Nyilván a magunkfajtának mindennap Halloween, nem korlátozódik a horrorfogyasztásunk pusztán erre a napra. Ugyanakkor mi is szeretünk igazodni az egyik kedvenc ünnepünkhöz és megvannak azok a filmek, melyeket előszeretettel veszünk elő és nézünk meg újra és újra a Töklámpások rémének ünnepén. Gaerity, Murdock és eN.Dé. megosztják most veletek, kedves Olvasók, hogy mi az a film, vagy mik azok a filmek, melyek minden évben felkerülnek a Halloween-i terítékre náluk.

Gaerity: Samhain. A modern társadalmak által Halloween-ként ismert ünnep. Ez az este évtizedek óta tölt be fontos szerepet az életemben, és mint oly sok hozzám hasonló horrorrajongó én is igyekszem ezen az estén újranézni néhány kedvenc alkotásomat. Azonban sokakkal ellentétben nálam nem is konkrét filmekről inkább franchise-okról beszélhetünk. Számomra minden idők legjobb slasher alkotása az 1978-as Halloween, amit számtalanszor újráztam életem során. Rajongok a szubzsánerért, a szériáért és természetesen a hírhedt antagonistájáért, Michael Myers-ért. Számomra ő testesíti meg azt a megállíthatatlan, ősi sötétséget, amit egy ilyen alkotásban a Szörnyetegnek képviselnie kell. A kifejezéstelen maszk és a sötét szemek pedig csak tovább képesek fokozni azt a borzongást, amit a film feszültsége és zenei aláfestése példásan alapoz meg. Azonban az utóbbi évek halloween-i filmezései alkalmával változás állt be nálam. Még évekkel ezelőtt a klasszikus darabot preferáltam, addig újabban egyre lelkesebben veszem elő David Gordon Green 2018-as alkotását. Ennek pedig két fontos oka van. Az első a film elején látható elmegyógyintézetben zajló szekvencia, ami mindig képes könnyeket csalni a szemembe. Remekül felépített, tökéletesen megvalósított karakterépítés ez, ami egyre ritkább nem csak a zsánerben, hanem sajnos a filmiparban is. A másik ok pedig egyértelműen az a bizonyos maszkfelvétel a benzinkúton. Ez a képsor – az ikonikus zenei aláfestéssel – a mai napig meg tud borzongatni. Imádom. Nem is lehet kérdés, hogy minden alkalommal újra kell néznem, főleg az év eme jeles napján.

A másik kötelező franchise számomra a Saw. Jigsaw kegyetlen tanmeséi mindig emelni tudnak az ünnep hangulatán. A teljes szériát kedvelem, de alapvetően a régebbi darabok azok, amik ilyenkor számításba jöhetnek. Mégis ha csupán egyet kéne kiválasztanom – nyilván a 2004-es klaszzikus mellé – akkor a számozott folytatások közül a Saw III az, amit bármikor szívesen újranézek. Jeff és Lynn kálváriája teljesen átélhető és letaglózó, a csapdák rendkívül kegyetlenek, Amanda karaktere közelebb kerül a nézőkhöz. DE. Ezek szinte eltörpülnek a záró jelenetsor brutálisan erős képsora mellett. Jigsaw utolsó felvétele, a szereplők sorsa, a bűn és bűnhődés kíméletlen koncepciója tökéletesen lekerekítik ezt a részt, és egy olyan magaslatra emelik, ami számomra kimeríti a kötelező halloween-i film fogalmát.

Murdock: Mi más is lenne természetesebb és halloween ünnepéhez méltóbb, mint, hogy eme jeles nap alkalmából elővegyünk néhány horrorfilmet, és egyedül, vagy barátaink társaságában rettegjünk és szórakozzunk egy jót. Ilyenkor nálam is több film elő szokott kerülni. Van, ami minden évben ismétlődik, és van, ami csak néha kerül elő ilyenkor. Viszont ami egyértelműen, és talán már klisésen is terítékre kerül nálam minden évben, az John Carpenter eredeti, 1978-as Halloween-je. Talán közhelyes, de nem csak az ünnephez való egyértelmű kötődése és kultusza miatt van bérelt helye nálam ilyenkor. Carpenter nem véletlenül vált a hivatása mesterévé, és eme filmjében is egy olyan egyszerűségében is hátborzongató atmoszférát és hangulatot sikerült megteremtenie, ami már önmagában is kellemes libabőrt tud okozni. Emellett egy olyan történetet rakott össze, ami már szinte modern értelemben véve mitikus, és Michael Myers karaktere is több egy hétköznapi sorozatgyilkosnál. Ő maga a sötétség, a Mumus, maga a gonosz, aki emberi alakban járja Haddonfield utcáit Halloween éjjelén. Ez egy olyan egyszerűségében is nagyszerű történet, aminek örömmel adom át magamat legalább egyszer minden évben.

Persze nem mondom, hogy nincs olyan film, ami ne lenne versenyben Carpenter mesterművével az ünnep kedvence díjért. Sőt, az én esetemben egy nagyon friss versenyző is felütötte most a fejét, ez pedig nem más, mint a tavaly megjelent Late Night with the Devil. Az én szememben ez a film egy modern mestermű, ami a zsigeri félelem és a természetfeletti megfoghatatlan iszonyatát félelmetesen gyúrja egybe modern korunk esendő és romlott világával. Ráadásul a film sajátos áldokumentarista, kamu tévéműsor jellege miatt, televízión vagy monitoron nézve még inkább megteremt egy hátborzongató illúziót. Ez a film még csak most az idei ünnep során épül be a tradíciós listámba, de biztos vagyok benne, hogy ezután is minden évben elő fog nálam kerülni.

eN.Dé.: A srácokkal ellentétben én soha nem rajongtam Michael Myers-ért. Persze bírom a Töklámpások rémét és szívesen elszórakoztatom magam vele, bár én a Rob Zombie verziót kedvelem a legjobban (az elsőt, a másodikról nem veszek tudomást). Sokáig nem volt olyan film, amit kifejezetten ezen a napon néztem volna meg. Találomra választottam, mígnem - pontosan a CreepyShake miatt, mert én vállaltam be ennek a cikknek a megírását - ráakadtam a 2007-es Adsz vagy kapsz című alkotásra. Ekkor talált el a töklámpás gyilkos ámorának nyila. Ez egy régimódi rémmese, baromi jó fekete humorral megtámogatva, öt történetet egybefűzve. Minden benne van, amiről ez a nap szól. Olyan az egész, mintha egy véres cukorkákkal teli dobozkát nyitnánk ki és szemezgetnénk a válogatott borzalmakból. Azokat a puhakötésű rémregényeket idézték meg nekünk, amelyek bevezetnek minket a félelmek világba és előhívják belőlünk a rettegő gyermeket. Megunhatatlan, borzongatóan jó és szórakoztató élmény.

A másik alkotás szintén marha szórakoztató, de nem a gyermeki, hanem a rohadt beteg módon. Az előző filmmel nyitom az estét, majd elaltatva magamban a gyermeket, jöhet a durvább móka. Ebben pedig nem tudok jobb partnert találni a Firefly családnál és Spaulding kapitánynál. Rob Zombie 2003-mas alkotása, Az 1000 halott háza az egyik legnagyobb kedvencem. Bevallom erre is később akadtam rá (ugyanis sokáig az én horrorízlésem az a giallo körül mozgott, illetve a régi filmeket részesítettem előnyben), de egyből elkapott ez a film. Olyan, mintha a shock-rock műfaj beköltözött volna a képernyőre, kapott volna egy nagy adag slasher beöntést, hogy aztán a végére teljesen elszabaduljon az őrület. Ráadásul Zombie olyan horrorfreak, mint mi, látszik, hogy imádja ezt a műfajt, így ennek szeretete, tisztelete és rajongása tökéletesen visszajön a filmjéből. Tudom, hogy sokan nem bírják a rendezőt, de én nagy rajongója vagyok, ahogyan ennek a filmjének is, amit nagy örömmel, jó társasággal, sok "szemét kajával" és némi itókával fogyasztok minden Halloweenkor.