azonosulni tudjunk az alaktalan entitással. Ezen múlt minden, mégis remekül vizsgáztak e tekintetben az alkotók.
A film összességében egy erős családi dráma és egy remek ötlettel megfűszerezett közepes természetfeletti thriller. Ha az előbbit keressük bátran ajánlható, ha az utóbbit, akkor sokkal jobb alternatívát is választhatunk. A Presence az áldozat filmje. Az áldozaté, amit hajlandóak vagyunk meghozni a másik emberért. Ennek jelentőségét pedig csak a szülök, a testvérek és a szerelmesek ismerhetik igazán. Ez az, amit nem hallhatunk elégszer. Nem veszítünk semmit, ha ezúttal egy szellem suttogja a fülünkbe…
![]() | ![]() | 70% |
Érdekes – bár pontatlan – természetfeletti szál | …ami nem képes igazán erőssé válni | |
Remek családi dráma | Középszerű thriller | |
Ígéretes koncepció… | Az antagonista történetszála nélkülözi a valódi mélységet |