
Minden évben van egy olyan horrorfilmes élményem, amire egyáltalán nem számítottam. Az nyilván gyakorta megesik, hogy sokkal jobbat remélek, mint amit aztán átélek egy-egy film megtekintése kapcsán. Az már jóval ritkábban fordul elő, hogy meglepnek, de a jó értelemben. Annyi spoilert most engedélyezek magamnak, hogy előre elmondom, hogy Sean Byrne alkotása bitangul elkapott és a lehető legjobb értelemben.

Zephyr egy igazán talpraesett szörfös csaj. Tucker pedig azzal foglalatoskodik, hogy a hozzá betévedő turistákat cápalesre viszi a hajóján. Aztán van, amelyik megeteti az állatokkal. Zephyr pechére Tucker kiszemeli magának és ekkor kezdetét veszi az élet-halál harc közöttük. Na meg a cápákkal.

A sztori nem bír nagy fordulatokkal és pofonegyszerű a cselekményvezetés is. Ám olyan jó érzékkel csinálják a készítők, lazán és egyszerűen, hogy az első percétől az utolsóig egy rohadt jó és szórakoztató élményben van részünk. Ennek a filmnek van stílusa. Nagyon karakteres alkotás, melynek a képi megjelenítés és az emlékezetes gyilkosa mellett a zenehasználatát mindenképpen érdemes megemlíteni. Baromi jó zenéket használnak, melyek lendületesek, szórakoztatóak, fülbemászók és mindig tök jól illeszkednek a cselekményhez. A másik, amiért nálam hatalmas pacsit kapnak és egyben a film egyik nagy erősségge: végre nem CGI cápákat mutogatnak. Gyönyörű szép felvételeket kapunk igazi cápákról. Láthatunk makócápát, bikacápát és persze bekopog a nagy fehér is, aki fenséges. Gyönyörű az operatőri munka, csodásak a víz alatti felvételek és a nagytotálok. A cápák itt nem szörnyek, hanem a tenger fenséges urai. A szörny a fedélzeten van.

Ha pedig már szörny: másik roppant jó elem az maga a sorozatgyilkos, a módszere és a motivációja. Az utóbbi kettőről most nem írnék bővebben, azt inkább tessék végigkövetni a filmben. Beszéljünk inkább Tucker-ről, aki nagyon szórakoztató. Egy beteg állat nyilván, de rohadt jó karakter és marha bizarr a humora. Egy nagyhangú, a természetben élő fazon, aki nerm tudjuk, hogy miért, de folyton nagyon jól szórakozik. Azzal, hogy cápákkal etet meg embereket. Nagyon hasonlít egyébként az egész habitusa a Wolf Creek Mick Taylor-jára. És ahogyan John Jarratt is maradandó alakítást nyújt, úgy igaz ez Jai Courtney játékára is. Eszméletlen jó, amit csinál és tényleg egy emlékezetes sorozatgyilkossal gazdagítja e zsáner kánonját.

Már sok mindenről szó esett csak épp a főszereplő, Zephyr maradt ki. Aki amúgy tényleg belevaló csaj, kedvelhető karakter. Hassie Harrison hihetően alakítja a mindig csak magára számítható, az életében már sok mindent megélt Zephyr-t, akiről el tudjuk hinni, hogy talán neki van esélye Tucker-rel szemben. Sőt, akár egy cápával szemben is. A hozzá csatlakozó Moses is kedvelhető karakter. Teszem hozzá szeretnék én ilyen szép hasizommal megáldott ingatlanügynökkel találkozni. :)

A cselekmény nagyon pörgös, akciódús, drámával és vérrel teli. Az üzenet is egyértelmű: a veszélyes állatok bizony köztünk járnak. A játékidőt jól kihasználták, egy percig nem éreztem azt, hogy valami felesleges vagy vontatott. Ügyesen alkalmazzák a fordulatokat is. Van persze egy-két túlzás benne (az ujjas jelenetet még nem döntöttem el, hogy tetszik, vagy sem, de talán inkább igen), a végét viszont 5 perccel előbb kellett volna lezárni és ahogyan az egyik karaktert mozgatják az adott helyre az se teljesen hihető, de nem is mondanám nagyon zavarónak. Ennyi könnyelműség belefér, ha közben tényleg érdekes és szórakoztató a mű. A Dangerous Animals egyértelműen az, aminek még plusz mondanivalója is akad és bőven el tudunk gondolkodni Tucker monológjait hallgatva. Számomra az év meglepetése lett ez a film, és most már a Baby Shark se fog ugyanúgy szólni az életben. Hiába, tudnak ezek az ausztrálok!
Pro- Jai Courtney alakítása
- A sorozatgyilkos karaktere
- A csodálatos felvételek
- A cápák új megközelítése
- A zene
Kontra- A vége kissé túlzó
- Van egy-két megkérdőjelezhető történés
Pro | Kontra | 84% |
| Jai Courtney alakítása | A vége kissé túlzó | |
| A sorozatgyilkos karaktere | Van egy-két megkérdőjelezhető történés | |
| A csodálatos felvételek | ||
| A cápák új megközelítése | ||
| A zene |

