Néha jólesik csak úgy keresgélni filmek után és minden előzetes tudás nélkül kiválasztani találomra egyet. Így akadt a látóterembe a Saloum. Fogalmam se volt róla, hogy milyen film, miről szól, viszont megfogott, hogy afrikai alkotás, ami azért elég ritkán bukkan fel, pedig a kontinens maga a misztikum, a kegyetlenség és a szépség csodás egyvelege. Lássuk, hogy mindez megjelent-e az említett alkotásban.

Három férfi szalad a sivatagban, az egyik hátán egy elkábított negyedik emberrel. Harcedzett zsoldosok, akik egy drogbárót menekítenek éppen ki szorul helyzetéből. Ők „Bagnui hiénái”, akikről suttogva mernek csak beszélni az itt élők és legendák őrzik (rém)tetteiket. Harcostársak, kegyetlen gyilkosok, akik most szorult helyzetbe kerültek. Gépük lezuhant és kénytelenek valami menedéket találni. A közelben egyetlen ilyen hely van: Saloum.

Nyilván lehetne még írni a történetről, de elég az hozzá, hogy baljós események veszik kezdetüket, a hiénák vezetője, Chaka pedig nagyon furcsán viselkedik. Látjuk, érezzük, hogy nincs minden rendben sem vele, sem pedig a hellyel és nem igazán értjük, hogy miért viselkedik így egy gyilkológép. Aztán persze mindenre fény derül, de jobb ha erre a film nézése közben jövünk rá és nem olvasgatunk nagyon utána. Ugyanis ebben a rejtélyességben van a film ereje.

Mint mondtam Afrika egy titokzatos világ, ami nekünk kifejezetten izgalmas felfedezés. Lehet, hogy a történet nem feltétlenül a legösszetettebb, vagy fordulatosabb, de nem is kell annak lennie. Olyan helyszínen játszódik, ami önmagában megadja a hangulatot és a félelemérzetet. Szenegál tengerpartja, a halászviskók, a hiedelemvilág egészen pompás alapokat ad nekünk, melyekre jól építkeztek a film készítői. Itt végre nem hat nevetségesen a csontfogas nyakláncban kántáló alak. Itt értelme és helye van ennek.

A másik nagy erősség a film narratív szerkezete és mögöttes mondanivalója. A bennünk lakozó sötétség elszabadulása. A háború kísértetei és a bűnök, melyek árnyéka nagyon hosszúra nyúlik. A bosszú, ami soha nem lehet tisztás, hanem egy sűrű, sötét erdő, melyből alig van kiút. Ha egyáltalán van. Gyönyörű ötvözetet alkot mindez a filmben, mely bőven ad gondolkodnivalót a nézőjének. Közben pedig mozgat, kalauzol a világok és műfajok között és mint mondtam, itt a természetfelettinek tényleg organikus helye van.

Technikailag van egy-két gikszer a filmben (a digitális megvalósítással akadtak gondok), de mindezt ellensúlyozza a gyönyörű operatőri munka. A nagytotálok, a természeti adottságok letaglózó erejű képi megjelenítése. A hangokkal, illetve azok hiányával való játék. A színek kavalkádja, mely a tájhoz tartozik, abból merítkezik. Itt ez nem esztétikai fontosságú, hanem a perspektíva és atmoszférateremtés szerves része. A hely, ahol vagyunk legalább annyira fontos, mint az emberek, akiknek a sorsát végig követjük. A színészekre se lehet egy szavunk se. Yann Gael kifejezetten erős alakítást nyújt.

Engem elvarázsoltak. Nem pusztán amiatt, mert jó volt kitörni egy kicsit a megszokott filmes narratívákból, helyszínekből. Kifejezetten jó látni, amikor nem lemásolni akarnak valami „nyugatit”, hanem a saját kultúrájukból, hiedelemvilágukból, természeti adottságaikból építkeznek a filmesek. Ezzel lehet igazán különlegeset létrehozni a vásznon és ez az autentikusság most - minden apró hiba ellenére - sikerült Jean Luc Herbulot-nak. Remélem tovább haladnak ezen az úton és az afrikai filmgyártás is felkerül a filmes térképre. Hely és igény van rá.

IMDb