Nagyon szeretem Wes Craven korai munkát. Az utolsó ház balra máig az egyik kedvenc filmem tőle, a Mester pedig ezt a vonalat vitte tovább 5 évvel később, amikor elkészítette a Sziklák szemét.

Egy család kirándulásra indul, ám autójuk lerobban a sivatag közepén. Ez már önmagában elég frusztráló, de aztán kiderül, hogy van még ennél is rosszabb. Ezen a területen ugyanis nagyon fura népek élnek, akik aztán megtámadják a családot, így a túlélésért kell küzdeniük.

Ez bizony nem egy sima exploitation film, már az említett Az utolsó ház balrában is megmutatta a rendező, hogy mennyire újra tudja értelmezni ezt a műfajt. Ezúttal az exploitationt keresztezte a slasherrel, megtartva a home invasion vonalat. Az eredmény pedig fullasztóan brutális lett.

A pusztaságba, a természet vadságába tör be a Carter-család lakókocsija. Egy olyan világba csöppennek, ahol nem érvényesek azok a társadalmi normák és szabályok, amit normálisnak tekinthetünk. A családban megbúvó ellentétek és széthúzás, valamint a civilizáltságuk okozza azt, hogy hiába vannak sokan mégis kezdetben igencsak alulmaradnak a mutáns kannibálokkal szemben. Kénytelenek tehát elfelejteni mindent, amiben eddig hittek, hogy egyesítve erőiket felvegyék a harcot az életükre törőkkel szemben. Az egyik fél sosem tapasztalta meg, milyen a civilizáció, a másik meg már elszakadt a gyökereitől.

Craven filmje nem egy öncélű erőszakos óda a szemet-szemért elvhez. Sokkal mélyebb dolgokkal foglalkozik, elmossa a határokat és arra kényszeríti a nézőket, hogy egy egészen más távcsövön keresztül szemléljék az eseményeket. Amiket valljuk be nem egyszerű végignézni. Az erőszakjelenet kifejezetten brutális. Ahogy ezek a szörnyszülöttek rájuk rontanak és erőszakkal elveszik, amit akarnak tényleg annyira naturális és valóságos, hogy kétségünk se férhet hozzá, itt valami végleg összetört. A gyilkosságokról már ne is beszéljünk. Nem finomkodott a rendező az már biztos. Ráadásul kifejezetten szimpatikus karaktereket kapunk, gyerekek is vannak, így még nehezebb figyelni a történéseket.

Hiába egy kietlen tájba helyezi a cselekményt Craven, mégsem a természet és az emberiség harcát láthatjuk. Sőt, pontosan az segít a családon, amikor lenyúlnak az ösztönökig és a Beast elnevezésű kutyájuk példáját követik. Itt sokkal inkább az ember embernek farkasa elv érvényesül. Még nehezebb megemészteni a látottakat miután rádöbbenünk, hogy a kannibálok és a civilizált emberek között nincs is nagy különbség. Nagyon hasonlóan épül fel a szerkezetük, a hierarchiájuk. Ráadásul a Carter család túlélésének kulcsa is abban van, hogy le kell vetközniük a társadalmi, erkölcsi normákat.

Craven nem hazudtolta meg magát, hiszen ismét a kertváros áll a fókuszban, csak éppen itt a kertvárosi létet bizony a kannibálok belterjes csapata testesíti meg. Westernfilmes koncepciót fordítja a feje tetejére, hiszen ezekre a filmekre volt leginkább jellemző, hogy a civilizáció és a pionír életmód közötti szembenállást dolgozták fel. Ennek egyik ékes példája, amikor a vasút betört a legelőkre. Craven is ugyanezt csinálja csak a maga fura, sötét humorával mutatja meg ezt a harcot nekünk.

Eltelt ugyan már több mint 40 év, de ez a film semmit nem veszített az erejéből. Tényleg nagyon brutális, lelket szaggató darab, amit sokszor kifejezetten nehéz nézni. A látványvilág ugyan megkopott egy picit, ám a vágás, a zene, a feszültség adagolása, a rettegés, a valóságérzet bőven kárpótol minket ezért. Egy picit azt sajnálom, hogy a mutánsokról nem sokat tudunk meg. Craven nagyon a Carter családra koncentrál, így nem sok figyelmet szentelt ennek a deformált társaságnak. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy nagyon félelmetesek ugyanakkor Craven ezt az érzetet fokozatosan mossa el, ezzel is érzékeltetve a család túlélési ösztönének felébredését. Mesteri húzás ez tőle. Mit mondhatnák még? Imádom! Craven egyik legjobbja és a horror műfajának ékköve a Sziklák szeme.